A szerelem színei | Alessandro D’Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Írta: Boros Ágota

Néha azon gondolkodom, mekkora szerencse kell ahhoz, hogy valaki megérje a felnőttkort. Hányszor kerül egy kamasz életveszélyes helyzetbe, miközben a szülei biztonságban hiszik. Eszement bátorságpróbák, bandázás, mindent merés: a halhatatlanság illúziója jellemzi ezt az életkort.
Leo átlagos tinédzser, legalábbis látszólag. Nem származik csonka családból, nem veszélyeztetett, sőt rendkívül kedves és megértő édesapja és édesanyja van, habár ő ezt nem szívesen ismeri el. Az iskolát szükségtelen rossznak tartja, a tanárokról úgy gondolja, egy remélhetőleg hamarosan kihaló fajhoz tartoznak, a kutyasétáltatás kínos kötelesség. Imád focizni, zenét hallgatni, gitározni, fék nélküli motorján száguldani. Lógni a haverokkal, Nikóval ki-tud-több-hamburgert-enni versenyben a rosszullétig zabálni, beszélgetni legjobb barátjával, Silviával.

És retteg a csöndtől, az ürességtől. Mindentől, ami fehér. A fehér szín testesít meg számára mindent, ami rossz az életben. De Leónak az élet összes területére megvan a maga színkódja.

A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér ennek a tizenhat éves fiúnak a néhol kamaszos esetlenséggel, néhol költőien megfogalmazott, felkavaróan őszinte története. Leo mesél nekünk a színekről, a világról, ahogyan ő látja, átéljük vele barátságok alakulását, az első szerelem boldogságát, fájdalmát, az első árulást, az első igazi tragédiát. Vele együtt keressük az utat, az élet értelmét, szó van hitről, tagadásról, célokról, önfeláldozásról.

Az ő szemén keresztül látjuk a felnőtteket, magunkat, és ez nem mindig hízelgő. Panaszkodunk, hogy a fiatalok nem hallgatnak ránk, tiszteletlenek. De hányszor figyelünk mi rájuk? Hányszor koncentrálunk a belső értékeikre, ahelyett, hogy leragadnánk a külsőségeknél? Hányszor tekintjük őket vitapartnernek, hallgatjuk meg az érveiket? És hányszor van bátorságunk elismerni, hogy nekik van igazuk?

Egy ember jövőjét igenis meghatározza, milyen tanárokkal hozza össze jó vagy éppen rossz sorsa. Az unott, fásult, kényszerpályán mozgó, önmagukat többre hivatottnak érző, elfuserált, megnemértett költők, írók, egyebek, akik a siker, hírnév helyett ostoba kölykökkel kénytelenek eltölteni napjaikat, biztos, hogy nem segítik a rájuk bízott fiatalok fejlődését.

Sajnos a Holt Költők Társaságának Mr. Keatingjét a való életben nehéz megtalálni. Leónak azonban szerencséje van. „Álmodozó” személyében a nagybetűs Pedagógust kapja, aki képes a kamasz fiú páncélként viselt cinizmusán áttörni. A harmincas tanár blogot ír, meglepetés órákkal készül, nem veszi személyes sértésnek, ha vitatkoznak vele, sőt azt is képes elismerni, hogy van mit tanulnia egy tizenhat évestől.

És Leo – bár minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy egy „lúzer” legyen a példaképe –, lassan megenyhül, és elkezd önállóan gondolkodni, meglátja az összefüggéseket, megtanul a sorok között olvasni. És mint tanára, úgy ő is mer álmodni.

És mi más lehetne egy fiú álma ebben a korban: egy lány. Beatrice. Ő a vörös szín Leo életében. A szerelem. De a sors kegyetlensége folytán a vörös fehéredni kezd…

Alessandro D’Avenia – maga is tanár – első regénye üdítő szín a fiatalokról szóló regények palettáján. Életigenlő mer lenni egy olyan korban, amikor egyfelől a nihilizmus, a kiüresedés, az értelmetlen erőszak ábrázolása a népszerű, másfelől a fogyasztás dicsőítése, a bulvár a trend. A fiatal író egy másik, sokkal szimpatikusabb alternatívát mutat: lehetünk Leók, „Álmodozók”, Beatricék vagy Silviák. Rajtunk áll. Kesergünk, vagy magunkévá tesszük ezt a gyönyörű mondatot, és megpróbálunk eszerint élni: „Leszakítani a szépséget, bárhol teremjék is, és megajándékozni vele a közelemben lévőket. Ezért vagyok a világon.”

A regény kifejezetten rövidnek tűnik (pedig nem az), rossz volt elbúcsúzni Leótól a könyv végén. A szöveg a szlenget és a költészettel határos mondatokat – köszönhetően Gál Éva kiváló fordításának is – olyan tökéletes egységgé formálja, ami egyszerre olvasmányossá és hitelessé teszi mind a történetet, mind a benne szereplő karaktereket. Röviden: figyelemre méltó írót és művet ismerhetünk meg.

A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér helye ott van minden tizenéves könyvespolcán. Tanároknak és szülőknek viszont egyenesen kötelező.

Olvass bele: Részlet a könyvből

A könyv fülszövege

Alessandro D’Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Európa Könyvkiadó, 2011