Huma Qureshi: Eljátszott életek (részlet)

Amikor magukra maradtak azon az estén, Samir azt mondta Hanának, mindenben támogatja: ha akar gyereket, akár előbb, akár később, vagy ha egyáltalán nem akar. Hana felfigyelt az „egyáltalán nem akar” félmondatra, és szeretete hirtelen dühhé változott át. Számára mindig is a mikor volt a kérdés, nem pedig a ha. Vajon Samir őszinte vele az érzéseivel kapcsolatban? Napokon át vitatkoztak ezen, amikor Samir szülei épp nem voltak hallótávolságban. Hana feltette neki a kérdést, hogy értette ezt, követelte, hogy Samir valljon színt, akar-e egyáltalán gyereket, tekintve, hogy ilyen lazán kezeli a témát, az ember azt is mondhatná, kétértelműen. Samir gúnyolódott egy sort az általános alanyon, és azt felelte, Hana nevetségesen viselkedik. Arra kérte, ne adjon szavakat a szájába, és ne tulajdonítson túlzott jelentőséget a mondatainak, hiszen csak megértő próbált lenni, csak Hana védelmére kelt az anyja ellenében.

De aztán három hónappal később, amikor Hana épp egy konferencián volt, hajnalban görcsökre ébredt: vért látott a lepedőn. Először azt hitte, némi késéssel megjött a menzesze. De amikor visszaszámolt, rájött, hogy még sosem késett ennyit. Reggelre a vérzés erősebb lett, a görcsök pedig fájdalmasabbak: nyugtalanság fogta el, és mondvacsinált ürüggyel lemondott egy reggeli találkozót, amit normális esetben sosem tenne, azt hazudta, hogy vészhelyzet van otthon. A vasútállomáson vett három csomag maxi betétet – érezte, ahogy átázik. A hazaúton pánikba esett, amikor valami remegni kezdett a bensőjében.

A vonatról többször is hívta az orvost, próbálta elmagyarázni, mi a probléma, és elfogta a hála, hogy a hosszú, üres kocsiban senki más nem hallhatja. Végül meggyőzte a recepcióst, hogy adjon neki időpontot még aznapra. De Samirt nem hívta fel, a vonatról nem, azért, mert nem akarta – anélkül nem, hogy biztosan tudná, mi történt. Nem tudta, hogyan fog reagálni, hogyan mondja el neki.

Az orvos, aki fogadta, egy idősebb, gumós orrú férfi vékony fekete drótkeretes szemüvegben, megvizsgálta a vizeletmintáját, és ellenőrizte az utolsó menstruáció dátumát kis, kör alakú naptárán. Azt mondta, nem lehet biztosan meg mondani, de Hana valószínűleg öt-öt és fél hetes terhes, és amit jelenleg átél, az egy kémiai terhesség.

Hana értetlenül nézett rá, mivel még soha nem hallotta ezt a kifejezést. Megdöbbentette az orvos becslése a hetek számáról, és egy másodperc törtrészéig nem fogta fel, hogy a férfi azt közölte, hogy már nem terhes.

– A legtöbb nő összetéveszti a kémiai terhességet a megkésett menstruációval – magyarázta az orvos kissé fáradtan. – De manapság a nők pontosan nyomon tudják követni a ciklusukat ezekkel az alkalmazásokkal, és emiatt az egészen korai vetéléseket is diagnosztizáljuk, amelyek miatt korábban a páciensek talán fel sem kerestek volna minket. De ez nagyon gyakori.

Hana végül csak akkor szembesült azzal, amiről addig nem akart tudomást venni: hogy épp elveszít egy terhességet, amiről nem is tudott, amikor az orvos kimondta a „vetélés” szót.

Az orvos mosolyogva emelte fel a kezét.

– Egyszerűen csak egy szokásosnál erősebb menstruációnak fogja érezni. A legtöbb nőnek azt tanácsoljuk, be se jöjjenek a rendelőbe, de azt hiszem, ön kimondottan szeretett volna. De nincs miért aggódnia. Majd elmúlik. Rendben?

