Xénia |
A sajtótájékoztató legbájosabb percei azok voltak, amikor az esemény nagykövete, Miklósa Erika kilépett kicsit a szerepből, és elmesélte, hogy gyermeki kíváncsisággal bámészkodott azokon a múzeumi helyszíneken, ahol az esemény promóciós filmjeit forgatták.
A nyári napfordulóhoz (nevezzük csak Szent Iván-éjnek) legközelebb eső hétvégén, június 24-én várhatóan az egész országban jelentős tolongás várható – legalábbis a korábbi évek tapasztalatai alapján. A Múzeumok Éjszakájának témája idén az örök és mindig váltakozó trendek köré szövődik, és a TRendben vagyunk szlogenre épül. Különös figyelmet kap Európa idei kulturális fővárosa, Veszprém, ahol is 13 helyszínen várják majd a látogatókat.
A programkínálat elképesztően bőséges: Több mint 2200 program, 442 intézményben. Szélesre tárt kapukkal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket. Tavaly a csatlakozó intézmények összesítve csaknem 330 ezer belépést regisztráltak, az előzetes becslések ebben az évben is hasonlóan magas részvételre számítanak.
A Múzeumok Éjszakája igyekszik felkelteni a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt azoknak az érdeklődését is, akik nem járnak múzeumba, vagy csak ritkán. A TRendben vagyunk tematika olyan kérdésekre keresi a választ, hogy melyek az örök trendek, és melyek tűnnek fel csak rövidebb-hosszabb időre. Lehet-e trendi valami, ha nagy múltra tekint vissza? Vannak eszközök, irányok, felfedezések, amelyek egy idő után elveszítették érdekességüket, aztán egyszer csak valamiféle modernizációval „trendbe kerültek”. Gondoljunk csak arra, mennyire megváltozott például az őslények bemutatása – a lábnyomoktól és csontvázaktól a az animációval megelevenített és interakcióval vadászható mindenféle szauruszokra…
A sajtótájékoztatónak helyet adó Természettudományi Múzeum felfrissített kiállításain túl a témául választott Dél-Amerika minél vonzóbb bemutatása végett zenét és táncot (szamba és társai), lepketermet, brazil (és más) falatokat is kínál.
Miklósa Erika operaénekes a Múzeumok Éjszakája idei nagykövete számos tárlatvezetésen, több interaktív programon vett részt azért, hogy a Múzeumok Éjszakájáig saját élményeiről beszámolhasson és ajánlhassa a vendégeknek. Ezek a kedvcsináló filmek a Múzeumok Éjszakája honlapján, social media felületein (Facebook és Instagram) érhetők el.
Az idei kiemelt helyszínen, Veszprém városában 13 intézmény – egyebek mellett a Laczkó Dezső Múzeum, a Digitális Tudásközpont, a Művészetek Háza, valamint a Veszprémi Magyar–Finn Egyesület – ötvennél több programmal várja az érdeklődőket a Királynék városában. Lesznek különleges tárlatvezetések, interaktív digitális workshopok, filmvetítés, színdarab, nyomozós kalandjáték, valamint magyar és finn hagyományőrző programok.
Neumann János és öröksége is nagy fontosságú. A 120 éve született matematikus zseni munkásságát és életét bemutató tárlatok is kiemelt figyelmet kapnak: látványos megoldásokkal, modern technikai eszközökkel és interaktív módon mutatnak be olyan tudományterületeket, melyekben Neumann János jelentőset alkotott.
A programokról részletes információ található a Múzeumok Éjszakája honlapján, ahol az események helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetők, valamint rendelkezésre áll mobil alkalmazás is, amely ingyenesen tölthető le az „EVENT@HAND MUZEJ” címen.
A fővárosban egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája rendezvényei és kiállításai. Ez nemcsak a csatlakozott intézményekbe való belépésre és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK-nak kizárólag ezen az estén üzemeltetett múzeumi buszjáratai is. A karszalagok megvásárolhatók előzetesen online a jegymester.hu oldalon, illetve a rendezvény napján a programban résztvevő budapesti múzeumokban.
Vidéken a belépőjegyek az adott intézményekben válthatók meg.










Posted on 2023.06.18. Szerző: olvassbele.com
0