Mit csinálnak egymással az ellentétek? | Bill Manhoff: A bagoly és a cicababa / 6szín

Bedő J. István |

Az ugye egyértelmű, hogy ha két egymástól szögesen eltérő külsejű, gondolkodású, viselkedésű (esetleg nemű) embert belelöknek egy közös helyiségbe, abból az esetek nagyobb részében valami jó kis komédia kerekedik ki (lehet tragédia is, de azt most tekintsük járulékos veszteségnek). Bill Manhoff színpadra (1964), majd filmre (1970) kitalált játékában pont ez áll elő. A Cicababa rátör a Bagolyra, hogy adjon neki szállást éjszakára.

De miért pont bagoly és cica? Gyanítom, kevesen tudták, hogy ez angol nyelvterületen a kisbabáknak szánt mondóka két szereplője, akik már az első sor után szerelmesek egymásba. (A gyerekeket meg nem zavarja, hogy a boldog házasság bejelentése minimum félreérthető.)

Bezzeg az embereknél! A Bagoly egy önjelölt – minden valószínűség szerint szerény képességű – író. Még ahhoz is gyönge, hogy kimenjen az ÉLETbe, és ott szerezzen megírható tapasztalatokat. Csak álldogál az ablak függönyénél – és kukkolja mások életét. Színházi látcsővel! Így szúrja ki, hogy a szemközti folyosón egy csinos hölgy váltakozó vendégeket fogad vízszintes tapasztalatátadás céljából. De a lányt az éj közepén a gondnok röviden kirúgja, és ez a Cicuka pont a bagolytermészetű, éjjel gépelő (igen, abban a korban még hangosan kopogtak a táskaírógépen!) író életébe tolakszik be.

Bagolyka: okos, ismeri a szótár (majdnem) minden szavát. Bezárkózó. Cicus: szóval… a másik véglet. Nagyszájú, ordibálós. Használja mindazt a 250 szót, amit az angol nyelvből ismer. Külseje attraktív, így aztán elfogadható a magyarázat, hogy fotómodellként definiálja önmagát, és volt már szereplő két reklámfilmben. De ezt kompenzálja, hogy ellenállhatatlanul ordenáré. („Az a mázlid, hogy úrinő vagyok, különben pofán vágnálak!”) Tádámm: kész a konfliktus.

Manhoff darabja immár hat évtizedes, mégis változatlanul friss, kedves bohóság. Hírét természetesen a belőle készült film is felszínen tartja. Most Peller Károly és Peller Anna – jó ideje kollégák – alakítja az össze nem illő párost. Egy korábbi előadásról annak idején a rendezője azt mondta, hogy ez a darab akkor tud sikeres lenni, ha a két szereplő között megvan a kémia – mármint az affinitás. (Bocsánat a tudományos terminológiáért. Megjegyzem, ezeket Cicababa nem is értené. De olvasni sem olvas…) Szóval egymásra tudnak hangolódni.

Na, ez nagyon megy a két Pellernek. P. Károly vagyis F. Sherman tökéletesen ijedezik, szemérmeskedik, folytat vitát önmagával, hogy úriember legyen-e inkább vagy ösztönei vezérelt vadállat. De néhány napnyi (?) kényszerű együttélés (vagy legalábbis együttlakás) után egyre szimpatikusabbnak találja Dorist.

Mert ez a fotómodellként önmeghatározott prosti (na, jó: félprosti) szerelmes természetű, és szinte mindegyik kuncsaftjába bele tud szeretni. Róla még valamennyire el is hihető, hogy együtt marad ezzel a – valljuk be: íráshoz súlyosan tehetségtelen – balfácánnal. Igen ám, de Manhoff darabjának nagy kérdése, hogy fordítva is lehetséges-e. P. Károly egészen megható tud lenni, és Felix Sherman maga is meghatódik, hogy ez az aszfaltvirág hosszabb távra kell neki. P. Anna meg – mint valami önerőből megszelídülő makrancos hölgy – képes eljutni a sértetten ordítozó némbertől a másikra figyelő nő-emberig. Aki ráadásul szavakat tanul, hogy felemelkedjen – vagy legalábbis megközelítse Sherman bagolyröptű szellemét…

A hitelességet meg ne kérjük számon egy komédián – pláne amit három felvonásról tömörítettek másfél órásra. (Azt sem kérdezte senki, hogy Pretty Woman Edward Lewisja mihez kezd a pénz hajkurászása helyett a bájos és még tanulni vágyó Vivian Warddal.)

Lenchés Márton rendezése jól bánik a két extrém szereplővel, Zöldi Gergely fordítása jól hozza ki az indítás szinte reménytelen kimenetelű szópárbaját, különösen pedig a lány közönséges dumáját, amiből valójában süt a félelem, hogy nem lesz hol laknia. A két Peller nagyon sikeresen és ovációt csiholóan komédiázza végig az egyáltalán nem ólomsúlyú darabot. Sőt: egy kicsit még el is hitetik a nézővel, hogy az ellentétek vonzhatják egymást.

Fotók: Szkárossy Zsuzsa

Bill Manhoff: A Bagoly és a Cicababa
Fordította: Zöldi Gergő
Rendezte: Lenchés Márton

Szereplők

Doris W. – Peller Anna
F. Sherman – Peller Károly

6szín Színház
1066 Budapest, Jókai utca 6.
További előadások és részletek