Egy magyar a magyarok közt | Kembe Sorel-Arthur: Gulyásleves négercsókkal

Posted on 2011.11.19. Szerző: olvassbele.com

Kezdjük a végén. Kembe Sorel-Arthur minden este a televízió képernyőjén szórakoztatja színészként az arra érdemeseket egy sorozatban. A sorozat létjogosultságát most nem firtatnám, van, mert erre van igény. Ám sokkal érdekesebb az említett fiatalember életútja, hogyan jutott el eddig az állomásig, mi minden előzte meg.

A Gulyásleves négercsókkal önregény, ám kis távolságot tartva, egyes szám harmadik személyben megírva, leplezetlen őszinteséggel és sziporkázó humorral. Sorel sok mindenben tehetséges, írásban is. Sajátos hangvételű történetmesélése végtelenül ironikus: okos, önkritikus mondatokkal. Könnyed stílusban fogalmaz meg olykor szomorú, olykor brutális témákat. Afrikát olyan érzékletesen írja le, hogy megelevenedik a szemem előtt.

Édesapjával kezdi, aki egyetemi ösztöndíjat nyert Magyarországra a 70-es években. Már az elején megnevettet, az apuka megérkezése Kongóból Magyarországra kész kabaré. A repülőn bemondják, megérkeztünk Budapestre, a hőmérséklet –10 C-fok. Apja, D nem hisz a fülének, hiszen számára a mínusz mint olyan legfeljebb matematikai tanulmányaiban létezett. Aztán egy szál öltönyben kiszáll a gépből. Sorel csak ennyit fűz hozzá : „Igen hamar megtanulta tisztelni a magyarok istenét!”

A tisztelet egyébként visszatérő elem, az afrikai családmodell gerince. Ezt azért eltanulhatnánk, bár leírása szerint az apja, az apjának az apja, valamint az apja apjának az apja is kivétel nélkül egy-egy kiadós kokival érte el a tekintélyt. Azt hiszem, ezt a módszert mégsem vetem fel a feleségemnek, pláne nem a gyermekünk előtt.

A történet folytatódik, nehézségek, értetlenség és idegenkedés fogadja D-t, ne felejtsük, 40 évvel korábban vagyunk. Felteszem magamnak a kérdést: változott azóta valami a tőlünk különböző (micsoda hülyeség, mindenki különbözik a másiktól) emberek megítélésében? Bennem igen. Másban – a társadalomban, tegyük fel – nem tudom.

D mindenesetre nem zavartatja magát, sőt bonyolít az életén azzal, hogy egy európai, történetesen magyar nőbe szeret bele. Az ilyen mondatok például padlóra tesznek: „A buszon ült, és megpillantotta a postahivatalbeli szempárt, természetesen a tulajdonosával együtt”, és ha már a padlón vagyok, ott nevetek tovább. A sor folytatódik, be kell mutatni a szülőknek az udvarlót, mindezt egy kis faluban végrehajtani – „a kapa megállt a levegőben”. Kész.

Az S és a szkinhedek című fejezet már kevésbé vicces. Ezt a témát nem lehet humorral lefedni, ez annál többet érdemel. Kiköveteli magának, hogy komolyan foglalkozzunk vele. A tartalom kikövetkeztethető, a végkimenetel nem. S félelme sok szempontból megalapozott, nem üldözési mániája van. Őt valóban üldözték, napi rendszerességgel. És hiába telt el azóta húsz év, a szkinhed nem veszett el, csak átalakult. Sorel is átalakul, még erősebbé és céltudatosabbá teszik üldöztetései, ám nem adja fel a harcot, hogy eloszlassa a sztereotípiákat. Többé-kevésbé sikerül is.

Kembe Sorel-Arthur történetének íve van, és ezt jó érzékkel adja át könyvében. A kezdeti nehézségektől, lelki sérülésektől jut el a népszerűségig. A hírnevet nem adták ingyen, és nem züllött le érte irányított médiabohóccá sem. Tanult, hitt, kitartott. Hihetetlen dolgai vannak, egy hirtelen ötlettől vezérelve például olimpikonná küzdötte fel magát, mindezt egy év alatt!

Kembe Sorel-Arthur

Döbbenetes az akaratereje. Nem véletlenül választotta a könyv mottójaként Muhammad Ali jelszavát: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember”. A médiában riporterkedik, ezt szintén fokozatosan, a kis tévétől a legnagyobbig jutva éri el. Ahol szintén kap pofonokat: az előítéletek minden szférában működnek Magyarországon.

Mivel a könyvet nem csak otthon olvastam, és óhatatlanul felkuncogtam néha, a környezetem kíváncsian meredt a borítóra. Kitűnő ötlet kivitelezését szemrevételezhették: Kembe Sorel-Arthur fekete-fehér portréja, arca futballdrukkerként kifestve, piros-fehér-zölddel. Woodoo. Kemény mag. Vegyünk példát róla.