A számítógép felé fordult, és gépelni kezdett, majd meg kérdezte, hogy tervezett terhesség volt-e. Amikor Hana azt felelte, hogy nem, a férfi megjegyezte:

– Nos, akkor ez enyhíti a csapást. – Hana legalább most már tudja, hogy képes teherbe esni, ha és amennyiben szeretne, tette hozzá. Hana erre azt felelte: „Értem”, majd köszönetet mondott és zsibbadtan távozott.

Otthon Samir lejött az emeletről, amikor meghallotta Hana kulcsának zörgését az ajtóban, és meglepődött, hogy ilyen korán hazajött.

– Elkezdtem vérezni.

Zavarodottnak érezte magát, miközben levette a kabátját és a cipőjét, muszáj volt a falnak támaszkodnia.

Samir értetlenül nézett rá, nem fogta fel, mit mond.

– Voltam az orvosnál – folytatta Hana. – Kémiai terhességnek hívják az ilyet…

Samir szeme elkerekedett, a szája tátva maradt.

– Nem vagy… nem vagyok terhes. Illetve terhes voltam. Azt hiszem. De valószínűleg csak pár hétig. Nem tudtam róla. Ez egy… vetélés. Épp elvetélek.

Samir egy pillanatig a homlokát ráncolva állt a folyosón, aztán mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy hol is van, odalépett Hanához, és átkarolta.

– Bassza meg! Hogyhogy… Mi… Jól vagy?

– Nem tudom – Hana elhúzódott tőle. – Fáradt vagyok. Durván görcsölök. Majd elmúlik, de…

Leült a lépcső alsó fokára, és a kezébe temette az arcát. Samir leült mellé, a hátát simogatta. Hana azt mondta, le kell zuhanyoznia, mire Samir azt felelte, persze, és felsegítette a lépcsőn. Hana lába nagyon fájt, olyan erős fájdalom futkosott fel-alá a combjaiban, hogy alig bírt állva maradni, úgyhogy inkább leroskadt, nézte, ahogy a lecsorgó, könnyeivel keveredő víz rózsaszínűvé válik, és a forró zuhany ellenére reszketett.

Mikor Hana kijött a fürdőszobából, Samir az ágyon ült a laptopja előtt. Félig visszahajtotta a paplant, és Hana láthatta, hogy a matracot törölközőkkel takarta le. A látványtól újra sírhatnékja támadt. Samir segített neki óvatosan bekecmeregni az ágyba, a pohár cukros teára mutatott, amit odakészített a fájdalomcsillapítókkal együtt Hana éjjeliszekrényére.

Leült mellé, és a laptopja képernyőjét mutatta.

– Utánaolvastam kicsit. Úgy tűnik, ez nagyon gyakori. Igazából semmi ok az aggodalomra – tette hozzá, akaratlanul is az orvos korábbi szavait visszhangozva. Átkarolta Hanát. – Tudom, hogy szörnyű érzés, de valószínűleg így a legjobb. – Ezt vigasznak szánta, a hangja halk volt és szomorú, az arcát Hana feje búbjára hajtotta, de Hana csak hideget érzett.

– Igen – szólalt meg végül. – Még nem álltunk készen, igaz?

Samir megszorította a vállát, megkérdezte, hogy hozhat-e neki még valamit. Hana erre azt felelte, hogy nem, csak aludni akar. Végül a görcsök enyhültek, és reggelre a vérzés is alábbhagyott, egyre gyengült, és végül abbamaradt. És ennyi volt.

Hana két nappal később visszament dolgozni, és senkinek sem szólt a történtekről. Mit lehetett volna mondani erről? Csak pár héten át volt terhes, és még csak nem is tudott róla. Nem egy régóta vágyott terhesség volt, akkor hát mit kellene gyászolni rajta? Egyszerűbb volt hallgatni róla.

Legalábbis ezt bizonygatta magának.

