Bedő J. István | Ezt a különös című előadást ketten jegyzik, és még a forrásmunkákból is kettő van – mégis olyan, mintha egyetlen kőtömbből faragták volna, és az a gránittömb úgy zuhan az ember mellkasára, hogy sokáig nem kap levegőt, nem talál szavakat. Az előadás szövegét Robert Merle könyve, a Mesterségem a halál, valamint a […]
szeptember 1, 2023 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre | Egyetemista koromban, a múlt század hetvenes éveiben nagy kedvencem volt Németh László – nem politikai gondolkodóként, hanem íróként és főleg pedagógusként. Vad rajongásom persze megszűnt, sőt elenyészett idővel, hetven felé az ember legfeljebb az onkológusáért rajong (jó, meg a Beethoven hetedikért), de ma is nagyon szeretem a Tanú Beköszöntőjének egy passzusát. […]
december 27, 2015 Írta: olvassbele
Somogyi András | Ritkán esik meg, hogy emlékeztetnem kell magamat: egy könyv nem csupán szerzőjének a műve, hanem legalább olyan fontos az olvasó is, aki így vagy úgy lesz befogadója a megírt történetnek. Jonas Karlsson könyve a fülszövege szerint „minden olvasót napsütéssel, boldogsággal, mosollyal tölt fel”. Kétségtelenül tanulságos és olvasmányos a könyv, de úgy látszik, […]
április 7, 2025 Írta: olvassbele.com
0