Ne a tükröt átkozd, ha a pofád ferde! | Anne Applebaum: A demokrácia alkonya

Marosán György |

Anne Applebaum újságíró és történész. A kommunizmus közép-európai történetének és a civil társadalom fejlődésének szakértőjeként tekintélyes nemzetközi folyóiratoknál dolgozott. Összefonódó kutatói és újságírói munkája során formálódott ki az alkotását vezérlő – a könyvben is tetten érhető – kettős törekvése: a tudományos alaposság és a közérthetőség. 

A demokrácia alkonya az eredetileg 2020-ban megjelent azonos című esszé fordítása. Alapvetően nemcsak rólunk szól, de kifejezetten nekünk íródott. Nem pusztán abban a sokat hangoztatott értelemben, hogy az emberiség jövőjét befolyásoló legfontosabb társadalmi és politikai trendeket elemzi, hanem mert konkrétan a közép-európaiakról szól. Sőt még ezen belül is, a leginkább elemzett célcsoportja, a lengyelek és a magyarok. Emiatt a „politikai esettanulmányok” szereplői a magyar olvasók számára többnyire személyes – bár a jelenlegi politikai helyzetben ellentétesen értékelt – ismerősei.

• Olvass bele!

A könyv egyrészt politológiai elemzés, amely – az alcím megfogalmazása szerint – a tekintélyuralom csábító varázsának a demokrácia leromlását előidéző folyamatát mutatja be, különös tekintettel régiónkra. Másrészt a szerző személyes élménygyűjteménye az elmúlt évtizedekből. Ez szubjektív ugyan, de éppen ezért általa bepillanthatunk az 1990-es politikai rendszerváltások folyamatába – és a kisiklásukhoz vezető eseményekbe. A téma időszerűsége és a feldolgozás minősége egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a mű a Spiegel és a New York Times bestseller-listáján magas értékelést kapott. Ám nem e dicséretek miatt biztatom az olvasókat, hogy megismerkedjenek vele. A mű valóban érdekes, meggyőző és olvasmányos. Valójában már akkor kialakult bennem ez a benyomás, amikor – szokásom szerint – először a könyv első és utolsó sorait olvastam el.

Az írást két, alapvetően személyes történet keretezi. Az első a szerző családja által szervezett parti, amire 1999. december 31-én, egy északnyugat-lengyelországi kis kúriában került sor. A másik partit 2019 augusztusában rendezték. A két időpont között azonban alapvetően megváltoztak a körülmények, és nem azért, mert a másodikra „nyáron került sor, így hát hó és szánkó helyett volt napozás a gyepen és úszás a tóban”. A valódi változást a közben eltelt két évtized idézte elő, amelynek során Lengyelország gyökeresen átalakult. Ez ugyan könnyebbé tette a cateringet, viszont az egyre jobban polarizálódó politikai helyzet megnehezítette a résztvevők listájának összeállítását. Míg az első találkozón mindenki elfogadta a meghívást, a másodikon – kifejezve a lengyelországi közhangulatot – sokan visszautasították a részvételt. (Ha valakit ez a szárszói piknikekre emlékeztetne, nem téved.)

Mindig érdeklődve olvasom el a könyveket és a fejezeteket bevezető – a szerzők által választott – idézeteket. Ezek ugyanis beavatnak a mű megírását meghatározó szándékokba. Esetünkben az indító idézet szerzője Julien Benda, és Az írástudók árulása című, 1927-ben született művéből származik. „Századunk valóban úgy lesz egykor emlékezetes, mint a politikai gyűlöletek intellektuális megszervezésének százada.” Ez a – csaknem száz évvel korábban született – kissé titokzatos gondolat megvilágítja a szerző indítékát, miszerint a 21. század történéseit alapjaiban befolyásolja a politikai gyűlöletkeltő írástudók új nemzedékének tevékenysége. A politikai színpadot uralók többsége ugyanis „valamennyien igyekeznek újradefiniálni a nemzetüket, újraírni a társadalmi szerződéseket, és időnként megváltoztatni a demokrácia szabályait, hogy soha ne veszítsék el a hatalmukat.”

Ezeket a céljaikat az teszi sokak számára szinte ellenállhatatlanul csábítóvá, hogy az átalakuló globális világban újra-szerveződni kényszerülő közösségek polgárai szembesülni kényszerülnek életük során a különös kérdéssel: „Kik is vagyunk mi?” Érdekes, hogy ez a kérdés rendre felvetődött a történelem során: a középkorban világvallások, majd a fokozatosan hatalmi centrummá szerveződő királyságok történelmi narratívái, végül az elmúlt századokban a szuverén nemzet koncepciója kínálkozott identitásközpontként. Ennek tükrében érthető, hogy gyökeresen átrendeződő korunkban miért elkerülhetetlen, ugyanakkor miért olyan nehezen megválaszolható a kérdés: „Kik is vagyunk?” A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy a közösségi identitás elbizonytalanodása vált a nemzeteken belül és a nemzetek között zajló viták központi témájává, és az is marad a belátható időben.

A magyar olvasók számára azonban – túl a kollektív identitás kérdőjelein – életbevágóan fontos a könyv áttanulmányozása. A 2026-os parlamenti választásokra készülődve ugyanis a közhangulat szinte a végletekig polarizálódott. Sokan reménykedve, mások inkább szorongva egy új rendszerváltás lehetőségét látják feltűnni. Emiatt a viták hangneme és a szereplők (politikusok és a támogatóik) egymást minősítő kifejezései még a durvaságokhoz fokozatosan hozzászokott átlagpolgárt is megdöbbentik. A hatalmi befolyásért folyó küzdelemben egyre élesebben szemben álló nézetek fogalmazódnak meg. Vajon ilyen körülmények között elfogadható-e az a politikai stratégia, amely – közvetlenül vagy közvetve – meggyengíti az államot a normális működés pályáján tartó fékek és ellensúlyok rendszerét, és a hatalmat karizmatikus vezetőre, illetve az általa kiválasztott elitkáderekre bízná.

A lengyel és a magyar helyzet mélyreható ismeretére és személyes tapasztalataira támaszkodó szerző bemutatja, miként roppant meg a demokrácia gépezete itt Kelet-Európában. A rendszerváltás kisiklása a „társadalom hálójának”, vagyis az egyének családi és társadalmi kapcsolatainak szétszakadásához vezetett. Ennek személyes sorsokban megnyilvánuló következményeit a szerző a lengyel közéletben jól ismert testvérpár – Jacek Kurski és Jarosław Kurski – politikai pályaképének bemutatásával szemlélteti. Életük eltérő alakulását felrajzolva érthetővé válik, hogy az egyre élesedő politikai küzdelemben miként sodródnak az ideológiai spektrum ellentétes oldalaira. Ám ugyanígy a személyes karriervágy mindent felülíró hatásának tulajdonítja a kelet-európai ellenzéki mozgalmak indulását önzetlenül segítő – és ezért sokáig megbecsült barátként kezelt – Soros György „átpozicionálását”. Támogatottjainak egy része számára nem egyszerűen politikai vitapartner, még csak nem is ellenfél, hanem a gonoszságot megtestesítő ördög lett. A rendszerváltás tehát – a demokrácia torzulása mellett és annak következtében – szétszakítja a barátságokat, és ellenséggé teszi az egykor segítőkész ismerősöket.

A szerző a politika torzulásának folyamatát elemezve rábukkan a jelszavak különös funkcióváltására. A rendszerváltást megelőzően, majd azt követően egy ideig, az antikommunizmus jelszava többnyire lehetővé tette a demokráciát támogató politikai irányzatok azonosítását. Ám az antikommunizmus, amely Lengyelországban és Magyarországon negyedszázaddal ezelőtt „oly fontosnak érződött, ma már vérszegénynek és felszínesnek tűnik.” Mégis sokan – Orbán Viktor is – a rendszerváltást követően kibontakozó politikai küzdelmek során az „antikommunizmust” és a „nyugat védelmét” hirdető szólamokkal alapvetően személyes érdekeiket igyekeztek megalapozni. A módszer pedig – mint a szerző bizonyítja – eredményesen működik: „Beszélj érzelmeket keltő kérdésekről. Állítsd be magad a nyugati civilizáció védelmezőjeként, főleg külföldön. Így senki nem figyel fel az otthoni nepotizmusra és panamázásokra.”