Hana és Samir többé nem beszélt részletesen a terhességről – nem sokat lehetett mondani róla. Az élet vissza tért a normális kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. A munkahelyén olyan hihetetlenül elfoglalt volt, hogy alig maradt ideje ezen gondolkodni. Mégis, mindig ott zúgott ez a fájdalom a háttérben, halkan, mint a hűtőszekrény duruzsolása. A szomorúság gyakran olyankor öntötte el, amikor épp a hétköznapi kis teendőket végezte, mint a mosogatás, a fogmosás, vagy amikor épp egy hajgumit keresett, hogy fel kösse a haját. Bárcsak, kezdett morfondírozni magában. Bárcsak. Bárcsak tudta volna, hogy terhes. Bárcsak szedte volna a megfelelő vitaminokat, bárcsak ne evett volna annyi brie-s szendvicset azon a konferencián – mintha mindez valamiképp magyarázat lenne a történtekre. Bárcsak. Éjjelente ébren feküdt, és azon töprengett, mi történt volna, ha nem veszíti el azt a terhességet. Pánikba esett, hátha a szonográfus, aki azt állította, hogy nagyon is termékeny, esetleg tévedett.

Ez hat hónappal ezelőtt történt. Hana alig négy hónap múlva harmincnégy lesz. Ha egészséges terhesség lett volna, mostanra már kiválasztottak volna egy babakocsit, megvették volna a mózeskosarat és a babatakarókat. Vannak pillanatok, amikor Hana oldalról nézi magát a tükörben, a kezével végigsimít a hasa fölött, és szinte alig képes felfogni a lehetőséget. Ha túl sokáig gondolkodik rajta, beleszédül. Néha biztos benne, hogy túlreagálja a dolgot, nincs joga ennyire feldúltnak érezni magát. Máskor pedig túlságosan is valóságos az egész. Valami volt ott, de már nincs. A gondolatok súlya néha összeszorítja a torkát, és nehezen kap levegőt.

Most mélyet lélegez. Megkeresi a barátnője által posztolt ultra hangos fotót. A lakásfelújítós műsor még mindig megy a háttérben a tévében. Már nem érzi azt a metsző dühöt, de amikor megpillantja a homályos kis képet, a bensője furcsán megfeszül. Felegyenesedik, a torkát köszörüli, miközben végigpörgeti a kommenteket, két hüvelykujja készenlétben áll, hogy bepötyögje a saját reakcióját.

Csodálatos, annyira örülök, mormogja magában túlzó, kissé szarkasztikus hangon, a szeme elkerekedik, és a küldés gombra kattint. Tessék, gondolja magában, meg is van. A telefont képernyővel lefelé visszateszi a dohányzóasztalra. Mormog magában, majd egy pillanatra a kezébe temeti az arcát.

– Mi az, bébi? – kérdi a konyhából benéző Samir.
– Semmi.
– Azt hittem, mondtál valamit.
– Nem, csak elképesztő ez a ház.

A tévéképernyőre mutat, és újra a torkát köszörüli. Samir az ajtófélfának támaszkodik, és egy pillanatig szórakozottan bámulja a tévét. Egy pár egy romos pajtát újít fel Cornwallban; azt mondják, mindig is ez volt az álmuk. A feleség épp felgyógyulóban van egy rákbetegség után, a férj pedig meg ígérte, hogy ő maga építi fel neki. A reklám előtt a műsorvezető jelenik meg a képernyőn, és a félig felújított, hatalmas ház felé gesztikulálva kijelenti: ez a legszebb szerelmi vallomás, amit valaha látott.

Hana szemébe könnyek szöknek. Mostanában gyakran megesik, hogy a szemét elfutja a könny, reakcióként bizonyos érzelmi triggerekre. Ez megriasztja, mert nem jellemző rá, hogy nem ura az érzelmeinek. Pislogni kezd, nehogy kicsorduljon a könny. Nem akarja, hogy Samir észrevegye. De felesleges ezen aggódnia. Samir nem őt figyeli. Helyette a tévére mutat:

– Az a pasas! Most komolyan, annyira túljátssza a szerepét. Nem értem, hogy bírod nézni ezt a szart.

Megfordul, és visszamegy a konyhába, Hana pedig a szeme sarkából lesi, még mindig ostobán, gyorsan pislogva. Aztán felkapja a telefonját, hogy újra írjon Mirának.

Csak szólok, hogy sok dolgom van reggel, úgyhogy korán el kell menned.

Ujjait végighúzza lófarokba fogott haján, újra és újra lesimítja, a légzésére koncentrál. Amíg újra kicsit jobban önmagának érzi magát.

Fordította: Csonka Ágnes

Huma Qureshi: Eljátszott életek
Libertine Kiadó, Budapest, 2025
326 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft