Lovass Ágnes: Súgókönyv (részlet)

Üdv a fedélzeten!

Ismered azt a babonát, hogy színházban nem szabad fütyülni, mert az szerencsétlenséget hoz?

A legenda szerint ugyanis aki fütyörészik, annak egy homokzsák esik a fejére. Ennek történelmi alapja van. Régen a színpadi munkásokat gyakran a tengerészek közül toborozták, mert a hajósok jól bántak a kötelekkel, amelyeket a díszletek felhúzására vagy leengedésére használtak. Ellensúlyként homokzsákokat kötöttek a kötelek másik végére. A rendezői, színigazgatói utasításokat kódolt füttyjelekkel közvetítették a színpadról a zsinórpadláson dolgozó műszaki személyzetnek. Ezért ha valamelyik színész véletlenül elfüttyentette magát, könnyen megeshetett, hogy ezt a díszletezők valamilyen utasításként értelmezték, és megváltoz-tatták a díszletet, avagy épp leeresztették a függönyt, amikor nem kellett volna.

Gyere velem a színház ezernyi titokkal teli világába beleselkedő, szórakoztató, de felelősségteljes kulisszajárásra, oda, ahová néző még sosem kukkanthatott be! Láthatod, a színházi súgó szemén át nézve, a tapasztalataimon keresztül, például azt a nagyon izgalmas keresgélést, kutakodást, az irodalom mélyebb, és egyre mélyebb rétegeibe való alámerülést, ami egy színpadi mű megfejtésével jár együtt.

Elviszlek a próbateremben eltöltött első hétfő délelőttől egé-szen odáig, amíg este 7-kor a nézőtéren a fények lassan kialszanak és felgördül a függöny.

És ha jól figyelsz, még egy színházi szakmát is dugok a zsebedbe. De az igazi izgalom útközben van. Velem jössz?

Próba? Szerencse!

„Nagy önuralom kell hozzá,
hogy az ember ne éljen
a korlátozások adta
végtelen lehetőséggel.”
Mészöly Miklós író

Sokan hiszik azt, hogy nem lehet olyan nagy kunszt „súgni”. Oda-ül valaki a színpadszélre, aztán ha csönd van, bemondja a szöveget.
Majdnem…
Picit több réteg van emögött.

Ígérem, ha bekerülsz egy színházba, ahol a megszerzett tudásodért megbecsülnek majd, istenien fogsz szórakozni életed végéig!

Ha nem ez a vágy hajt, csak a kíváncsiság, a szórakozás így is, úgy is garantált, hiszen színházról mesélek neked, a túloldalról.

A túloldalon olyan hivatás birtokába kerülhetsz, hogy nem dolgozni vagy munkába indulsz el minden reggel, hanem A SZÍNHÁZBA. És ez, hidd el, felbecsülhetetlen.

Abban segíthetek neked, hogy ha majd példányt nyomnak a kezedbe, ne nulláról indulj, mint én annak idején, és hozzám hasonlóan az összes magyarországi súgó. Helyetted ledolgozom azokat a hátrányokat, amelyekkel – a tapasztalataim nélkül – indulnál.

Nyilván idővel magadtól is rájönnél a dolgokra, de én felgyorsítom neked a folyamatot. Azt szeretném, ha könnyen beilleszkednél a színház csodálatos, zárt világába.

A következőkben mutatok neked néhány, már kipróbált technikát, ami segít elindulnod ebben a rendkívüli világban.

Higgy nekem: 37 bemutatóm volt kellékesként, súgtam 77 darabot, melyek közt 33 olyan szerepel, ahol ügyelő és/vagy asszisztens is voltam, majd újabb 76 előadásnak én voltam az ügyelője, továbbá 6 filmben, 10 tévéjátékban és 3 sorozatban vettem részt az elmúlt 36, színházban eltöltött, izgalmakkal teli év alatt. Valamint – összegzésül – a Színház- és Filmművészeti Egyetemen indított első három évfolyam rendezőasszisztens hallgatóinak én tanítottam a színpadi súgást.

De ez én vagyok, ez az én életem, az én múltam, az én összegyűjtött tapasztalataim. Te alakítsd ki a saját stílusodnak megfelelő egyéni módszeredet, formáld magadra az olvasottakat/hallottakat, aztán később, az ismereteid alapján bírálj felül, ha kell!

Ha beszippantott, benyelt, megbabonázott, magához ölelt a színház, akkor valóban nem enged el többé. Amennyiben a kulisszák mögé látván nem veszted el az illúzióidat, hanem lenyűgöz az, hogy ami elölről óarany bársony, az hátulról falap és támasztóléc, akkor neked való minden színházi varázslat.

A színház a legszabadabb rabszolgamunka. Mert nincs olyan, hogy minden délután ráérsz, vagy minden szombaton ebédre várod a családodat, vagy beiratkozol nyelviskolába, és nem fogsz tudni részt venni a kóruspróbáidon, nem tudod megnézni az újszülött medvebocsot az állatkertben, és nem tudsz kimenni Bécsbe a karácsonyi vásárra. A síelést pedig végleg felejtsd el, nyaralni is csak főszezonban fogsz, a lehető legdrágábban. De nem is mész nyaralni, mert akkor meg szabadtéri színházi szezon van, és a filmek is nyáron forognak.

