A nagy felfedezések háttere | Hampton Sides: Cook kapitány felfedezései és végzetes útja

● K A R Á C S O N Y
U T Á N   I S
A J Á N L J U K
A J Á N D É K N A K ●

Kiss Gábor |

A Központi Antikvárium kirakatában mostanában sok régi térképet kínálnak . Nem vagyok térképgyűjtő, de szoktam térképen utazni… A közelmúltban hosszasan szemléltem egy nagyobb világtérképet; nagyjából a ma ismert helyén volt rajta minden kontinens. De Ausztrália alakja valahogy eltért a megszokott formájától. A Tasman-szigetet egyberajzolták a kontinenssel, mintha annak kis „farka” lett volna. Kisilabizáltam, hogy 1741-ben nyomtatták. Aztán a nemrég befejezett, James Cook kapitányról szóló könyv jutott eszembe, ahol a szerzője, Hampton Sides leírja, hogy a kapitány az első útján, 1769-ban végérvényesen tisztázta, hogy Ausztrália déli részén, a térképen „farkincaként” ábrázolt föld tulajdonképpen sziget.

Sides könyve, a Cook kapitány felfedezései és végzetes útja 2024-ben jelent meg, magyarul pedig a rá következő évben. Fülszövege nem fukarkodik a dicsérettel: „2024-ben az év ismeretterjesztő könyve”; „Cook kapitány felfedező útjának lebilincselően izgalmas, sodró lendületű leírása”. Karácsonyi ajándékként kaptam, de csak mostanában jutottam a végére.

A hazájában minden idők legnagyobb angol felfedezőjének tartott James Cook kapitánynak csak két és fél világkörüli útját ismerjük meg a sodró lendületű könyv lapjairól. Ugyanis a harmadik útján a kapitányt az általa felfedezett Hawaii-szigeten az addig békés szigetlakók lándzsákkal, bunkósbotokkal agyonverték, mikor egyezkedni próbált a bennszülöttekkel, akik a hajó mellől elkötöttek nagyobb csónakot. Sorsa ilyenformán Magellánéval azonos, hiszen Magellán maga nem érkezett vissza Spanyolországba, csak a fűszerekkel roskadásig megrakott, Viktória nevű hajója. Tudniillik őt az út felénél (1520) a Fülöp-szigeteknél fegyveres harcban agyonverték az őslakosok. Magellán sikeres, de tragikus útjáról, a Föld első körülhajózásáról Stefan Zweig írt regényt.

Egy kicsit tekintsünk mélyebbre az „idő kútjába”. Kolumbusz Kristóf (Cristobal Colón) 1492-es útjával kezdődött el a felfedezések kora. A következő két és fél évszázadban bátor hajósok megismerték és feltérképezték a Föld csaknem minden pontját. A legkevésbé pontos térképek ekkor(tól) álltak a felfedezők rendelkezésére a Csendes-óceán szigetvilágáról. A helyes térképek elkészítéséhez és a hajók nyílt tengeri helymeghatározásához elengedhetetlenül szükséges volt egy olyan pontos óra (kronométer), amely a több száz napos tengeri út során mindvégig a kiindulási hely idejét mutatja. Ugyanis így a kiindulási hely idejét összevetve a mindenkori helyi idővel, meghatározhatóvá vált a hosszúsági kör is. Mivel a szélességi kört már évszázadok óta viszonylag pontosan meg tudták határozni, így már lehetőség nyílt a pontos helymeghatározásra, és a sok apró sziget helyét meglehetős pontossággal tudták felrajzolni a térképre a felfedezőik. érte a halál. Két hajója 1780-ban sikeresen érkezett vissza Angliába.

