Lefújjuk a port | Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni

H. Móra Éva | 

2025-öt írunk, Jókai-bicentenáriumot ünneplünk. Ünneplünk? Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy vajon hányan olvassák ma ennek – a saját korában és még hosszú-hosszú évtizedekig népszerű – írózseninek a könyveit … Rosszkor, túl korán adták a kezünkbe.

Már a ’60-as-’70-es években is igen kevesen olvasták végig a hetedik osztályban például A kőszívű ember fiait. Már akkor keveseknek volt türelme az író terjedelmes (de milyen gazdag!) mondataihoz, ráérősen hömpölygő (és elragadó!) történetmeséléséhez. S ha az első találkozás kudarcos, nehéz rávenni magát az embernek egy későbbi életszakaszban, hogy kezébe vegye az író regényeit. Persze nem csupán a Jókai-művek iránt lanyhult az érdeklődés, általában is gond van napjainkban az olvasással.

Hátha az emlékév alkalmat ad arra, hogy újra felfedezzük magunknak!

Kiss A. Kriszta megtette az első lépést: a legkisebbekhez szól, amikor elmeséli Jókai Mór – akkor még Jókay Móric – gyermekkorát, majd nyomon követi életének legfontosabb mozzanatait. A Móra Kiadó sorozatának legújabb, kilencedik darabja ez a könyv, s az eddigiekhez hasonlóan színes képekkel illusztrálva, egyszerű, könnyen érthető nyelven mutatja be a nagy mesemondó életeseményeit. (Valójában Takács Viktória bájos rajzai uralják a könyv lapjait, köztük kaptak helyet a szövegblokkok, illetve szövegbuborékok – de ezekről majd később!) Kiss A. Kriszta igazán avatott ismerője és tolmácsolója az életrajznak. Továbblépek: mivel doktori disszertációjának témájául Jókai önéletírásait választotta, így azt is alaposan ismeri, hogyan látott rá az író önnön életére. Nem mindegy! Indokolt és jogos tehát az egyes szám első személyű beszédmód.

• Lapozz bele!

Üdítő volt olvasni például, amikor képviselőségét idézi fel: „…rájöttem: a képviselőház lesz az én csendes menedékem!” Úgy gondolja, itt nyugodtan tud írni, belemerülhet a munkájába. „A legjobb olyankor volt, amikor beszédeket tartottak, akkor mindenki csendben figyelt. De mikor szavazás volt! Egyik jobbról, másik balról taszigált. Írnék, ha tudnék! Fél lap megvan, valaki egyet rándul, s leveri a tintatartóm.” – és így tovább… Nos, a hivatalos életrajzokban erről aligha olvashatunk! Hasonlóan személyes színt ad az egész „memoárban” Kakas Márton szerepeltetése. Az ő vidám kis figurája minden oldalon jelen van, s szellemes-csípős megjegyzéseivel kommentálja a történteket – mintegy Jókai öniróniájának hangot adva. Szemünknek is változatosságot jelent, hogy gondolatait, „beszólásait” szövegbuborékokban olvashatjuk, ezt a megoldást az ifjú olvasók is nagyon kedvelik. (Egy kis magyarázat azért szükséges – és remélhetőleg meg is kapja a gyerekközönség: az író Kakas Márton néven is publikált időnként. Később ilyen címmel élclap is megjelent, amit viszont nem Jókai szerkesztett. Az élclapra utal is kiskakasunk a könyvben, ám ez a rész – legalábbis számomra – kissé homályos maradt.)

Nézzük, milyen érdekességeket emel ki a szerző ebből a hosszú, tartalmas életből! Diákként látott először közelről testedzést, no nem súlyzóval, hanem súlyos kődarabbal.

Azt tanulják az iskolában a gyerekek, hogy Petőfi jó barátja volt, hogy már diákként találkoztak; de azt nem, hogy Jókai eredetileg festőnek, Petőfi pedig színésznek készült. Az is közismert, hogy Jókai is ott volt a forradalmi ifjak között, talán az is, hogy együtt béreltek lakást Petőfivel, de sokaknak újdonság az a szomorú tény, hogy később a két jóbarát egy életre összeveszett. Máig nem tisztázott, hogy azt a bizonyos első kokárdát Laborfalvi Róza tűzte-e Jókai mellére vagy Szendrey Júlia Petőfiére… Úgy tűnik – mivel Kiss A. Kriszta valódi önéletírások alapján dolgozott –, az első változat az igaz. A forradalom további napjai és a bukás utáni történések sem maradhattak ki természetesen, de a kertészkedő Jókairól már kevesebbet tudunk. Mulatságos epizódban emlékezik meg féltett körtefájáról, ami svábhegyi villájának kertjében ékeskedett. A felnőtt olvasónak is újdonság, hogy szívélyes kapcsolatot ápolt Erzsébet királynéval, azaz Sisivel; őróla sokan megírták, mennyire rokonszenvezett a magyarokkal, de az ritkábban kerül elő, hogy állítása szerint Jókai regényeinek „hangzatos, zamatos mondatai” szerettették meg vele nyelvünket. Egy másik híres történelmi szereplő Bismarck német kancellár; az interjút, amelyet Jókai vele készített, a The New York Times is közölte. S ha már a világra szóló eseményeknél tartunk: ő az azóta is első és egyetlen magyar író, akinek díszkiadású összes művei (száz kötet!) világkiállításon nyertek fődíjat (1900, Párizs).

A végére hagytam egy személyt, pedig főszerepet kapott az író életében is, a könyvben is. Ő Laborfalvi Róza, akit az író édesanyja is nagyon nehezen fogadott el, és aki miatt megszakadt a Petőfivel való barátsága – de aki méltó, odaadó, igazi társa volt. Nagy szeretettel, meleg hangon ír róla s a fájdalomról is, ami Róza halálakor érte. Annál izgalmasabb (és a maga idejében botránynak számított) Jókai második házasságának a története. Ez a feleség az igen fiatal Nagy Bella volt, s emiatt a családja is, a közvélemény is elfordult tőle. Kiss A. Kriszta erről is ír – röviden, de kendőzetlenül.

Jókai áll tehát idén a fókuszpontban, én pedig megismétlem a bevezetőben írt reményemet, és le is fújom a port a kezem ügyében levő regényéről…

Kiss A. Kriszta:
A fiú, aki mindent el akart mesélni
– Egy elveszett Jókai-önéletrajz
Illusztrátor: Takács Viktória
Móra Könyvkiadó, Budapest, 2025
Életrajzi sorozat
40 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a kiadónál 3279 Ft,
ISBN 978 963 603 7499

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Jókai Mór, a nagy mesemondó is volt egyszer kisfiú. Neki is volt anyukája, apukája, és ő is félt új iskolába menni. Neki is voltak idegesítő osztálytársai (például egy bizonyos Petrovics Sándor), ő is volt szerelmes, forradalmár, neki is voltak hobbijai. És hogyan lett közben a magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, és egyik legtermékenyebb írója?