Az iskolátlanítás iskolája? | Horn György, Nádori Gergely: Az ebihalak pártján

Paddington |

Iskolakísérletekről olvasni meglehetősen szakmai passzió. Egészen más azonban a helyzet, amikor egy olyan iskoláról olvashatunk, ami nem csupán jól ismert, de egyfajta státuszszimbólummá vált az évek során. Horn György életútinterjúja, amelyet tanárkollégája, Nádori Gergely készített, betekintést ad a szocializmus utolsó éveinek valóságába, a rendszerváltásnak nevezett időszakba, az azóta eltelt évekbe, és mindezt egy sajátos, az iskolához, oktatáshoz kötődően vizsgálva.

AKG – az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Horn György iskolájának közismert rövidítése. Na, de mitől alternatív, és ha már közgazdasági, akkor miért nem szakközépiskola? És egyáltalán, hogy jött létre és hogyan alakult azzá ez az iskola, ami ma: elitképző magániskola, ahová gazdagok gyerekei járnak – ahogy ezt Horn a könyvben megfogalmazza. Az iskola pedagógiai programja Az ebihalak pártján, ami arra a gondolatra – szerintem evidenciára – épül, hogy a gyerek nem az életre készül, hanem él.

A kötetet legalább kétféleképpen lehet olvasni. Lehet arra fókuszálni, hogy egy szocialista mércével középosztálybeli értelmiséginek – ma finoman fogalmazva csórónak – számító családból indulva, tehetséggel, ügyesen kialakított kapcsolatrendszerrel, eltökéltséggel, rengeteg munkával és nem kevés szerencsével hogyan lehetett a 80-as évek megengedő keretei között, majd a 90-es évek elejének káoszában felépíteni valami nagy dolgot a semmiből, és hogyan lehet azt a mai napig sikeresen működtetni.

A másik olvasat egy, a létező iskolával elégedetlen, született pedagógus útja a mezítlábas tanárságtól a szemét még a nyugdíjon túl is majdnem-álomiskoláján szorosan tartó sikeres emberig, aki egykor korosztályának legfiatalabb iskolaigazgatója volt. És akinek volt egy álma, amihez megkapta az rendszerváltás előtt az állam, a Fővárosi Tanács és egy csomó szocialista nagyvállalat támogatását. És ami még ennél is lényegesebb: sikerrel túlélte az elmúlt évek összes változását, beleértve a jelenlegi központosítási törekvéseket is.

Ha az olvasó az első réteget akarja elsősorban feltárni, már sokat tanul a könyvből. Manapság hajlamosak az emberek úgy tenni, mintha a szocialista időszak egy nagyjából egységes korszak lett volna, majd 1989/90-ben hirtelen megváltozott volna minden. Ugyanakkor nem az oktatás volt az egyetlen, ami egy ideig nagyjából egyenletes fejlődésen ment át, ami az ún. rendszerváltás (vagyis az egypárti helyén létrejött többpárti parlament megalakulása) előtt jóval kezdődött, és utána is folytatódott.

A kötetben Horn György ennek az időszaknak a kezdetét Gazsó Ferenc művelődésügyi miniszterhelyettesi regnálásához és az 1985-ben elfogadott oktatási törvényhez köti (ami jelképes módon az 1985. évi I. törvény volt). Ez először kötelezte az iskolákat saját pedagógiai programjuk megalkotására. Fontos szó itt az alkotás, mert az iskoláktól elvárt lépés valódi kreatív értelmiségi munka – vagy az lenne. (Ennek jelentőségére még később visszatérek.) Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy a folyamat a valóságban sokkal korábban elindult. Már 1975/76-tól jelentős pedagógiai kísérletek zajlottak. (Én magam egy ilyen kísérleti osztályba jártam, ironikus módon abba az általános iskolába, ahová korábban Horn György). Az 1978-ban bevezetett akkori központi tanterv és az ahhoz született tananyagok egy része már sok elemet tartalmazott abból, amit azután a ’85-ös törvény lehetővé, sőt kötelezővé tett. Volt ennek rossz oldala is, például ’78-as tanterv a legjobb szándékok ellenére óriási károkat okozott a szótagoló olvasás helyett a szóképes olvasástanítás bevezetésének erőltetésével. Ugyanakkor az ekkor általánosan alkalmazni kezdett matematika módszertan ma már – meglepő módon Finnországon keresztül – több ország matematikaoktatását húzta ki a gödörből. (Jellemző módon a magyar kormányzat már a 90-es évek elején kidobta az ablakon ezt a módszertant és a tankönyveket.)

Olvasás közben sokáig gondolkoztam azon, Horn miért teszi az aranykor végét 1995-re. Az 1995-ös közoktatási törvény akkor Európa legmodernebbje volt, formálisan kötelezővé téve, hogy az iskolahasználók (diákok, tanárok, szülők) – ezt a kifejezést a szerzők is használják – közösen döntsenek minden fontos kérdésről. Aztán persze megértettem. Horn György ugyanis elmondja, miért hozott létre olyan iskolát, amelyben a döntéseket a tanárok hozzák. (Ez a változás egyébként bekerült a közoktatási törvénybe is, amikor 1998-ban Pokorni Zoltán, a korábbi pedagógus szakszervezeti vezető lett a miniszter.)

