Léteznek még mesék? – Avatar (film)

Írta: Mezey András

Tegnap éjjel hosszú vajúdás után megnéztem az Avatar című film háromdimenziós változatát, speciális szemüveggel. Elhatároztam, hogy nem lesz bennem semmi előítélet, hadd dolgozzon rajtam a film, így vagy úgy.

De azért a biztonság kedvéért vettem két liter kólát szívószállal, papíribrikben és 3 liter popcornt, papírzacskóban.

 

Genius loci. Lóci szelleme. Bocs, nem, a hely szelleme. A végén kezdem.

Ezek a filmesek nemcsak a szereplőket varázsolták el, hanem engem is.  Újra gyerek lettem. Megint tudtam izgulni a jóért,  megkönnyezni a tragédiát, s ujjongani, amikor aprítottuk a rosszéletűeket.

Ez a film egy kicsit visszaadta a hitemet. Nem is kicsit. A már-már elveszettet. Elveszejtett.

A legjobb mesék egyike volt, amit láttam, hallottam életemben. A mai cinikus korban merészelt idealisztikus és érzelmes lenni. Újból megerősített, hogy ideák, érzelmek, a közösség megtartó ereje, a közös mítosz, a közös jelképek nélkül nem lehet élni.

Lehet, csak nem szabad. Nem jó. Nem érdemes.

A film a legszebb indián történetekre emlékeztetett, és valamennyi elnyomott, gyarmatosított nép legszebb harcaira, még ha százszor elbuktak is azok. A mi elvesztett csatáinkra is. Muhira, Mohácsra, Majtényra, Világosra és a Corvin közre.

Igen, nagyon sok vesztett csatánk és vesztes háborúnk van. De büszkén emlékezem hőseinkre, akik felkeltek és meghaltak a szabadságért. Nem minden nép harcolt évszázadokon keresztül a szabadságáért.

Ezek nélkül a vesztes csaták nélkül már nem lennénk.

Az Avatar hőseivel eggyé tudtam válni, magam is harcos akartam lenni, a nép fia. Ötvennyolc évesen, elhízva, rossz szemmel ott ültem a moziban, egyik kezemben a pattogatott kukoricával, a másik kezemben egy nagy ibrik kólával, a szememen az idétlen 3D szemüveggel, és nem szégyellem kimondani, potyogtak a könnyeim, amikor az enyéim pusztultak.

Akkor is, ha tisztában vagyok a 20th Century Fox gazdasági érdekeivel, befektetett tőkéjével és elvárt profitjával. Őket ugyanis tényleg nem érdekli, hogy miről szól a film, a lényeg a bevétel.

Ezt a film rendezője is tudta. És engedjétek meg nekem, hogy megelőlegezzem a rendezőnek: őszinte filmet készített. Ő tényleg így gondolja. Hogy a globalizáció, az ipari, technikai fejlődés, a multinacionális vállalatbirodalmak uralmának kora együtt jár az emberi érzelmek és értékek, a természet és így a világ biztos pusztulásával.

Ezek a sötét erők olyan erősek, olyan magabiztosak, hogy még azt is megengedik maguknak, hogy erről filmet hagyjanak készíteni az ő pénzükből. Vagyis hogy ebből is ők nyerészkedjenek. Mert nagyon jól tudják, hogy néhány érzelmes ember pityereg egy kicsit a szép és a jó láttán, de a világ kereke forog tovább.

Most nem is beszélek a film képi világáról, amitől eleve idegenkedtem, mert tudtam, hogy virtuális, és sejtettem, hogy giccsbe hajló. De mindezek a kategóriák egy másodperc alatt kihullottak az agyamból és a szívemből, és gyermeki boldogsággal adtam magam át nemcsak a történetnek, hanem a pazar látványnak is.

Nézzétek meg ezt a filmet, ha még nem láttátok. Este 10 után kezdődik, légkondi, nyolc néző és maga a csoda.

Egyedül azt sajnálom, hogy a benne szükségszerűen meglévő erőszak miatt gyermekeknek nem ajánlott.

James Cameron: Avatar, 2009

Rendező: James Cameron
Forgatókönyvíró: James Cameron
Operatőr: Mauro Fiore
Zene: James Horner, Simon Franglen

A főbb szerepekben:

Sam Worthington (Jake Sully)
Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine)
Zoe Saldana (Neytiri)
Stephen Lang (Miles Quaritch)

Szinkronhangok:

Széles Tamás (Jake Sully magyar hangja)
Menszátor Magdolna (Dr. Grace Augustine magyar hangja)
Pikali Gerda (Neytiri magyar hangja)