Az 1700-as évek közepén Anglia kezdett világbirodalommá válni. Ehhez nagyon tudatos tudományos, gazdasági építőmunkára volt szükség. Az angol hajósok mindig vittek útjaikra csillagászokat, botanikusokat, de még rajzolóművészeket is. Cook első indulásakor többek között azt a tudományos célú utasítást is kapta, hogy a csillagász utasai Tahitin figyeljék meg a Vénusz átvonulását a Nap előtt. A megfigyelés a Nap‒Föld-távolság meghatározására szolgált. Ebből a célból az európai uralkodók hatalmas projektet szerveztek. Mária Terézia megbízásából például Sajnovics János és Hell Miksa utazott Európa legészakibb lakott településére, Vardø (Vardö) szigetére, hogy ott vizsgálják az égi jelenséget. A mérés eredménye ma is helytálló.

Cook kapitány útjai előtt pontos eligazítást kapott: hatoljon délre, ameddig csak tud, keresse meg a mások által már említett nagy kontinenst, térképezze fel partjait, kutassa fel természeti kincseit, lépjen kapcsolatba bennszülöttekkel, és a területet vegye birtokba az angol király nevében. Egy másik útján észak felé kellett indulnia, szintén kutatás – valójában gyarmatosítás – céljából.

A könyv viszonylag hosszan számol be annak a bennszülöttnek a sorsáról, akit Cook az első útjáról vitt magával Londonba. Sides levéltárak anyagát felhasználva részletesen számol be Mai, a „vadember” londoni kalandjairól. A nagyvárosban jól érezte magát, igazi társasági életet élt, kisebb-nagyobb közösségekben látványosságként szolgált. Aztán a kapitány második expedíciójával visszatért szülőhelyére. Szívszorító Sides leírása, hogy a világlátott bennszülött mennyire nem tudott visszailleszkedni szülőföldje mindennapjaiba. Az őslakosok idegenkedve tekintettek a Londonból hozott lóra és hadi páncélra, de a kulturális különbség még ennél is nagyobb volt: a szigeten nem ismerték a magántulajdon fogalmát. Mai londoni „kincsei” számára a hajóácsok építették az első zárható kunyhót meg egy nagy faládát.

Korábbi útleírások gyakran felbukkanó részlete, hogy a felfedezők – vagy írjuk bátran: a hódítók – tükördarabokkal, gyöngyökkel, késekkel, vasszegekkel, színes ruhadarabokkal fizettek a kapott árukért, élelemért, prémekért. De Sides könyve taglalja a bennszülött nők és leányok, meg a matrózok találkozását is. A hölgyek önként és örömmel töltötték be a hajósok vágyait. Mivel ismeretes volt, hogy a matrózok gyakran betegségekkel fertőzték meg az utukba került nőket, a kapitány olykor csak a hajóorvos által egészségesnek ítélt matrózokat engedte kiszállni. A naplók egybehangzó állítása szerint Cook maga minden útján önmegtartóztató életet élt.

William Bligh tengerésztiszt két alkalommal is részt vett Cook kapitány útjain. Később a Bounty nevű háromárbócos kutatóhajó kapitánya lett, amit a Csendes-óceán déli részére küldtek, botanikai gyűjtőútra. A hajón azonban véres lázadás tört ki a kaputány merev szigorúsága miatt – ebből a történetből született előbb 1935-ben, majd ugyanazon szerzőktől a ’62-ben bemutatott hollywoodi filmprodukció, emennek lázadó főszereplőjét, Fletcher első tisztet Marlon Brando alakította. (Mellesleg az eredeti hajót felgyújtották, de épült egy másolata…) A film alapján hiteles képet alkothatunk az akkori hajóutakról. Egyébként Robert Merle is magával ragadó regényt szentelt a lázadásnak és a lázadóknak, A sziget címmel. (Csak magyarul eddig 14 kiadást ért meg.)

Cook kapitány harmadik útjának feladatául azt kapta, hogy a Csendes-óceáni szigetvilágból hajózzon északra, és Amerika keleti partjai mentén keresse meg a jégmentes északnyugati átjárót, de ez végül nem sikerült neki. Megható olvasni az északon élő őslakos indiánok (mai önmegnevezéssel inuitok [régebben: eszkimók]) reakciójának a leírását, mikor először meglátták a nagy hajókat és a fehér betolakodókat. Ők is néhány csecsebecséért prémek sokaságát adták a hajósoknak. Cook kapitány naplójában leírja az általuk használt kajakokat: „melyekkel igen ügyesen haladnak a bennszülöttek.”

