– Arcképeket?
– Igen, miért?
Tom Bruce Shepperd alaposan megfontolta szavait.
– Jasper, te nem tudsz rajzolni.
– Így igaz. Az az elképzelésem, hogy leírom őket.
Jasper Gwyn, két héttel a galériában tett reggeli látogatása után, felhívta Tomot, hogy megmondja neki, van valami újsága a számára. Azt is meg akarta mondani, hogy ne küldje többé utána a szerződéseket tartalmazó borítékokat, mert úgysem nyitja ki őket. De elsősorban a miatt az újság-dolog miatt hívta.
El akarta mondani, hogy hosszú keresés után végre talált egy új munkát. Tom nem örült neki.
– Neked már van munkád. Könyveket írsz.
– Abbahagytam, Tom, hányszor ismételjem még el?
– Senki sem vette észre.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy akár már holnap újrakezdheted.
– Ne is haragudj, de vegyük azt, hogy ad absurdum holnap újra írni kezdenék, mégis nem gondolod, hogy azok után, amit a „Guardian”-ban írtam, lesülne a bőr a képemről?
– A lista miatt? Az csak egy zseniális provokáció volt. Egy avantgárd dobás. De egyébként is, ugye nem gondolod komolyan, hogy bárki is emlékszik még rá?!
Tom nemcsak az ügynöke volt, de az a valaki is, aki tizenkét évvel ezelőtt felfedezte őt. Annak idején ugyanabba a pubba jártak, és egyik alkalommal egész zárásig arról vitatkoztak, miről írt volna még Hemingway, ha hatvankét éves korában nem lövi magát fejbe a vadászpuskájával.
– Semmiről, nem írt volna többet – állította Tom. Jasper Gwyn azonban más véleményen volt, és a végén Tom – a négy barna sör ellenére – megsejtette, hogy az a másik ért valamit az irodalomhoz, és akkor megkérdezte tőle, mivel foglalkozik. Jasper Gwyn megmondta, de Tom elismételtette vele a választ, mert egyszerűen nem akart hinni a fülének.
– Inkább tanárnak, újságírónak vagy valami ehhez hasonlónak gondoltam volna.
– Nem, semmi ilyesmi.
– Kár, igazán kár.
– Miért?
– Fogalmam sincs, tök részeg vagyok. Maga tudja, én mivel foglalkozom?
– Nem.
– Irodalmi ügynök vagyok.
Elővett egy névjegykártyát, és Jasper Gwyn felé nyújtotta.
– Ha egy nap netán írna valamit, ne sértsen meg azzal, hogy elfeledkezik rólam. Tudja, mindenkivel előfordul előbb vagy utóbb.
– Mi?
– Hát hogy ír valamit.
Egy pillanatra elgondolkozott.
– És az is, természetesen, hogy elfeledkezik rólam.
Később nem tértek vissza erre a témára, de amikor összefutottak a pubban, szívesen töltötték az időt egymás társaságában; többségében könyvekről és írókról beszélgettek. Egyik nap aztán Tom, egy reggeli postával érkezett hatalmas sárga borítékban, egy Jasper Gwyn által írt regényt talált. Csak úgy, találomra beleolvasott. Egy iskoláról volt szó benne, ami tűz martaléka lett. Minden ezzel kezdődött.
Fordító: Gács Éva
Alessandro Baricco: Mr. Gwyn
Helikon Kiadó, 2012
Olvass bele 
Posted on 2013.03.26. Szerző: olvassbele
0