»A lelkesedésemet és a hitemet nem vehetik el« | Beszélgetés Halász Glória rendezővel

Kozár Alexandra |

Rendkívül különleges, sokoldalú alkotó, dokumentumfilmjeinek legfőbb védjegye az empátia és a kapcsolódás a művészetekhez. Halász Glória legfrissebb, Frenák Pál koreográfusi munkásságát bemutató, egész estés portréfilmjét a New York-i táncfilm fesztiválon láthatta először a közönség. Az alkotóval beszélgettünk.

A nemrég New Yorkban, a Dance on Camera fesztiválon bemutatott filmje, a Who cares about Pal Frenak? már nem az első táncos témájú, egész estés dokumentumfilmje. Ön táncol?
Nem, soha nem táncoltam. Az egyetemi éveim alatt színházi szakírással is foglalkoztam, és ezen belül a tánc felé terelődtem. Közel tíz éven át rádióztam, volt egy táncos tematikájú rádióműsorom is, amelyben a szakma nagyjai közül többen is megfordultak, moderáltam tánchoz kapcsolódó beszélgetéseket, illetve egy kortárs táncegyüttes kommunikációs vezetője voltam, akikkel beavató színházi foglalkozásokat is tartottunk. Tehát először leginkább a színpad másik oldaláról láttam ezt a hivatást, aztán szépen lassan a színpad mögül is.

Hogyan fogadták New Yorkban az alkotást?
Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, pedig a fesztiválon szép számmal megfordultak a tánc világához közvetlenül nem kapcsolódó nézők is. A vetítést a Broadway-n található multidiszciplináris, kultikusnak számító előadó-művészeti központban, a Symphony Space-ben tartották, szóval, mondhatjuk, hogy bemutatták a filmünket a Broadway-n. Ez a világ legnagyobb, legrégebbi táncfilmfesztiválja, ötvenhárom éve rendezik meg. Nagy meglepetés és öröm volt, hogy a nívós művészeti magazinban, a The Brooklyn Rail-ben egy volt balettmester, táncszakíró tollából érzékeny és igen részletes kritika jelent meg a filmről.

Honnan jött az ötlet, hogy Frenák Pálról készítsen filmet?
Egy már létező, ugyanakkor rögös utat bejáró, régóta alakuló projekt volt: a film összesen egy évtizeden át készült. Vittoria de Bruin amerikai, New York-i producer több magyarországi stábtól is megvált a munka során, én 2018-ban kerültem a filmhez, és öt éven át dolgoztam rajta. Vittoria hosszú éveken át Magyarországon élt, a nevéhez fűződik egy, a Budapest Klezmer Band-ről szóló film is. [A City of Klezmer című alkotás 2006-ban készült, rendezője Novák Emil – Szerk.] Lenyűgözte Pali művészete, és elhatározta, hogy saját költségén, teljes mértékben független finanszírozásban készít róla filmet. Amikor rendezőként csatlakoztam a projekthez, az volt a feladatom, hogy koncepciót, vezérfonalat találjak a meglévő matériához, illetve új felvételeket forgassak: interjúkat és más erőteljes vizualitású anyagokat, például Pali egyik ikonikus, legendás koreográfiáját a MenNonNo című szólójából. A filmben visszatérő motívum a víz, a kékség, ami a táncművész számára mindig a végtelenséget és a szabadságot szimbolizálta, amit gyermekként csak távolról, a nevelőotthon falain túlra pillantva láthatott. Ezen analógia mentén azt is mondhatjuk, én kormányoztam be a film hajóját a kikötőbe.

A Who cares about Pal Frenak? magyarul a Kit érdekel Frenák Pál? címet kapta. Miért?
Pali maga is vallja, hogy nem a személye érdekes, hanem az, ahogyan a tragédiáktól sem mentes életéből létrejön a művészeti produktum. Rendezőként igyekeztem elsősorban erre fókuszálni. Ilyen értelemben a film az alkotás – bármilyen művészeti alkotói folyamat – univerzális metaforája. Fontos volt számunkra, hogy az intézetben töltött gyermekkora, a siketnéma szülőkkel való kapcsolata, a jelnyelvi kommunikáció életében betöltött szerepe, édesapja korai elvesztése, azaz a személyes története megismertetése mellett a darabjaiból is mutassunk részleteket, így érzékeltethessük a nézőkkel azok alapját és azt, hogy életének motívumai miként jelennek meg a kreációiban – áttételesen vagy konkrétabban.

Alapvetően zárkózott, a darabjain keresztül megnyilvánuló alkotóról van szó. Hogyan sikerült a Párizsban élő nemzetközi hírű koreográfust ennyire megnyitni?
Vittoria kitartása és odaadása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kialakuljon benne a bizalom, és a mi korábbi személyes ismertségünk is segíthetett. A filmkészítés alatt végig együttműködő volt, bár nyilván számára sem volt egyszerű, hogy bepillantást engedjen lelkének ilyen mély rétegeibe.

Nem csak a lelkébe, de a hétköznapi életébe is: megjelenik a filmvásznon az otthon és a tóparton végzett izomnyújtása, a munkára való felkészülése, látjuk étkezés közben, egy budapesti bérház udvarán is édesanyjával.
Pali karizmája még a hétköznapi cselekedeteiben is megnyilvánul. A forgatás óta elhunyt édesanyjával jelnyelven kommunikált. A francia volt az első verbális nyelv, amelyen igazán magabiztosan beszélt, hiszen Párizsban letelepedve a helyiek nyelvén teljesedett ki magánemberként és szakmailag is, ezért készült az interjúk egy része – például a feleségével és a lányával – franciául.

Különösen tetszett, hogy megismerjük a sokoldalú produkcióit, a művészi hitvallását, a habitust, amivel a koreográfiákat készíti, ugyanakkor társulati tagok is megszólalnak, akik szembesítenek: művészként nem mindig könnyű együtt dolgozni a címszereplővel.
Pali el is elmondja a filmben, hogy nem egyszerű a vele való munka, de a nézők a darabjai személyes vagy akár a filmben szereplő részleteinek ismeretében maguk is mérlegre tehetik, hogy megéri-e az áldozatot egy csodálatra méltó alkotás – illetve általában a művészet. A magam részéről arra törekszem, hogy az alkotófolyamat, amelyben rendezőként veszek részt, feszültségmentes legyen, de még így is elkerülhetetlenek a konfliktusok.

A képek egy részének forrása Halász Glória (HG)

A teljes interjú elolvasható az artisbusiness.hu oldalon.