Írta: Kiss Noémi
18. századi, ír Édes Anna-történetet tart a kezében az olvasó. Mikor a regény végére ér, és ez világos lesz számára, nem bánja, hogy az irodalom folyton ismétli önmagát. A cselédtörténetek mindig aktuálisak, mert a szegénység okoskodó magyarázatai. Vagy érzéki magyarázatai – mint ez a könyv is.
Ahogy azt sem bánja az olvasó, hogy egy kortárs író a romantika elvágyódó embereihez nyúl vissza, ez általában a könnyű siker záloga. E korszak Emma Donoghue könyvében azonban nem csupán díszlet, hanem a női emancipáció küzdelmes időszaka, egy jó női regény alapja. Nem is története miatt üdítő olvasmány A cafka, inkább elsősorban a mondatainak köszönheti a dicséretet. Nyelvezete kimért és hajszálpontos. A prostitúció története feszes, drámai, máskor pedig szenvtelenségével tud igen magával ragadó lenni. A magyar fordítás (Csonka Ágnes munkája) éppígy igen visszafogott, miközben szókincse gazdag és változatos.
Azonban nehéz volna elhallgatni, hogy Mary története és Édes Annáé között van egy jelentős különbség. Azon felül persze, hogy majd kétszáz év telt el közöttük, szemléletbeli frissességben a kortárs ír írónő javára billen a mérleg. Habár itt is egy cselédlány gyilkos bosszújáról olvasunk, nem érzünk különösebb szánalmat sem az áldozat, a szolgálólány jótevője, sem Mary, a londoni szajha iránt. Merthogy mielőtt Mary cseléd lenne, kurvának állt, ebből élt meg. S kurvaként szabadabban szárnyal London utcáin, mint a házakba zárt szobalányok és az asztalhoz szegezett korabeli varrónők. A regény igen differenciáltan ábrázolja Mary vívódásait, és az olvasót el is távolítja a morális ítéletalkotástól. Ez a könyv legfőbb erénye. Ha csak a cseléd volna az áldozat, akkor minden olyan lenne, mint egy rossz munkáskrimiben. Ha meg csak a férjhez menésről és a lecsúszásról szólna a könyv, túl romantikus lenne a kép a korabeli életutakról. A cafka viszont egy romantikus elemeket mozgató, de ironikus mű. Élesen tárja elénk Mary gyengéit is, butaságát, kapzsiságát. Hol áldozatnak, hol vétkesnek látjuk. Inkább szorongást vált ki bennünk, mintsem felszabadultságot. Mindez az ügyes történetvezetésnek köszönhető, és annak, hogy Donoghue egyszerűen az olvasóra bízza az ítélkezés jogát.
A regény egyúttal a cafkaság lélekrajza is. A szegény sorba született árva kislány, Mary – akit a mostohaapja nevel, és akit anyja is meggyűlöl – megpróbál jobb útra térni, de nem jön össze neki. Ebben pedig senki más nem hibás, csak ő meg a gazdag élet iránti csillapíthatatlan vágya. Aztán a társadalom persze, na meg a katonák, akik egy őszi napon végigmennek rajta, s jól betömik a lyukát, ráadásul még kankót is hagynak rá. Mary persze nem véletlenül fekszik kiterülve, félholtan a földön a csoportos erőszak után. Mert az egészet magának köszönheti. Már tizenhárom évesen teherbe esett, mert piros szalagra vágyott, és a gusztustalan posztóárustól csak egy gyors kettyintés árán szerezhette meg. Vagyis a saját, nagyravágyó, önfejű, hebrencs és pimasz lelke vitte görbe utakra. Na meg (a gyakorló prosti) Doll Higgins, aki megtalálta és felszedte, majd hazavitte a Patkányvárba. Oda, ahol kurvák és zsebesek élnek. Ahol félni kell, viszont lehet pénzt keresni és szabadon lélegezni. Doll gondoskodó, istápolja és inspirálja is Maryt. Beavatja a kurválkodás minden trükkjébe, és azt sem titkolja el, hogy cserébe pénzzel teli zsebbel lehet flangálni a nagyvárosban. A pénz reménye és a szabadság levegője űzi Maryt egyik napról a másikra az utcára.
London sötét negyedében vagyunk, a pimasz és nagyszájú nők rámenős utcájában. Koszban, spermafoltok között. Mary – miután szülei elűzték otthonról a terhesség miatt – jól menő szajha lesz. Jól keres, nem is akart ő soha varrónő lenni, mint az anyja, semmi más nem akart lenni, csak gazdag. Mikor leléphetne (mert elszegődik cselédnek, sőt férjhez mehetne egy irodalomkedvelő fiúhoz), akkor is visszavágyik a szélesebb pályára. Nem képes leszokni a jó ruhákról, de a kurvaházak patkányairól sem. Még akkor sem veti meg a férfiakat, amikor agyba-főbe verik, porig alázzák. Betegséget és rossz magokat ültetnek belé, de sem jótevői pozitív, sem Doll negatív példája nem tántorítja el a léha, de szabad élettől. Nem hiába mondja rekedten, vihogva az elhasznált Doll, hogy fölösleges küszködni a bizonytalan megélhetésért, „tönkretenni a kezét, a lábát, a hátát, a szemét, ha egyszer: »A lyuk mindent visz.« Ez a világ már csak ilyen: a legtöbb nő ilyen alkut köt, akár feleség, akár ringyó, a lepedő egyik vagy másik oldalán fekszik.” Eleve elrendelt sors jut neki a házassággal.
Emma Donoghue
Aki kilép a házasság kötelékéből, maximum szabad ribanc lehetett. És itt a szabadságon van a hangsúly. „Mary most már szabad volt, és több pénz csörgött a zsebében, mint amennyit egész addigi életében látott. A legélénkebb színű ruhákat viselte, amelyeket a Monmouth Street árusai kínáltak – rózsaszínűeket, lilákat, narancsszínűeket –, és azzal sem törődött, hogy a színek nem illenek egymáshoz, ha a férfi vendégek felkapták rá a fejüket. Tudta, hogy kell nekik. Úgy viselte kipirosított arcát, mint egy karneváli maszkot.”
Miért is érdemes elolvasni a dickensi figura kalandos történetét a romantika korából? Azért, mert nem szokványos szolgalázadásról szól a könyv, és nem is csak egy kurváról. A Szoba című bestseller szerzőjének újabb regényében egy pimasz lány megaláztatással, megalázkodással és erőszakkal terhes sorsát követhetjük nyomon. Igen élvezetes a korabeli utcák, házak és piacok térképszerűen pontos ábrázolása. Hősnőnk ezeken járva mindig a rossz utat választja. Lehet miatta sajnálkozni, de rossz öröksége szinte eleve elrendelte számára. Nincs is ezzel mit tenni, követjük, ahogyan az író vezetgeti Londonban.
Sem bántani, sem lenézni nem fogjuk Mary kisasszonyt, inkább különös szorongást érzünk. Izgulunk érte, ez a legtöbb, amit tehetünk.
Emma Donoghue: A cafka
Alexandra Kiadó, 2012
480 oldal
»Emma Donoghue: A cafka – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«
Az írás az Alexandra Könyvjelző 2012. októberi számában megjelent cikk szerkesztett változata
Olvass bele 
Posted on 2012.11.05. Szerző: olvassbele
0