H. Móra Éva | Nem lehet okuk panaszra azoknak a kiskamaszoknak, akik új olvasmányokra vágynak: sorra kerülnek a boltokba az egyre frissebb ifjúsági regények. Mészöly Ágnesnek a közelmúltban megjelent – sokadik – nekik szóló könyve ráadásul a Balatonon játszódik. Kell ennél hangulatosabb olvasnivaló nyárra? A Titkos Társaság – bár ez a név csak a regény […]
július 20, 2025 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Ki ne ismerné Janikovszky Évát? Még a mai gyerekek is, pedig mondhatnánk, hogy a megváltozott, felgyorsult világban már róluk is másfajta történetek születnek. De szerintem ma is „minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.” Ma is élnek sokunkban ezek az élményt jelentő sorok, pedig […]
július 18, 2025 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Lucinda Riley neve garancia a történelem viharaiban gyökerező, letehetetlen családtörténetekre. 2021-es halála után nem sokkal fia, Harry Whittaker bejelentette, hogy befejezi az Atlas – Pa Salt története című Hét nővér sorozat utolsó regényét. Ez tette világhírűvé az ír szerzőt, ám nagy sikert arattak különálló regényei is. Most pedig jelentős ráncfelvarrás után Whittaker az […]
július 17, 2025 Szerző: olvassbele.com
H. Móra Éva | Tizenegyedik kiadását érte meg Fekete István novellafüzére, a Tíz szál gyertya (legelőször 1947-ben jelent meg), ezúttal a Trend Kiadó jóvoltából. A statisztikák szerint Jókai után Fekete István a legolvasottabb író Magyarországon. Felmerül a kérdés: mikori ez a statisztika? Mennyire nyitott a mai olvasó az ő szövegeire? Magánstatisztikám szerint sokkal kevésbé, mint […]
július 16, 2025 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Karin Smirnoff trilógiájának magyarul megjelent első részét (elmentem az öcsémhez) 2023-ban olvastam, és már akkor tudtam, hogy kivételes képességű íróval van dolgom. A regény, amelynek minden sora remek, mégis mindben érződik valamiféle napfény-hiány – alapvetően a családon belül erőszak feldolgozásáról szólt. Megismertük benne janakippo-t, általa ikeröccsét, és más embereket. Már a „főhős” Jana Kippo […]
július 15, 2025 Szerző: olvassbele.com
D. Magyari Imre | Fullajtár Andrea, akit lassan harminc éve láthatunk a Katona színpadán, már rég a kortárs színművészet egyik legnagyobb alakja. Nem tudom, gondolt-e valaha is arra, hogy a nagymamája, Galló Olga lágernaplójának részleteit mondja majd egyszer, felváltva azokkal a levelekkel, amikkel a hatvanas évek végétől kiadókat és a legkülönbözőbb intézményeket és személyiségeket bombázta, […]
július 14, 2025 Szerző: olvassbele.com
Laczkó Ilona Adél | A bölcsődés korosztály – a másfél-kétévesek −, már biztosan tudnak állni, járni, ügyesen gyűjtögetnek mindenféle apróságokat, elkezdik felfedezni a világot. Egyre nagyobb szükségük van a közérthető beszéd tudományára. Hisz meg kell szólítani a kukásautón integető kukásokat, a rendőrt vagy épp a kisbolt eladóját, ők pedig az addig használt babanyelvet nem értik. […]
július 12, 2025 Szerző: olvassbele.com
Riedl Annamária | Röhrig Géza, aki árvaházi gyermekként indult, majd költőként, teológusként és világhírű filmszínészként teljesedett ki, új kötettel örvendezteti meg rajongóit. A semmike-dalok verseiben ismét az élet legmélyebb rétegeit tárja fel, fájdalom és remény határán egyensúlyozva. Előre jelzem, nem könnyű olvasmány. A különös című kötetben Röhrig minden metaforarendszer nélkül, közvetlenül enged bepillantást a gyermekkor […]
július 11, 2025 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Hihetetlenül erős a kezdés: Rocky és Nick a nyaralóba érkezve erősen szagló vízzel árasztják el a fürdőszobát egy félresikerült duguláselhárítási manőverrel. A csúszós padlón egyensúlyát vesztő anyuka hanyatt esik, és közben magukra rántja a zuhanyfüggönyt. A sikeres mozdulat ráadásaként a függönyrúd még jól pofán is vágja aput. A Szeleburdi család és a Szeleburdi […]
július 10, 2025 Szerző: olvassbele.com
H. Móra Éva | Ugyan mi közös lehet egy kísérleti patkányban és egy kisfiúban? Több, mint gondolnánk. Legalábbis Vészits Andrea új gyermekregényében így van. Egész röviden: mindketten mások. Azúr – a nevét kis „gazdája”/barátja, Ábris adja a színe alapján – egy kísérleti laboratórium ketrecének lakója. Egy nap furcsa anyagot fecskendeznek belé, amitől megváltozik a színe. […]
július 9, 2025 Szerző: olvassbele.com
kistibi | Bár az utóbbi hatvan évben elolvastam néhány ezer regényt, de őszintén bevallom, ilyen indíttatással még nem találkoztam. Ha valaki a Bodeni-tó szakértőjének tudja magát, az azt szokta jelenteni, hogy túrákat szervez, ismeretterjesztő előadásokat tart – de hogy regényt, regényeket írjon kedvenc taváról, városáról, ez számomra páratlan. És tegyük hozzá bátran: nagyon jó történetről […]
július 8, 2025 Szerző: olvassbele.com
Paddington | A Prae Kiadó már eddig is kellemes csemegékkel szolgált Krimi Ma sorozatában a kortárs magyar irodalom és a most ajánlott könyvben is sokat tárgyalt lektűr határán. Lichter Péter új regénye még ebben a csomagban is kiemelkedő. A krimi műfajának posztmodern újragondolása, tisztelgés a nagy elődök előtt és egyben szórakoztató történet. Egyetlen hibája, hogy […]
július 7, 2025 Szerző: olvassbele.com
Somogyi András | A kalandos életű, különböző bűncselekményekért a börtönt is megjárt brit főnemes szerző Warwick-sorozatának magyar nyelven megjelent ötödik kötetét olvashatjuk. William Warwick régi ismerősünk. Apja, a neves ügyvéd kívánsága ellenére nem az ügyvédi pályát választotta, hanem a művészettörténészi diploma megszerzése után a Scotland Yardnál kezdte pályafutását, rendőrjárőrként. nem sokkal később egy sok millió […]
július 5, 2025 Szerző: olvassbele.com
Három évvel ezelőtt közre adtunk egy recenziót, ami akkor csupán beszámolónak tűnt egy könyvről. Ma már a szerző könyve egy más kontextusba került, más légkörbe, más események közé. Csakhogy a könyv és a róla szóló írás sorait változatlanul fontosnak tartjuk. Azért tárjuk ismét az olvasók elé. Fazekas Erzsébet | A kultúra csak lassan követi a […]
július 4, 2025 Szerző: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Olvasói karrierem során kevés olyan könyv került a kezembe, amitől – a rossznak érzett címe miatt – már első pillantásra el is ment a kedvem. Lepergett rólam a bölcs intés: sose ítélj meg egy könyvet a borítója alapján – tegyük hozzá, a címe alapján se. Így aztán csaknem hibáztam. (Vajon csak engem ért […]
július 22, 2025 Szerző: olvassbele.com
0