Zene és irodalom címmel folytatódik a VENDÉGHANG klub második évada az FMH-ban (Fővárosi Művelődési Ház).
Versek megzenésítve, énekelve, elmondva. Az első alkalommal magyar klasszikus költők – Gárdonyi Géza, Ady Endre, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Reményik Sándor, József Attila, Dsida Jenő, Radnóti Miklós] – műveiből válogatott műsor hangzik el.
Nem feltétlenül a legjellemzőbb, legismertebb szövegek szerepelnek dalként, vagy harmóniákkal kísért szavalatként. A műsor struktúráját inkább a többé-kevésbé megtartott időrendiség és egy, a magyarországi iparosodás kezdetétől az ipari mértű pusztításig tartó képzeletbeli vonatút adja.
Az előadók által szerkesztett műsort két versmondó, négy énekes és öt hangszeres zenész adja elő. Közreműködő vendégek: Barna László és Kurucz Ádám Konrád, nemzeti és regionális versmondó versenyek díjazottjai
Szavak
2016. szeptember 29. (csütörtök) 20:00
FMH – Fővárosi Művelődési Ház (Budapest, Fehérvári út 47.)
VENDÉGHANG
Balaska Rebeka – zongora
Fűri Rajmund – hegedű
Kása Kata – ének
Osváth Gábor – gitár / basszusgitár
Osváth Georgina – ének / basszusgitár / ritmushangszerek
Papp Milán – szárnykürt
Rózsa László – ének / ritmushangszerek
Tarcsai Péter – Ének
Tóth Sándor Péter – mandolin / bendzsuki













Posted on 2016.09.28. Szerző: olvassbele.com
0