Messze, északon | Åsa Larsson: Véráldozat

Írta: Tóth Zsuzsanna

A skandináv krimik divatja erős, jobbnál jobb, izgalmas regények bukkannak fel a magyar könyvesboltokban is – ez a divat világőrület.

S hogy mi olyan vonzó ezekben a regényekben? Nos, jómagam azt tapasztaltam, hogy sohasem a puszta brutalitás, a gyilkosság kap főszerepet, annak dacára, hogy a kegyet­lenségek eszelős pontos­sággal jelennek meg. De mindig kirajzolódik a bűneset mögött a társadalom képe is, amely meglehetősen vonzó példaként, ugyan­akkor távoli kurió­zumként lebeg előttünk.

Egy gazdag és sikeres társadalomé, amelyben mégis mindennapi az erőszak, még mindig harcolni kell a nők jogaiért. Élnek bennünk a sztereotípiák a hideg és világos éjszakákról, a meglehetősen nyugodt, majdhogynem közönyös, de mindenképpen furcsa emberekről, akiket korosztályom először Ingmar Bergman filmjeiben látott; recsegő, mégis lágy nyelvük zenéjét máig a fülemben őrzöm. Vagyis legalább annyira vonzó a világ, amibe a skandináv krimik beágyazódnak, mint a puszta bűnügy; mostani élményem is ezt igazolja.

A skandináv krimisták közül többet megismerhettünk már, ízlések és pofonok szerint esküszünk egyikre-másikra. Tárgyilagosan tekintve a gazdag kínálatot, a jók között van a svéd Åsa Larsson (nem tévesztendő össze egy másik Larssonnal, Stieggel, akinek a remek Millennium trilógiát köszönhetjük). Több regénye megjelent már nálunk is. Az írónő jogászként kezdte pályafutását, nem véletlen hát, hogy hősnője – a meglehetősen furcsa, passzív és szemlélődő Rebecka Martinsson – szintén jogász, adóügyekkel foglalkozik. Ez is előrevetíti, hogy a morbid gyilkossággal induló regényben nem a tett kapja a fő hangsúlyt.

Åsa Larsson – úgy tűnik – visszatérő hőst választott magának. Az első Rebecka-regény a Kristálytemplom volt, már film is készült belőle. Rebecka szinte véletlenül sodródik az események közelébe, s bár nem kíváncsisága (mint Mrs. Marple-t), de veleszületett érzékenysége, igazságérzete óhatatlanul is a főáram részévé teszi.

A Véráldozatban Rebecca az előző regényben történt tragédiát feldolgozni, megnyugvást keresni, önmagával szembesülni jön szülőföldjére, s keveredik újra egy szörnyű esetbe. Az események sodrában megjelenik a korábbi nyomozásban is részt vevő Sven-Erik, s az időközben újabb gyermekkel gyarapodott Anna Maria Mella, a nyomozónő is. Rebeccával alkotott kettősük érdekes felhangot ad a műnek. Ugyanaz a helyszín és ezúttal is hangsúlyos szerepet kap az egyház – mármint annak képviselői.

„A messzi északon júliusban szinte sohasem bukik le a nap. E különleges napok egyikén lesz brutális gyilkosság áldozata egy lelkésznő – mondja a tömör fülszöveg, és tényleg. Kiruna lelkészét, a fiatal Mildred Nilssont brutális módon gyilkolták meg, aztán a templomban felakasztották. Mégsem a gyilkosság kavarja fel igazán a település életét, sokkal inkább maga az áldozat. Ő az, aki a belterjes létezés állóvízébe lépve ráébreszti az embereket saját sorsukra, tévedéseikre, hibáikra, de a bennük lakozó jóságra is. Eleven, hús-vér karakterek a település megismert lakói is; a kutyáival élő Lisa, a lánya, aki a helyi bárban talált munkát, Nalle, a boldog együgyűségben élő fiú, apja meg a többiek – mind-mind egyéniségek, s majdhogynem mind már-már tragikus hősök. Mintha mindenki keserűbb lenne, mint lehetne. Mintha mindenkinek nehezebb lenne az élet itt északon, mint boldogabb vidékeken.

Larsson stílusa messze nem a krimik körömrágós feszültségét hozza, sokkal inkább tudatosan mozaikos, lassú hömpölygésű. A feszültséget nem gerjeszti, inkább becserkészi. Váltogatja a nézőpontokat, az elbeszélő, megszólaló személyét, az idősíkokat. Már benne járunk a történetben, amikor maga a bűntény is fontossá válik, amikor egyre hangsúlyosabb a kérdés, ki lehet a gyilkos. Előtte azonban a visszaemlékezések tükrében megismer­kedünk az áldozattal, a rendkívüli hatású lelkésznővel, akinek halálát többen is kívánták, mert alapvetően felbolygatta a település lassú folyású életét.

„Halála az egész közösséget mélyen érinti, ám nem mindenki gyászolja őt. A férfiak között ugyanis bőven vannak olyanok, akik egyenesen gyűlölték.” Férfiak és nők, nők, akik erősebbek a férfiaknál, és férfiak, akik nem tudják elviselni saját gyengeségüket. Furcsa problémákkal szembesülünk. Mildred Nilsson, a harcos feminista erőt adott az elnyomott nőknek. Aktivizálta őket, kiszabadította őket a mindennapok szürkeségéből. Megismerjük sajátosan felépített kapcsolatait a település fura figuráival. Kevés szóval, de plasztikusan felrajzolt sorsok bontakoznak ki előttünk. És ami a legfurcsább, kapunk egy egzotikus történetszálat, képeket a nőstény farkas, Sárga Láb életéből. Elvont és elgondolkodtató párhuzam ez – persze, erősen kötődik a regényben jelenlévő konfliktusokhoz, mégis valami súlyos többletjelentést is hordoz.

A regény szerkesztési módja miatt a történet fő szála időnként eltűnni látszik, de akárcsak a kirakós játékban, lassan minden a helyére kerül. A bűntény felkavaró és megtisztító áldozata nyomán végül mindenki, aki túlélte a tragédiát, jobbá válik kicsit. Larsson remekül ír, prózája pontos és feszültséggel teli, jó ritmusú, és a megfelelő részeknél kellően lírai is – ez természetesen a fordító, Dobosi Beáta érdeme is.

Rebecka Martinsson – újabb áldozatok árán, de – magára talált Kirunában, segített megfejteni a gyilkosság rejtvényét is. Bűnügyek azonban még messze, északon is gyakorta megesnek. Valószínű tehát, hogy még sokszor találkozunk figurájával. Már csak azért is, mert az írónő azt írja: „hiszek ebben a piros gumicsizmás kislányban”.

Åsa Larsson: Véráldozat. Skandináv krimik sorozat
Animus Kiadó, 2012.

»Åsa Larsson: Véráldozat – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg