A középkorúság verses krónikája | Grecsó Krisztián: Ott maradtok egymásnak

H. Móra Éva |

„A könyvvel birkózni kell, ahogy az apa birkózik gyermekével.” Weöres Sándornak tulajdonítják a sokszor idézett fenti gondolatot – valószínűleg tévesen. Akár tőle származik, akár nem, igazat mond: a birkózás egyfajta szellemi erőfeszítésre utal; az apa–gyermek reláció pedig a „jóféle”, szelíd küzdelemre. Megszoktuk, hogy a versesköteteket nem úgy vesszük kézbe, hogy egyvégtében elolvassuk, hiszen a vers megállásra, továbbgondolásra késztet. Grecsó Krisztián legújabb verseskötetére sokszorosan igaz mindez; sűrű, gondolatokban és képekben gazdag alkotások ezek, s a befogadás megdolgoztatja az olvasót.

De mi dönti el, hogy egy szerző prózában vagy versben nyilatkozik meg? Saját bevallása szerint nem voltak történetei, amelyek prózába illettek volna, csupán – saját szavaival – közhelyes, banális témák, mint rákbetegség, gyermekvállalás… Utóbbinak se az euforikus része, az már hangot kapott előző verseskötetében, a Magamról többet címűben. Az eufória után azonban jönnek a hétköznapok, a zöldségszeletelés, a vége-hossza-nincs rendrakás, az idegeket próbára tevő hisztik, alkudozások és viták – s az állandó önelemzés: jól csinálom-e, elég jó szülő vagyok-e? Ezzel együtt a párkapcsolat is változik, a lobogás már elcsendesedett, kételyek és ellentmondások bukkannak fel, de erős az összekapaszkodás vágya.

Grecsó a hétköznapiság mellett fontosnak tartja hangsúlyozni a középkorúságot. „A középkorúságban nincs csattanó, / vagy enyhülés, / mint a kamaszkor végén” – írja. Innen már látszik ennek az egésznek a végessége. A látszólag eseménytelen hétköznapok mélyén igen komoly belső történések munkálnak. Emlékképek: a gyerekkorból is, de többnyire a betegség nyomasztó képszilánkjai; az önsajnálat csapdája; meg ahogy párhuzamba állítja szülősége érzelmeit azzal a kapcsolattal, amit a saját szüleivel élt meg („vajon én mondtam-e valaha / az apámnak, hogy szeretem”)

• Olvass bele!

Hat ciklusba rendezte a kötet verseit: A házasság hete; Állni kell; Genezis; A bocsánat meg te; A szív segédigéi; Bibliai történeteim. Terjedelmi okokból csak néhányat tudok kiemelni – a válogatás bizonyára erősen szubjektív lesz… Gyönyörű a kötetnyitó vers (Házasság), a kölcsönösséget, a stabilitást, az eggyé válást sugallja – de mondhatnám úgy is, hogy vési kőbe:

„Egy csöndön meg egy gyökéren,
Friss harmaton és kenyéren,
Isten minket úgy segéljen,
Egy csöndön meg egy gyökéren.
[…]
Te véred, az én kenyerem,
Te múltad, az én jelenem,
Egy lepedőn, svéd kereten,
Egy sejten, ha egy leleten.”

Ez utóbbi sor mintha a betegség egy kezdeti mozzanatát villantaná fel… Érdekessége a versnek a sok áthallás, egy-egy sor parafrazeálása. A forma, de különösen a kezdet Ratkó József Egy ágyon, egy kenyéren című versére emlékeztet; a negyedik versszak egy petőfis sorral zárul: „Bennünk hallgat a sötétség.” Az egésznek zárása: „Az én hajlékom a fészked.” pedig József Attila Ódájának zárlatát idézik: „Ahol én fekszem, az az ágyad.” Ezek a „bele csent” sorok több darabban is felbukkanak. Sejthető a szándék: mintegy a régibe ágyazza az újat, a jelenkorit, jelezve ezzel a dolgok örök körforgását.

A Középkorú szerelmes verset – micsoda cím! – feleségének, Árvai Juditnak ajánlotta. Ahogy a cím is előre vetíti, itt már a kétely, az ellentmondásosság is hangot kap. Fájdalmas, mégis mennyire ismerős sorok ezek: „Útban vagyok reggel, mire megjössz, rossz helyen állok.” Vagy másutt: „Hányszor szakadhat el egy cérna.” – és így tovább, megindító őszinteséggel ír a tépelődő, hullámzó érzésekről. Alcímként találkozunk egy hajdani Bergman-film címével: Jelenetek egy házasságból. Valójában nem is jelenetek ezek, híján vannak minden konkrétumnak – szereplők, események –, csupán a kiváltott érzelmeket térképezi fel. S ismét egy ismerős sorpár, ezúttal Hobótól: „Teérted hajtok, / mindened meglegyen.”

Az Ami már megvan parafrázis egy Simone Weil-gondolatra: Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Grecsónál így épül be:

„Száradok, mint a sziklák,
és rajtam is átível egy híd,
ami majd akkor is ott lesz,
ha a lányom
gondolja majd magáról ugyanezeket,
és arra vágyik,
amije már megvan.”

Lányának arcát – angyali látomásként – előre megálmodta betegsége alatt, a fájdalomcsillapítók delíriumában. (Grecsónak hívják)

A középkorúság-érzés megfogalmazásának remek példája a Sziszüphosz. A mulandóság gondolatának több apropója is van. Az ebédszünetben cigarettáző nők az izmos, fiatal udvarost bámulják, amint a lombfúvóval söpri egy kupacba a leveleket. A levelek táncát a költő haláltáncnak látja, a lombfúvóról pedig eszébe jut a szavak mulandósága is: a borbély régen pomádét használt, az udvaros haja vakszolva van; a portát ma recepciónak hívják. „megromlott szavakból állok” – írja. A fiatalember láttán pedig ezt:

„őszintén akarom érezni,
hiányzik-e a fiatalságom,
de bármilyen mélyen fúrok le,
nem találom,
vagy nem hiányzik,
vagy már nem tudom,
milyen volt,”

A Genezis darabjai szakrális ihletésűek, többük Istennel való beszélgetés. Az egyik a Miatyánk szövegébe ékelődött sorokból áll, címe pedig a liturgiában az imát bevezető szöveg: Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint. Szikárságával kitűnik a többi közül az Epigramma: formájában engem Pilinszky Négysorosára emlékeztet, a kartoték-adat József Attilára. Némileg ezzel rokon a záró ciklus: bibliai történetekhez illeszt analóg példákat a saját életéből. Különös nézőpontból szemléli a feltámasztott Lázár történetét: „ahol Jézus inkább hibázott, / mint csodát tett”.

„milyen lehetett a feltámasztott Lázárnak,
akit már mindenki elengedett,
meggyászolták, elsiratták,
elfeledték,
és nem volt hová visszatérnie.”

Szép, a Házasság cíművel keretbe foglaló befejezése a kötetnek az Énekek éneke.

Végül – ez valóban szubjektív lesz! – egy csokornyi további kedvenc a parafrazeált sorokból, gondolatokból:

Áldja vagy verje meg, éljen-e vagy haljon – Vörösmarty után;
alul az aszfalt, az ég felettetek, / létra nincs – Weöres után;
Nem kéne tanulni a téli fákat – Nemes Nagy után;
S még hó takará el a téli tetőt – Petőfi után;
majdnem kész a leltár – József Attila után;
a pállott alkonyon – Kosztolányi után.

Nem kevés öniróniával emlegeti Grecsó Krisztián első két – ifjúkori – verseskötetét, mely jórészt visszhangtalan maradt. Az Ott maradtok egymásnak ékes bizonyítéka annak, hogy költővé érett.

Grecsó Krisztián: Ott maradtok egymásnak
Magvető Kiadó, Budapest, 2026
144 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
online ár a lira.hu-n 4050 Ft,
e-könyv változat 3139 Ft
ISBN 978 963 144 6661 (papír)
ISBN 978 963 144 6678  (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A középkorúságnak nincs története – nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni.
A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései és megalkuvásai közötti területet térképezik fel Grecsó Krisztián versei. A szövegek egyszerre szólnak felismerhetően a máról, és idéznek meg ősi, bibliai történeteket: felismerve, hogy a változás nemzedékeken át lehet ugyanolyan, mégis másmilyen.