Borászháború | Patkó Ágnes: Halálos rozé

Posted on 2023.10.21. Szerző:

0


Somogyi András |

Mindenekelőtt valamit a kiadó és a szerző új sorozatáról, a Szekszárdi vörösről. A mindent kategorizálók ezt a cozy mysteries (vagyis: kényelmes rejtély) csoportba sorolják, ami tulajdonképpen krimi, de nincs benne durva szexualitás és erőszak, vagy ha mégis, csak utalásként jelenik meg. A nyomozó amatőr – gyakran nő – és sokszor csupán belekeveredik az eseményekbe, a bűntett elkövetése és a felderítés pedig egy szűkebb, viszonylag zárt közösségben történik. Ez a krimi alkategória csupán néhány évtizede létezik, mert ezzel igyekeztek a szerzők ismét feleleveníteni a fikciós bűnügyi regény műfaját, továbbá színesíteni – talán tekintettel a nők ilyen fajta egyenjogúsításának igényére is.

Annyi még hozzáfűzendő, hogy a borászat sokáig békés versengés volt a mind jobb borok előállítása érdekében, de szőlőgyilkosság előfordult már Magyarországon. (2012-ben 1500 tőkét vágtak el tőben – aligha borászok –, miáltal a rajnairizling-ültetvény meghalt.) Patkó Ágnesnek a szekszárdi környezetben felépített története tehát egyszerre lehet valóságelemekből felépített fikció, de felfoghatjuk régió-kriminek (a borvidék helyszín teljesen új), és az említett lágyabb, cozy kategória bemutatkozó hazai darabjának is. Azért pontosítsunk: az olvasó nem igazán azt a krimit kapja, amit a vím alapján várt.

A történet: Karai Renáta, a harmincat éppen betöltő szabadúszó szakfordító – bár Budapesten nőtt fel – gyermekkora csodás vidéki emlékeitől inspirálva úgy dönt, elhagyja a főváros nyüzsgő világát. Szekszárdra költözik, ahol régen sok időt öltött nagynénjénél. Megvásárolja egy idős néni kis kertes házát és felkészül új életére. Már megérkezésének pillanatában megismerkedik a ruhabolt vele egykorú, vidám tulajdonosával – akinek később sok szerepe lesz a történetben. További ismerősöket és barátokat szerez, egy borvacsorán találkozik a szekszárdi rozémustra hatszoros győztesével. a kedves Vieszlauer Józseffel, meg a helyi borásztársadalom prominenseivel – és a mustra után meghívást kap tőle másnapra a pincészetébe. Ám amikor felkeresi, nem a borász, hanem annak holtteste fogadja.

Az azonnal kihívott rendőrség mustgázbalesetként értékeli József halálát. Renáta meggyőződése, hogy gyilkosság történt, hiszen a ventilátor külső és belső kapcsolója is kikapcsolt állapotban volt, és a nyitott ajtón József elmenekülhetett volna. Igazi szakember ilyen hibát nem követhet el. Azonkívül már a borvacsora meg a rozéversengés során kiderült, hogy Józsefnek komoly ellenlábasai és/vagy irigyei voltak: sok évvel fiatalabb öccse, a szintén borász Tamás, az örök második Horváth András, de még József korábbi (rövid távú) felesége, Margit is.

Tulajdonképpen itt kezdődik a krimi. A rendőrség passzivitása Renátát arra ösztönzi, hogy maga próbálja megfejteni, kinek állhatott érdekében az immár hétszeres rozégyőztes kiiktatása. Információmorzsákat csipeget fel, jegyzetelget. Néhány véletlen – de a lány számára félelmetes – találkozás vagy beszélgetés színesíti adatgyűjtését. Végül négy potenciális gyilkost listáz: Andrást, a csalódott és dühös borászt, József öccsét, a korábbi feleséget (aki indulatos beszélgetést folytatott Józseffel a bormustrán), végül egy titokzatos uzsorást, akinek rosszvoltából a késedelmes fizetők nyolc napon túl gyógyulnak, és akitől József – talán – kölcsönt vett fel.

Közben a lány fenyegető üzeneteket kap, egyik újabb keletű barátnőjét elgázolják és cserben hagyják – de összefüggéseket csak ő vél találni, a rendőrség elhessegeti. A kedves olvasó érje be ennyivel, mert természetesen a kibogozás a könyv második részében megy végbe.

Patkó Ágnes kiváló érzékkel, plasztikusan érzékelteti a jelenetek hangulatát – és ez jelentős pozitívuma a regénynek. Renáta félelmei, a kapott fenyegetések miatti rettegése nyomán az olvasó hátán is futkos a hideg – ellenpontként élvezhet derűs, sőt mulatságos pillanatokat is.

Ugyanakkor a történetben nem hemzsegnek az izgalmak, a váratlan fordulatok, ezeket a szerző a könyv végére tartogatja. Indokolatlanul nagy (vagy éppen a cozy kategória eszköztárának megfelelő) terjedelemben foglalkozik viszont a szerző Renátának a történettel semmilyen kapcsolatban nem lévő, mindennapi tevékenységével. A lakásrendezés, függönymosás, főzőcskézés, kerti munka, ruhavásárlás aligha tartja az olvasót körmöt rágó izgalomban.

Krimiről lévén szó, természetesen nem mondható el a végkifejlet, de sejthető: valamennyi rejtélyre fény derül… Mindent egybevéve, Patkó Ágnes igazán tehetséges elsőkönyves krimiszerző. Ha ezen az ösvényen halad tovább, a következő műve izgalmakban bizonyára gazdagabb és fordulatosabb lesz.

Patkó Ágnes (Fotó: Szalmás Kriszta)

Patkó Ágnes: Halálos rozé 
Szekszárdi vörös sorozat 1.
General Press Kiadó, Budapest, 2023
296 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a lira.hu-n 3192 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 452 7824 (papír)
ISBN 978 963 452 7831 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Renáta a nyüzsgő Budapestről egy nyugodtabb élet reményében költözik Szekszárdra. Egy szokatlanul meleg, októberi napon veszi birtokba a buja kertben megbúvó új házát, és lelkesen veti bele magát a lakberendezésbe, a kertészkedésbe, illetve a várossal meg a lakóival való ismerkedésbe.
A rangos Rozémustrán összebarátkozik a legjobb rozénak járó díjat elnyerő borásszal is, ám amikor másnap reggel pincelátogatásra érkezik hozzá, holtan találja a férfit. A rendőrség szerint egyértelműen baleset történt: a borász óvatlan volt, ezért mustgázmérgezést kapott.
Renáta azonban biztos benne, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett, ezért maga áll neki kinyomozni, ki lehetett a tettes.