Szörnyetegek között élni | Bíró Kriszta: Fércmű

Írta: Bedő J. István

Folyamatos rémület Bíró Kriszta legújabb kötetét ol­vas­ni. Rögtön le kell szögezni azonban, hogy ez a benne föl­idé­zett szereplők miatt van így. Mert egyéb­ként!

Ha megpróbálunk eltekinteni (még ha nehezen is), hogy az elbeszélő ÉN természetesen egy másik én, nem a szerző, akkor is újból és újból fejbe vág az a tény, hogy ennek az elbeszélőnek mennyi gonosz ember között kellett élnie. Gyűlölik, mert nem karcsú, mert nem szépséges – valójában meg sem tudjuk, hogy milyen külsejű, mert a dédanya, öreganya, anya figura mind csak epét hány rá. És a legszörnyűbb, hogy ennek az ÉN kislánynak, nagyocska lánynak az élete 110 százalék frusztráció. Már tökmag vagy kiskamasz korában lekurvázzák, mindentől eltiltják vagy megpofozzák, megverik. Néha szinte örülünk, hogy ennél nagyobb durvaságot nem kell a könyv lapjain elszenvednie.

A Fércmű csak annyiban felel meg a címének, hogy írója apróbb-nagyobb foltokból rakta össze. Ezek a foltok néha 10-25 sornyi cetlik (© Bíró K.), mások nagyobb novellák. A történetekből talán ugyanannak a családnak a tablója áll össze, talán nem – egy idő után már nem is kísérleteztem, hogy összerakosgassam, ki kinek a kicsodája. Természetesen össze lehetne rakni, csak akkor éppen az a lebegés tűnne el, aminek eredményeként nem tudod, hogy nem véletlenül rólad szól-e. Vagy a szomszédról. Vagy a gyerek egyik osztálytársáról. Olvasni nem is lehet egyvégtében, néha szünetet kell tartani a fel-felbukkanó borzalmak miatt. Olvasod, és mintha szúrós kavicsokkal elegyes homokot forgatnál a szádban, felsebez, de közben megszabadulni tőle nem tudsz.

Honnan ez a képesség Bíró Krisztában, hogy a könyvbeli ÉN el-vi-sel-he-tet-len családtagjait ilyen fájdalomtalanul képes megírni? Hogyan bírt ezeknek a szörnyű embereknek a bőrébe bújni? Honnan a képesség (ha történetesen ő élt át ilyesmiket), hogy egészséges, nevetős, derűs ember lett? Megfoghatatlan.

Ebben a panoptikumban nyomorult életűek és komiszok a főszereplők. A kislányt állami gondozásba csapják. A tanárok, nevelők közt mindig akad néhány vadállat. Ha jó iskolába kerül a gyerek, és egy igazgatónő józanul (és zseniális pedagógiai érzékkel) fordul felé, akkor a környezetben tűnik fel néhány elvetemült öröm­pusztító. A komisz öregasszony (valamelyik) még a halálos(nak hitt) ágyán is fülcsendítő pofonnal fogadja barátságos, virágcsokros közeledését – mert tegezve köszöntötte, mint korábban mindig. Egy mama, aki Xanaxon él. Egy másik, vagy ugyanaz, akit a férj bordatörésig reguláz. Egy cseléd, Katica, aki tompa eszű és érzelmű, de mégiscsak ő indul meg a középosztályba emelkedés felé. Mellesleg kicsit gyilkos is lesz, de ennek mintha nem is volna semmilyen súlya.

A hideg kiráz, a víz kiver tőlük. És közben a beszélő (ÉN) tárgyilagos, pontos leírást ad a történésekről, nem sír, nem picsog, nem örül, nem szégyenkezik, várja, hogy történjen valami jó is. Vagy legalább valami nem-rossz, ami a dolgok természetes rendje…

Az írás képessége nálam azon (jó, azon is) mérhető, hogy maradt-e benne fölösleges szó. Többet vagy csak annyit mond el, amennyi szükséges. Ebből a foltokból felrakott kötetből még egy lélegzetvételt sem lehet fölöslegesnek minősíteni. Bár megszoktuk ugyan, hogy némán olvasunk, de ez a legnagyobbrészt naplószerűen lejegyzett cetlicsomag megszólaltatásra született. Akkor jön ki a drámaisága (különösen a hosszabb fejezeteké), amikor fennhangon olvassák. Ebbe bizonyára belejátszott Bíró Kriszta színész mivolta is. Aki egyébként elhárítja a minősítést: „nem vagyok író. Egy színész vagyok, aki ír.”

Sajnálom, illetve dehogy sajnálom: a Fércmű – akár a szerző akarata ellenére is – vérbeli íróvá avatja őt. Ha nem is folytatná, most már író. Is.

Bíró Kriszta: Fércmű
Ab Ovo Kiadó, 2013

»Bíró Kriszta: Fércmű – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg