Browsing All posts tagged under »karin_alvtegen«

A bosszú kapujában | Karin Alvtegen: Árulás

január 4, 2012 Írta:

0

Írta: Boros Ágota „Amikor a bosszú útjára lépsz, azzal kezdd, hogy két sírt ásol: egyet az ellenségednek, egyet pedig magadnak.” A kínai közmondás akár a mottója is lehetne ennek a kitűnő skandináv pszichokriminek, mely a szó igazi értelmében nem is krimi, sokkal inkább lélektani dráma. Eva és Henrik tizenöt éve élnek együtt, a kívülállók számára […]

Karin Alvtegen: Árulás

január 4, 2012 Írta:

0

Eva régóta sejti, hogy férje megcsalja. Egy nap egy ártatlan megjegyzésből rájön, hogy a csábító nem más, mint fiuk óvónője. Fájdalmában és dühében kegyetlen bosszút forral a nő ellen, és egy elhamarkodott kalandba is belebonyolódik, ami azonban végzetes veszélyeket rejt. A hétköznapi szerelmi háromszögnek induló történet pokoli eseményekbe torkollik. A regény főszereplői a boldogságot hajszolják, […]

Krimitlenített sorsdráma | Karin Alvtegen: A kitaszított

november 9, 2011 Írta:

0

Írta: Jeges-Varga Ferenc A harminckét éves Sybilla akár hálát is adhatott volna a sorsnak azért, hogy tehetős szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Szép jövő állt előtte, lehetőség karrierre, vagyonra. Csak éppen a szeretetet nem kínálták neki tálcán. A Forsenström család sarjának gyermekkora nélkülözte a boldogságot. Elfoglalt, közömbös apa, zsarnok anya, aki a külvilág felé […]

Karin Alvtegen: A kitaszított (részlet)

november 9, 2011 Írta:

0

A márkás zöld kosztümről senki nem gondolta volna, hogy kevesebb, mint száz koronáért vásárolta az Oxfam segélyszervezettől. A szoknya gombját ugyan biztosítótű pótolta, de az úgysem látszott. Szólt a pincérnek, és rendelt még egy pohár fehérbort. Egy üres asztallal odébb egymagában üldögélt ma esti célpontja. Még nem kezdett bele a hadműveletbe, nem tudta, mennyire van […]

Karin Alvtegen: A kitaszított

november 9, 2011 Írta:

0

Sibylla egy ifjúkori, a szülők által nem helyeselt szerelmi viszony következtében elmegyógyintézetbe kerül. Miután megszökik, hajléktalanként csavarog Stockholmban és környékén. Kedvenc trükkje, hogy a bajba jutott hölgy szerepét játszva, rávesz egy-egy tehetősebb férfit arra, hogy fizesse szállodai szobáját és vacsoráját. Egyik palimadara azonban reggelre rituális gyilkosság áldozata lesz, és a személyzet vallomása alapján a gyanú […]