Relikviáink utóélete | Milbacher Róbert: Variációk a múltra

kistibi |

Két áltörténeti kisregény, olvashatjuk a zárójelek közé fogott alcímet, s ez minden történelmi regény iránt rajongónak rögtön felkelti a figyelmét. Mit jelent az, hogy áltörténeti, miközben a fülszövegben olvashatjuk, hogy a Vörös Rébék előzménytörténetét eredeti bírósági forrásokban kutatta az alkotó, illetve Petőfi Sándor halál utáni „utóélete” szinte a nagyközönség szeme előtt játszódott, rengeteg nyomot hagyva az időben. Egyáltalán, mit nevezünk történelmi regénynek és miért? Illetve: mi a fenntartása Milbacher Róbertnek a romantika e nagy találmányával szemben?

A történelmi regényt olyan gondolkodók kutatták, mint Lukács György, Heller Ágnes, tehát (számomra) teljesen bizonyos, hogy valamilyen szempontból nagyon fontos. A leegyszerűsített megfogalmazása a következő: olyan regény, melyben az alkotó és az ábrázolt világ távol van egymástól időben, hogy a regényírónak lehessen rálátása az adott kor történelmi eseményeire, illetve azok végkifejletére. Szereplői között lehetnek fiktívek is, de mindenképpen kellenek valóságos történelmi figurák. Az is bizonyos, hogy a filozófus és az alkotó nézőpontja teljesen különbözik. Más a cél, más a gondolkodási mód.

A legismertebb magyar történelmi regény az Egri csillagok. Az 1890-es évek végén íródott, Gárdonyit tehát majdnem négyszáz év választotta el az ábrázolt kortól. A romantika nagy vívmánya, hogy a történelmi regény segítségével (is) beemeli a hősi múltat a nemzeti közgondolkodásba.

Akkor mégis mi lehet a baj ezzel? Milbacher Róbert válasza nagyon egyszerű és egyben nagyon elgondolkodtató. A Variációk a múltra könyvbemutató beszélgetésében azt mondta: csak látszólag beszéljük azt a nyelvet, amit az elődeink beszéltek a 19. században. Nem tudjuk, hogyan gondolkodtak. Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, ha hazamennek, ne villanyt gyújtsanak, hanem gyertyát…

És innentől kezdve kénytelen vagyok igazat adni az alkotónak: a történelmi regények karaktereinek jelleme, gondolkodásmódja elsősorban nem az ábrázolt korszakra jellemzőek, hanem az alkotó korára. Más kérdés, hogy zavarja-e egyáltalán ez az olvasót. Ebben a műfajban rengeteg remekmű született, majd elhagyva a romantika korát megszületik a történelmi regény realista ága – Stendhal szavaival az „út mentén mozgó tükör” –, amelynek feladata a valóság megmutatása, legyen az alkotás történelmi vagy teljesen más tematikájú.

A kötet első kisregénye a P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez. Döbbenetes képpel kezd a regény: kiterítve fekszik Szendrey Júlia holtteste. 39 évesen, rengeteg szenvedés után méhrák végzett vele. Hogy ehhez van-e köze Horvát Árpád kicsapongó szexuális életének, illetve az abban a korban gyógyíthatatlan nemi betegségeknek, az ma is megválaszolhatatlan kérdés. A köztudatban csak az őrződött meg Júliáról, hogy idő előtt „dobta el az özvegyi fátyolt”. Azt csak az újabb kori regények mondják el róla, hogy borzasztó házasságban élt, hogy Horvát Árpád, címzetes egyetemi tanár mikre kényszerítette, hogyan alázta meg, hogyan zsarolta haláláig. Ha tudható egyáltalán, akkor szintén ezekből, hogy Szendrei Júlia verseket írt, Andersent fordított. (A hazai szobrok mellett ezért is őrzi emlékét egész alakos mű Koppenhágában.) Talán ezért volt rá féltékeny a történész Horvát, akinek szellemi teljesítménye kimerült a történeti segédtudományok művelésében.

Nagyon fontos tényező, hogy Milbacher történetének mesélője Gyulai Pál, aki a kor legfontosabb irodalomtörténésze, és rokon: Szendrey Júlia húgának, Máriának a férje. Így családi kapcsolatok is fűzték őt Petőfihöz. Mivel Gyulai alaposan ismeri a kor szellemi, politikai elitjét, narrátori szerepe lehetőséget ad arra, hogy finom fricskákat helyezzen el a történetben.

Az áltörténeti kisregény főhőse azonban nem Gyulai Pál, hanem Tóth József, aki haláláig társa volt Júliának, illetve Júlia halála után szerette volna feltárni Petőfi halálának körülményeit. Innentől kezdve a regény inkább krimire hasonlít, mint történelmi regényre, de ez nem válik a mű hátrányára. És ahogy Tóth József megpróbálja felfejteni a Petőfi eltűnése utáni történetet, úgy kerülünk közelebb azokhoz a titkokhoz, melyekre igazából azóta sem találtak választ sem a kutatók, sem a közvélemény. Az író csupán zseniális feltevést hagy az olvasónak a mű végén…

A kötet másik darabjának már a címe is visszarángat százvalahány évvel korábbra: Kései tudósítás egy törvényszéki eljárásról, mely városunk utolsó, boszorkányosnak mondott asszonyszemélye ügyében tartatott. A kezdés itt is meglepő. Ahhoz már hozzászokhattunk , hogyha boszorkányságról van szó, akkor csakis a boszorkánynak tartott személy lehet a vádlott. De ez alkalommal megváltozik a szereposztás: „…bizony nem azért ült össze a tekintetes törvényszék, hogy azt a nevezetes asszonyszemélyt, leánynevén mondva Veress Rebekát boszorkányossággal vádolja meg, rontással, szerelmi és egyéb varázslással, ártást hozó praktikákkal való visszaélés okán, hanem éppenséggel ő maga, nevezett asszonyszemély a vádló.”