A könyv záró fejezetében – A történelem mégsem ér véget – Applebaum, történelmi összefüggésbe illesztve mutatja be, ahogyan a rendszerváltás előidézte politikai átrendeződés „hirtelen családokat, barátságokat szakított ketté, társadalmi osztályokat vágott át, drámaian átrendezett szövetségeket.” A szétszakadás az első szembeszökő európai példájaként az 1894-ben kipattant Dreyfus-ügy kirobbanását és lezajlását rajzolja fel. Felidézi, hogy ez a több világhírű regény által feldolgozott eset „miként tett tönkre barátságokat és szervezte újra a társadalmat”. Ezzel érthetővé teszi, miért olyan aggodalmat keltő, hogy napjainkban egyre több országban érhető tetten a közösségek ellentétes csoportokra szakadása, és ezzel lehetetlenné válik az értelmes párbeszéd. A könyv megkülönböztető értéke, hogy a politikaelmélet és a személyes tapasztalatok egymást támogató információinak alapján rajzolja fel a 21. század társadalmi átalakulásainak kényes folyamatát.

Mi itt Kelet-Európában átélhettük a rendszerváltások és a demokrácia – szinte elkerülhetetlennek tűnő – „kisiklását”. Ez késztette a szerzőt, hogy könyve végén emlékeztesse olvasóit: „Soha, semmilyen politikai győzelem nem végleges, a ’nemzet’ semmilyen definíciója nem garantáltan örök érvényű, és semmiféle elit nem fog örökké kormányozni.” De ezzel pusztán reményt ígér, aminek beteljesülését azonban az állampolgári kötelezettségek teljesítéséhez kapcsolja. Összefoglaló értékelése: „A nyugati alkotmányos demokráciák fékei és ellensúlyai soha nem garantáltak stabilitást. A liberális demokráciák mindig követelményeket támasztanak a polgáraikkal szemben: részvétel, vita, erőfeszítés, küzdelem. Mindig igényelték a kakofónia és a káosz valamelyes tolerálását, továbbá a polgáraik hajlandóságát, hogy dacoljanak az olyanokkal, akik a kakofóniát és a káoszt teremtették.”

Anne Applebaum:
A demokrácia alkonya,
A tekintélyuralom csábító varázsa 
Fordította: Tomori Gábor
Európa Kiadó, Budapest, 2025
240 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a kiadónál 3599 Ft,
e-könyv változat a bookline.hu-n 2999 Ft
ISBN 978 615 1060 049 (papír)
ISBN 978 615 1061 220 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A berlini fal leomlása előtti és utáni években az európai és amerikai politikában – oldalaktól függetlenül – mindenki ünnepelte a változásokat, közös célok formálódtak, és nagyon gyakran személyes barátságok szövődtek.
A következő évtizedekben azonban az eufória elpárolgott, a közös célok fokozatosan eltűntek, a szélsőségek ismét felerősödtek, és végül az emberi kapcsolatok is súlyosan megromlottak. (…)
Anne Applebaum módszeres alapossággal tekinti át a jelen állapotokig vezető folyamatokat, és részletesen mutatja be az elmúlt három évtizedben hosszabb vagy rövidebb ideig fontos szerepet játszó politikusok életútját.
Mit tehet az értelmiség, amikor újra felbukkannak a tekintélyelvű vagy nacionalista eszmék, amikor a politikai vezetők kisajátítják a történelmet, összeesküvés-elméletekkel házalnak, vagy birtokba veszik a médiát és az igazságszolgáltatást? A demokrácia alkonya eredeti módon ötvözi a személyes és a politikai témákat, és roppant izgalmasan írja le az európai és amerikai közélet dinamikáját, mind a jelenre, mind a közelmúltra vonatkozóan.