Kis magyar állatságok | Vadász Bence – M. Miltényi Miklós: Nagyon állat

Írta: Takács Máté

Az építészekre (is) nehéz idők járnak kis hazánkban. Kevés a munka, és azért a kevésért is sokan állnak sorba. Mit tesz ilyenkor a jobb sorsra érdemes szakember? Elkeseredik? Emigrál? Nagyon sajnálja magát? Nem. A három gyermek melletti maradék szabadidejében kifejezetten vidám verseket ír, építésztársa pedig nem kevésbé vidám rajzokat készít hozzá. A korábbi, gyermekek által inspirált Jujj, ezt már megmondom…! című verseskötet után itt a már felnőtt gyerekeknek szóló, ígéretes címet viselő Nagyon állat.

Ugyanis egy-egy állat a versek címadója. ABC sorrendben szedve, eljutunk a Gólyától a Zsiráfig, majd utolsóként a Patkányig, de az több okból is kilóg a sorból. Vadász Bence roppant empatikus személyiség, kiválóan bele tud helyezkedni az állatok élethelyzeteibe. Persze gondolatai emberiek, ez a Kakukknál rajzolódik ki igazán először. Remek rímekbe szabva olvashatjuk a főszereplő sirámait, majd pedig eljön az ideje, hogy világgá kiáltsa bánatát. És mit is mondhatna mást: Kakukk! Kakukk! Kakukk! Nem könnyű állatnak lenni.

De első ocsúdásunk után már ilyen sorok sokkolnak a Katicabogárban: »Zubbony a náci Katin! / suttogja száz pici hang: / Zörren a harci kitin. / (Luftwaffe – őrnagyi rang.)« A Kecskeversecske sem marad el, teli üde rímekkel. Már az alapszituáció mosolyra fakaszt: a kecske diszkóba készül. »A parkettre téged rántalak, a legkecsesebbet / hisz ki látott kecskénél ily kicsi segget…« A Keselyű morbid, a Krokodil nem kevésbé, de mindkettő szerethetőn az. A szerethetőséghez pedig nagyban hozzájárulnak M. Miltényi Miklós grafikai játékai. A versektől függetlenül is megállják a helyüket. Élettel teli kis lényei pompásan adják vissza a lényeget, viccesek, az látszik, ahogyan megrajzolás közben életre keltek. Árván maradt vaddisznója legalább oly szívszaggató, mint amennyire vérszomjas a hétpettyes katicabogara.

A már említett Patkány a szerző(k) szerint szemérmetlen József Attila-parafrázis. Prózának íródott. Átéljük az üldözött patkány utolsó perceit. Igazán megindító: a végét járja szegény. Felmenekül a padlásra. Folyik a vére. Majd léptek zaja közelít, és az ajtón belép valaki. Bolond leszek elárulni, kicsoda. De minek is: egy József Attila-versben találjuk magunkat. Nem olyan nehéz kitalálni. Fergetegesen jó ötlet, meg voltam véve.

A szerzők bemutat(koz)ása sem komoly, állatként írják le őket. Ettől még egységesebb a könyvecske. Mint egy jó pedigré adatlapon, meg van adva a testalkat (hattyúszerűen kecses, ugyanakkor barátságosan mackós testalkatú), az intelligenciahányados (delfin szintű / tapír szintű), vagy a szaporaság (kölykök neve, életkora). Állati.

Vadász Bence jól töri a rímet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a lektorálásra felkért Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő véleménye: »a versírás egy mesterség. Ezt meg kell tanulni, aztán el lehet rugaszkodni tőle, el lehet felejteni, de az alapokat tudni kell. Egy impresszionista festőnek is kiválóan kell ismernie az anatómiát. Manapság már mindenki írhat verset, mit sem számít a szerkesztettség. Szerencsére Vadász Bence ismeri ezt a mesterséget, ezért nagyon könnyű dolgom volt: egy betűt sem kellett változtatni rajta.«

Egy szó mint száz: ez a könyv nagyon állat.

Olvass bele: Vers a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Vadász Bence – M. Miltényi Miklós: Nagyon állat

Kossuth Kiadó, 2011