Ha azt hinnénk, hogy ma már nem aktuális a boszorkányperek témája – nagyot tévedünk. Az utolsó hazai pör 1756-ban volt Magyarországon, de Veress Rebekáé két dolog miatt is kuriózum. Egyrészt, mert a boszorkánynak tartott személy végre védekezhetett, és az eljárást nem előzte meg kínvallatás. 1808-ban Nagyszalontán olyan bíró elé került, aki babonaságnak tartotta az egészet. Viszont nagyon fontos, hogy ez volt az alapanyaga Arany nagyszerű balladájának, a Vörös Rébéknek. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy 2021-ben, a Kongói Demokratikus Köztársaságban 324 nőt fogtak perbe boszorkányság vádjával, közülük nyolcat meglincseltek vagy máglyán égettek el. Ez is a 21. század.

• Olvass bele!

Számunkra elsősorban az Arany-ballada miatt fontos a történet, és úgy gondolom, Milbacher Róbert is abban látta a lényeget, hogy Arany a borzasztó nyelvezetű bírósági jegyzőkönyvből nagyon magas fokon stilizált költői művet tudott alkotni. Hogy ezt pontosan értsük, idéznék néhány sort a műből, egyben kérem, hogy az érzékenyebb lelkű olvasók ne sértődjenek meg miatta. A feljelentést Veress Rebeka tette, akit gyakorlatilag elrabolt és napokon át fogva tartott nemes Gali István és nemtelen Füsüs Nagy János. A fogva tartás során történteket így meséli Veress Rebeka:

„Hát arra sem emlékszel, hogyan próbáltad begyömöszölni erőnek erejével gyönge szemérmembe ágaskodó faszodat, mégsem sikerült?…
– Hogyhogy nem sikerült neki?
– Hát úgy, tisztelt bíróság, hogy még ágaskodtában is annyira kicsike neki, hogy sehogyan sem fért hozzá a likamhoz. Akkor dühödött be, és húzott föl az ágasfára láncon, hogy hátulról jöjjön nekem, mint a kutyák szokták csinálni, éppen úgy.”

A boszorkánysággal vádolt nőt ezek szerint fogva lehet tartani, meg lehet erőszakolni. De miért is láncolta meg elrablója Veress Rebekát? Természetesen nem azért, hogy meg tudja erőszakolni, hanem hogy ne bucskázhasson át a fején, és varjúvá válva ne szökhessen meg! Ötven évvel Mária Teréziának a boszorkányüldözést tiltó törvénye (1769) után.

Végtelenül tisztelem Milbacher Róbertet, aki ilyen stilizált formában mesélt a boszorkányüldözés lélektanáról. Ugyanis az ilyen perek hátterében ott sorakozik a tudatlan, iskolázatlan, önálló gondolkodásra alig képes ember. Ő az, aki mindent képes elhinni, számára minden pletyka igaz, és a hatalom minden kijelentése maga a kétségbevonhatatlan kinyilatkoztatás. A boszorkány ártalmas, tehát ellenség. Aki ellenünk van, az üldözendő. Lám, ez ma is működik, ostoba emberek pedig mindig vannak. No, ezt sajnálom, de nagyon.

Ez az „áltörténeti” kisregény: kortörténeti kivonat. Igaz 1808 buta és erőszakos nagyszalontai parasztjaira, és igaz a mai Magyarország erőszakos vezetőire, akik évek óta háborúval rémisztgetnek egy békében élő és békevágyó országot.

Végezetül pedig beszélni kell a kötet külleméről: a második regényt elolvasva érdemes eltöprengeni a címlapon. Varjúféle madár, talán holló néz ránk okosan, és a háttér valami felgöngyölt textilféle. De jobban megnézve látszik, hogy festmény az, a bal alsó sarokban csákós huszárok rohamoznak – talán Segesvárnál? Árvai Judit alkotta ezt a kiváló borítót, az ő nevét a borító behajtott fülén találtam meg, szinte eldugva. Pedig ez a hallgatag, mégis sok mindenről beszélő grafika legalább akkora figyelmet érdemel, mint Milbacher prózája. Tessék ezt is böngészgetni…

Milbacher Róbert: Variációk a múltra
Magvető Kiadó, Budapest, 2026
146 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft
online ár a lira.hu-n 4050 Ft,
e-könyv változat 3199 Ft
ISBN 978 963 144 6586 (papír)
ISBN 978 963 144 6593 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Milbacher Róbert kötete két kisregényt tartalmaz. A két művet nem csak az irodalomtörténész szerző tizenkilencedik századi jártassága köti össze, hanem az a kíváncsiság és kísérletezés, hogy ismert történeteket miképpen lehet más nézőpontból vagy más hangszerelésben elbeszélni, újra mesélni. Ám míg a P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez című kisregény Petőfi Sándor halála után játszódik és a költő eltűnésének és legendájának az utóéletével és hatástörténetével foglalkozik, addig a másik kisregény, a Kései tudósítás egy törvényszéki eljárásról, mely városunk utolsó, boszorkányosnak mondott asszonyszemélye ügyében tartatott éppen a klasszikus Arany János-ballada a Vörös Rébék előzménytörténetét dolgozza fel, az 1808-as ténylegesen lezajlott nagyszalontai pert veszi alapul, eredeti bírósági forrásokból rekonstruálja a történteket.