Browsing All posts tagged under »magyar_állami_operaház«

Halálok Velencében | Ponchielli: Gioconda / Opera

június 24, 2025 Írta:

0

D. Magyari Imre | Fogós/fogas kérdés számomra, hogy Victor Hugo tizennyolc drámája közül játszható-e ma bármelyik is lényeges változtatások, húzások és betoldások nélkül. Úgy gondolom, nemigen. Még A királyasszony lovagja – a Ruy Blas – sem. Pedig egykor Hugo volt a megtestesült avantgárd, Hernani című darabja 1830 februárjától negyvenötször ment a Comédie Française-ban, mindegyik alkalommal […]

A második közelítés | Wagner: Parsifal / Opera

május 8, 2025 Írta:

0

D. Magyari Imre | „Nagy a córesz Gráléknál” – így tudnám visszaadni Almási-Tóth András Parsifal-rendezésének sokkolóan és nyilván szándékosan deszakralizáló indítását. Nem a középkori legendák időtlen terében és idejében, nem egy „árnyas és sűrű” erdőben, és nem Monsalvat várában vagyunk. Hanem, mondjuk, egy 21. századi nagyvállalat – The Holy Grail Corporation, Titurel and Co. – […]

Arany kalásszal ékes ǀ Bakonyi–Kacsóh–Heltai: János vitéz / Opera – Erkel

október 10, 2023 Írta:

0

D. Magyari Imre | Jaj, hát ez gyönyörű volt, pompázatos, csodás, igazán és tényleg, minden nagyon tetszett, a zene (Kacsóh Pongrác), a szöveg (Bakonyi Károly, illetve ifj. Palcsó Sándor, Perczel Enikő, Szabó Máté), a dalszöveg (Heltai Jenő), a díszlet (Horesnyi Balázs), a jelmez (Füzér Anni), az animáció (Berkes Bálint, Czeglédi Zsombor, Huszár Dániel, Illés Balázs), […]

Féktelen tréfa ǀ Rossini: Olasz nő Algírban / Operaház

szeptember 22, 2023 Írta:

0

D. Magyari Imre | Rendkívül kellemes, derűs, felhőtlen estét szerezhetünk magunknak, ha megnézzük az Olasz nő Algírban előadását az Operában. A huszadik életévét alig átlépett, pályakezdő Rossini ötletessége, tehetsége teljes mértékben érvényesül a darabban és – nem olyan magától értetődő ez – az előadásban is. Ez  egyaránt köszönhető a zenekarnak (a karmester Rajna Martin), a […]

Tu es le diable! / Az ördög maga vagy! ǀ Bizet: Carmen / Opera

február 28, 2023 Írta:

0

D. Magyari Imre | Ha egy magányos telefonfülke áll egy tér és a tizenkilencedik század közepén, az óhatatlanul jelent valamit. Leginkább azt, hogy nem is a tizenkilencedik század közepén vagyunk. És valóban nem: olvasom az opera.hu-n, hogy a katalán rendező, Calixto Bieito, aki egyébként „az operarendezés Tarantinója” (míg ellenben Tarantino bizonyára a filmrendezés Bieitója), a […]