Cserébe viszont: irodalommal foglalkozhatsz(!), és olyan emberekkel találkozol a nap minden percében, akik ugyanazt szeretik, amit te. Elhűlve lehet szemlélni, hogyan készül a kellékes kreativitása révén például rongyból egy könyv, hogyan formálódik percről percre egy paróka, mitől lesz egy szempillantás alatt fenséges és királynői ruhadarab, milyen hangulatba sodor téged a felhangzó zene, vagy milyen miliőt varázsolnak a színpadra a fények.

De a lényeg: bejön egy ember a próbaterembe, kényelmes próbaruhában, tornacipőben, és elkezdi mondani a megtanult szövegét, majd a rendező instrukcióinak megfelelően kikever magának/magából egy figurát/karaktert, és ott, a szemed előtt, a neonfényben, a parkettán, egyszer csak Veronában találod magad, és nem érted, hogy a Capulet meg a Montague család miért nem engedi szegény Romeónak, hogy élete szerelmét elvegye feleségül.

És minden, ami az elején poros volt, esetleges, ügyetlen, koszos, összeeszkábált és kezdetleges, két hónappal később estéről estére elvarázsolja a nézőt. És ha jól figyeltél, akkor téged is.

Na, ezt az embert hívjuk színésznek, aki miatt az egész színházasdit csinálni érdemes. A színészek valami olyasmit tudnak, amit rajtuk kívül senki más! Magas szinten, mindenki számára érthetően közvetítik a mások által megírt gondolatokat, a sajátjaikkal kiegészítve. Mégpedig úgy, hogy te pontosan arra gondolj, amire a szerző akarta, hogy gondolj. Vagy hajszálpontosan arra gondolj, amire a színész rávezet téged! Ők, a művészek olyan varázslat birtokában vannak, ami szebbé teheti mindannyiunk életét.

És ezt nem a rajongó tinédzser mondatja velem, hanem egyszerűen: láttam. Láttam! Láttam napról napra, hétről hétre, hogyan születik meg és kel életre egy-egy alakítás, amire csak egy színész képes. Erre születni kell.

Nézd meg a képet, figyelmesen!

A próbaterem: szakadozott, lécekből összetákolt, könnyen mozdítható falakkal (az eredeti majd a fejünk fölött, egy sínrendszeren fog kerekeken gurulni), mi taszigáljuk másfél hónapig ide-oda, ezért kell, hogy könnyű legyen. Nekidőlni az eredetinek sem lehet majd, így aztán egyáltalán nem baj, ha a színészek már az elején hozzászoknak, hogy nem szabad úgy bánniuk ezzel a légies kis vacakkal, mintha fal lenne. Hátul ruhaállvány, ezen különböző ruhadarabok sorakoznak (szoknya, ruha, ing, blúz, kabát, kalap, kesztyű, zakó, blézer, sál stb.). A jelenet előtt ezekből választhatnak ezt-azt a színészek, akik már tudják, hogy nagyjából milyen jelmezt viselnek majd a darabban. A leendő színpad méretei fehér szigetelőszalag-csíkokkal vannak jelölve a földön. A háromlábú szék elöl idővel majd forgó zongoraszékké válik. Ez most annak a jelzése.

Nézd, ilyen lett:

Egy előadás elkészítéséhez rengeteg minden kell. Egy egész nagy csapat összehangolt munkája. Sok-sok individuum, egymásba ka-rolva, egymás munkájára építve. Ha csak egy is kiesne, összedőlne az építmény.

„Gyakran elgondolkozom azon, hogy vajon a nézők a színházban sejtik-e, hogy milyen sok ember munkájára van szükség egy előadás létrejöttéhez. S hogy esténként hány ember dolgozik a hát-térben, a takarásban, a folyosókon, a hang- és fénypultokon. Hogy a díszítők hány mázsát emelnek fel naponta, hogy estére a díszlet elkészüljön, reggel meg újra próbálni lehessen, és milyen pontosságra van szükség ahhoz, hogy az ne omoljon össze a színész alatt. Hogy a világosítók hány lámpát szerelnek fel és állítanak be nap mint nap, a hangosítók kábeleznek, hangpróbát tartanak, az öltöztetők mosnak, vasalnak, pakolnak, rohangásznak, a fodrászok sütnek, ondolálnak, parókákat fésülgetnek… Díszletgyártó műhely, férfivarroda, női varroda, titkárság, a sötétben lábujjhegyen közlekedő kellékes… Nem sorolom tovább. A színházban nincs stáblista, hogy láthassuk a néma, dolgos háttérmunkásokat.

Pedig elképzelhetetlenül sok múlik rajtuk. Az embert (és a nézőt is) megeszi a fene, ha rossz a hangosító, ha nem szép és pontos a fényváltás, ha fantáziátlan vagy lusta a kellékes, ha kelletlen és/vagy pletykás az öltöztető, ha leesik a bajusz. Szerencsére mind-ez ritkán fordul elő, s a színházakban százával dolgoznak remek szakemberek (az egészségügyhöz hasonló fizetésekért), akik mind hozzáteszik a magukét, hogy amikor felmegy a függöny, megtörténjen az a valami.

„A színház 0–24-ig tartó mánia, csak az bírja ki, aki nem tud nélküle élni.” (Novák Eszter: Lovi. Kultúrpart)

Lovass Ágnes: Súgókönyv.
Titkok a kulisszák mögül
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2023
264 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft