Fullajtár Andrea, Borgula András, Solt Róbert: A Tíz hónap Babilon-ügy / Gólem

(Folytatás)

Ennek a bénultságnak több magyarázata is van: politikai túlszámítás, traumatizáltság és félelem keveredik, kivált, hogy a kultúrpolitikai masinéria másik oldalán nemegyszer üldözöttek, túlélők, sorstársak ültek, olyanok, akik „visszajöttek”, de úgy érezték, gondolták, jobb, ha éppen ők nem erőltetik, kávéházi terminussal: nem forszírozzák az emlékezést. Galló Olgának szívügye, élethivatása lesz, hogy megjelenhessen a naplója. Végül 1978-ban a korszakban meglehetősen kivételes módon, magánkiadásban jelenik meg az eredeti napló radikálisan rövidített, öncenzúrázott változata.

Újabb ugrás az időben: 2023 novemberében tudtam meg Pelsőczy Rékától, hogy Fullajtár Andreánál van a nagyanyja, Galló Olga teljes naplója és hogy egy váratlanul érkező lengyel kiadás után szeretné, ha magyarul is megjelenhetne. Ekkor felgyorsultak az események. Andrea megmutatta nekünk a teljes napló gépiratát. A Magvető hamar eldöntötte, hogy a Tények és Tanúk sorozatban, Schmal Alexandra szakértő szerkesztésében kiadjuk a teljes, csonkítatlan szöveget. Ezzel adósságunkat is törlesztve, hisz a pártállami idők Magvetője egykor az első visszautasítók között volt. Eközben Fullajtár Andrea a Gólemmel együttesen dolgozott azon, hogy színre vigye ezt a történetet. Míg az újságíró Galló Olgának a ceruza volt az eszköze, addig unokájának, Fullajtár Andreának, a színpad. Ebben volt segítségére a dramaturg Solt Róbert és a rendező Borgula András. Solt alaposan feltárta Galló Olga Salgótarjánban található hagyatékát, az archívum mélyén fellelt levelek és feljegyzések szerves részét képezik az előadásnak. Munkája során egyfelől tehát még gyarapította is az anyagot, hogy aztán másik kezével meghúzhassa azt. Egy több mint négyszáz oldalas naplókönyvből elkészíteni egy bő órás színpadi változat szövegkönyvét nagy és nehéz feladat. Pláne, ha ismerjük a napló viszontagságos, öncsonkító történetét. A vállalás sikeres volt. Sűrítéssel-tömörítéssel a napló lényegét mutatják meg.

A Gólem előadása valójában két nagy történetet beszél el: az egyik a deportálásnak, a hazavesztésnek, a fogságnak, a túlélésnek, sőt embernek maradásnak és a megmenekülésnek a története. A másik az előadás voltaképpeni kerete, a napló megírásának és ki nem adásának a története. Küzdelem ez is, nem a puszta fizikai életért, hanem az írásért és a nyilvánosságért. Az élet méltóságáért. A fény és a fókusz hol a sötét negyvenes éveken van, hol pedig a hetvenes évek szürke szélmalomharcán. Erős, éles váltásokkal lépkedünk a múlt szintjei között. Végig Fullajtár Andrea jelenléte teremti meg a közeget, a kontextust, az epikai és drámai hitelt. És az az abszurd és (ön)ironikus, (szöveg)helyenként kifejezetten humoros hozzáállás, világlátás, ami az eredeti műnek is lényegi eleme, hát még a keletkezéstörténeté. 1977-es levelében egyenesen így ír Galló Olga: „Ha nem kell nekik, akkor adom be a Kiadói Főigazgatósághoz felső fórumú elbírálásra, vagy annak engedélyezésére, hogy kiadón kívül jelentesse meg nyomda. Úgy értesültem róla, van ilyen lehetőség, és ebben az esetben ők jelölik meg a nyomdát. Ha ez sem megy, akkor a szereléssel együtt beadom Kádár elvtárs titkárságára. Ha ennek sem lesz eredménye, akkor – bár ez bizarr ötlet – Hofi Gézához fordulok és kérni fogom, készítsen belőle kabaréanyagot. Állítom, az egész ország nevetne rajta.”

A hetvenes évek krónikája ráadásul igen közel esik a mai másik díjazott előadás és mű, az Itt élet részben eltérő társadalmi valóságához. Az akkori alapjárattal, a körforgalomban közlekedő 12-es busszal pár megállónyira lakott egymástól Galló Olga és Jánossy Lajos remek regényének és a Máté Gábor rendezte kiváló előadásnak a keresztény középosztálybeli családja. Pontosabban annak a bizonyos, máshogyan hallgató családnak a modellje. Pár megállóra, egy időben, valójában más-más világokban, de tán épp a korábban említett hallgatásfalak kötötték és kötik össze, közben pedig választják is el a mai napig ezeket a famíliákat.

A hallgatás és az elhallgattatás évtizedei után Galló Olga Tíz hónap Babilon című naplója elindulhatott a maga útján, ráadásul rögtön több, egymással részben párhuzamos irányba is. Hisz kezünkben a könyv, és létezik, pulzál az előadás. A kötet – ennyi gutenbergi optimizmus engedtessék meg így a végén – megmarad, az előadás pedig, remélem, sokáig látható lesz. És sokan meg is nézik ezt a monodrámát.

Gratulálok az alkotóknak a Radnóti Zsuzsa alapította Kortárs Magyar Dráma díjhoz: a dramaturg Solt Róbertnek (a nyomozásért és a szövegkönyvért), a rendező Borgula Andrásnak (az egész Gólemért is) és Fullajtár Andreának, hogy nem csupán megőrizte nagyanyja naplóját, teljesítette végakaratát, hanem csodálatos művészként még erre is képes volt, eljátszani, újrateremteni Galló Olgát.