Miközben Horn elmondja, hogy az iskolánál mennyivel fontosabbnak tartja a szülők szerepét minden gyerek életében és tanulásában, a szülőknek nagyjából annyi lapot oszt saját iskolájában, hogy döntsenek, mit hajlandóak kifizetni. (Pedig most jól jönne. A kontrollmánia része a Kréta rendszer kötelező bevezetése, hogy a Nagy Testvér minden adatot láthasson. Ezt megtorpedózni csak azzal lehetett, hogy a szülők nem járultak hozzá az adatkezeléshez.)

Arról is beszél, neki – vagy inkább szerinte – a diákönkormányzatiság képtelenség, a diák nem lehet partnere a tanárnak. Persze azt is elmondja, hogy testvére, Horn Gábor iskolájában, a Poliban (Közgazdasági Politechnikum) ez működik. Meg persze működött, működik sok más helyen is, hogy csak egy példát említsek a szintén híres újpalotai Kontyfában, ami mindig állami-önkormányzati iskola volt – miközben Horn úgy gondolja, azok között a keretek között lehetetlen jó iskolát csinálni.

Horn György viszont egyetlen pillanatig sem állítja, hogy az AKG modellje az egyetlen jó modell. Annyit mond, ez egy lehetséges modell, ami beilleszthető abba, amit ő az iskoláról gondol és ott hasznosnak lát. Érdekes olvasni például arról, hogy hogyan befolyásolta, de szerencsére nem térítette őt el a Waldorf-iskolák mögötti pedagógia. Olvashatunk arról, hogy milyen kapcsolata volt az AKG-val egyidejűleg indult hivatalos iskolakísérletekkel, és mi a véleménye róluk.

Végezetül hadd térjek vissza az alkotó iskola kudarcához. Horn György emlékeztet arra a nagyon nemszeretem tényre, hogy a tanárok zöme bizony nem értelmiségi, holott tanárnak lenni értelmiségi tevékenység – illetve annak kellene lennie. Ő 6-10%-ra becsüli a tanárok értelmiséginek, alkotó tanárnak tekinthető arányát, én általában megengedőbb vagyok nála, ezt 20%-ra szoktam tenni. Így viszont, gondolom, ő sem csodálkozik azon, hogy a központi utasítás végrehajtása szinte mindenkinek jobban fekszik – az önálló alkotás helyett.

Az izgalmas együttgondolkodást némiképp zavarta az életútinterjú választott formátuma. Az egymást félszavakból is megértő riporter és interjúalanya időnként olyan bensőségesen beszélget, hogy az olvasó kicsit kívülállónak érzi magát. Nádori Gergely nem látta szükségét, hogy kérdéseivel erőteljesebben terelje kollégáját, mesterét. A bőségesen lábjegyzetelt kötet azért is hagy némi hiányérzetet, mert bizonyos lábjegyzetek, főként egyes szereplők bemutatása elmarad. Hasonlóan mostohagyerek az AKG-ban általánosan használt sajátos fogalmak magyarázata is, nem került lábjegyzetbe, illetve csak akkor, amikor már sokadszor fordult elő. Szóval az olvasás megdolgoztatja az olvasót is. A hónapokig tartó beszélgetéssorozatban, magától értetődő módon, néhány történet többször is előkerült, ami a szerkesztés során is benne maradt. Fontos történet ez, amit talán könnyebben fogyaszthatóvá tehetett volna egy kicsit kívülállóbb kérdező és egy szigorúbb szerkesztő.

Horn György, Nádori Gergely:
Az ebihalak pártján
– Az alternatív pedagógia útjain
Tények és Tanúk sorozat
Magvető Kiadó, Budapest, 2024
400 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft
kedvezményes ár a kiadónál 5400 Ft
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 144 4872 (papír)
ISBN 978 963 144 4889 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak emlékezéseit. Az iskolarendszer megújulásának egyik emblematikus eseménye volt, amikor 1989-ben megnyílt a kelet-európai térség első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG).
Ennek az iskolának volt a megálmodója és lett a vezetője a többgenerációs pedagóguscsaládból származó Horn György. Az AKG először a minisztérium kísérleti iskolájaként jött létre, majd folyamatosan megújuló programmal lett az elitiskolák szűk klubjának modellje, amelynek önigazgató tantestülete szinte egyedülálló a világon. Horn György életútjából az iskola életútja is megismerhető, de annál több is. Mintegy ötven éve a magyar oktatáspolitika részese, gyakran annak alakítója is, azonban sokakkal szemben sosem hagyta el az iskolát, mindvégig iskolaigazgató és tanár maradt, ami különleges perspektívát kölcsönöz emlékezésének. Az életútinterjúban nemcsak egy unikális és sikeres iskolakísérlet története tárul fel, hanem sok szó esik a tanítás elméletéről és gyakorlatáról is.