A polinéz szigetlakókról olyasféle kép él bennünk, hogy békességben éltek, reggeltől estig táncoltak és élvezték az életet a szép természet ölén. Cook kapitány beszámolóiból azonban egy kegyetlenebb világ képe is kirajzolódik, ahol időről időre véres harc folyt vagy újult ki az egyes szigetek népe között. Éppen emiatt remélték több helyen is, hogy a váratlanul felbukkant és isteneknek tekintett hajósok a félelmetes, tüzet okádó fegyvereikkel majd őket fogják megsegíteni a helyi ellenséggel szemben. A kapitány elég bölcs volt ahhoz, hogy soha ne avatkozzék az őslakók egymás közötti harcába. Úgy látszik, a világon mindenütt, ahol emberek laknak, nincs háborúskodás és viszályok nélküli élet – függetlenül kortól, időtől és helytől.

Az expedíciók tisztjei részletes naplót vezettek, ezek közül a legtöbb később nyomtatásban is megjelent. Érdekes módon a harmadik expedícióról a naplók előbb érkeztek Londonba, mint maguk a visszatérő hajók. Ugyanis a naplók másolatát Alaszkában az ottani orosz kereskedelmi kirendeltség vezetőjére bízták, azzal, hogy Szibérián, Moszkván keresztül juttassa el Londonba. Cook kapitány útinaplója aztán Európa-szerte sikerkönyv lett. A mostani mű szerzője ezeket igen alaposan áttanulmányozta, és a hitelesség érdekében gyakran idéz is belőlük.

Akik szeretnek a felfedezések történetében elmélyülni, azoknak Hampton Sides könyve rengeteg ismeretet kínál. Cook expedícióinak leírásai vetekszenek a sarkkutatók, az Afrika-kutatók, Dél-Amerika konkvisztádorainak történeteivel. A mű rendkívül olvasmányos – köszönet a fordító Gellért Marcellnek – és alighanem a valóságot a legpontosabban mutatja be James Cook útjainak történetét. Hadd fűzzek ide még két magánéleti megjegyzést is a kapitányról. Tizennégy évvel fiatalabb felesége 53 évvel élte túl. Két fia is a tengeri szolgálatban halt meg. Azt beszélik, mikor éjszaka erős szél fújt, sosem tudott aludni, mert azok a hajósok jártak az eszében, akik az óceánokon emberfeletti erőfeszítéssel harcolnak az elemekkel.

Hampton Sides:
Cook kapitány felfedezései
és végzetes útja
Fordította: Gellért Marcell
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2025
352 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft,
online ár a lira.hu-n 5840 Ft,
e-könyv változat 4599 Ft
ISBN 978 963 543 4800 (papír)
ISBN 978 963 543 5784 (e-könyv)

* RESTANCIA | E rovatban jelennek meg írásaink azokról a művekről, amelyek a megjelenéskor valamiért a könyvkupac aljára csúsztak, de nem végleg…

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A hazájában minden idők legnagyobb angol felfedezőjének tartott James Cook kapitány 1776. július 12-én vágott neki harmadik világkörüli útjának az HMS Resolution fedélzetén. Két és fél évvel később, Hawaii szigetén vesztette életét egy, a bennszülöttekkel vívott összecsapás során. Mi vezetett annak az embernek a tragédiájához, aki tengerészkapitányként, a maga korában egyedülálló módon tisztelte a bennszülött népeket és kultúrájukat?
A kortárs ismeretterjesztő irodalom kiemelkedő alakjának legújabb műve egyszerre egy globális léptékű tengeri felfedezőút lebilincselően izgalmas, sodró lendületű leírása és tudományos igényű társadalomkritika, amely feltárja a nagy felfedezések ellentmondásokkal terhes, bonyolult társadalmi hátterét és következményeit.