A karácsonyi szezon közepén, december 11-én kerül boltokba hazánkban a Potter-széria szerzőjének legújabb, ezúttal felnőtteknek szóló regénye. A könyv, amely a világ számos országában már kapható, hasonló siker várományosa, mint a világhírt hozó, Harry Potterről szóló regények. A regény az Egyesült Királyságban az előjegyzések és első napi eladások alapján minden idők második legjobb nyitányát produkálta. (Az első helyen Dan Brownnak Az elveszett jelkép című regénye áll.) Angol nyelvterületen a megjelenést követő közel egy hónap alatt több mint egymillió példány fogyott belőle. A nagy sikerre tekintettel a BBC bejelentette, hogy sorozatot készít a műből, amelyet 2014-ben vetítenek majd.
J. K. Rowling elbeszélő tehetségét az Observer újságírója R. L. Stevensonéhoz, Conan Doyle-éhoz és P. D. Jameséhez hasonlítja, a Daily Express kritikusa szerint pedig a mű „Napjaink osztályokba merevedett társadalmának pengeéles, fekete humorú ábrázolása… Rendkívül olvasmányos, modern tanmese.”
A történet egy angol kisvárosban, Pagfordban játszódik, ahol súlyos társadalmi feszültségek bomlasztják a közösséget. Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja a városkát. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat csupán illúzió. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet.
J. K. Rowling felnőtt regényének olvasói sötét humorral átitatott történetet kapnak, erős társadalomkritikai áthallással. A könyv a Gabo Kiadó gondozásában jelenik meg.
Forrás: http://www.gabo.hu












Posted on 2012.12.11. Szerző: olvassbele
0