Pál Attila | Az első benyomás egy könyv esetében is fontos. Még akkor is, ha az ember ismeri a szerzőt, olvasott is tőle, így nagyjából sejti, mire számíthat. Nem is nagyon érheti meglepetés, hiszen a szerző, Jane Austen a 18. századi angol irodalom jeles alakja, regényei ismertek és kedveltek az egész világon. Aligha véletlen, hogy […]
augusztus 18, 2023 Írta: olvassbele.com
Ú J R A O L V A S Ó Kása-Bókkon Tímea | Lev Tolsztoj 1889-ben született kisregénye 2021-ben új köntöst kapott – ezúttal az Érzelmes Klasszikusok sorozatban. Ismét Németh László hatvanas évekbeli fordításában jelent meg, hiszen ő volt a lélektani regények egyik mestere a 20. századi magyar irodalomban. A Kreutzer-szonáta meglehetősen nyomasztó, mégsem bántam […]
augusztus 18, 2023 Írta: olvassbele.com
~~ 1 ~~ Kora tavasszal történt. Második napja utaztunk már. A vasúti kocsiba rövid távolságra utazók jöttek be s mentek ki, hárman azonban, úgy, mint én is, a vonat végállomásától jöttek: egy nem szép s már nem fiatal, elkínzott arcú, dohányozgató hölgy, akin férfias kabát és sapka volt: a hölgy ismerőse, egy negyven év körüli, […]
november 29, 2021 Írta: olvassbele.com
L. Sz. | A belső a fontos, a külső másodlagos. Ezt csak azért említem, mert Stacey Halls második regénye is igen figyelemreméltó borítót kapott. Anélkül, hogy lebecsülném egyéb pozitívumait, azért a könyvnek a szépség az elsődleges jellemzője. Kívül is, belül is. Vegyük előbb Stacey Halls 18. század derekán játszódó történetét. Bess, a fiatal főszereplő nagy […]
november 29, 2021 Írta: olvassbele.com
Első rész | Bess / 1747. november vége 1. fejezet Clara az ujjamat szorongatta, szépen belefért apró tenyerébe, akárcsak a zárba a kulcs. Elképzeltem, hogy amikor később érte nyúl, kezecskéje már csak a ritka levegőt fogja markolni. Szorosabban magamhoz öleltem. Apám, akit a bátyám, Ned és én Abe-nek neveztünk, mert anya is úgy szokta, némileg […]
szeptember 29, 2023 Írta: olvassbele.com
0