Krimitlenített sorsdráma | Karin Alvtegen: A kitaszított

Írta: Jeges-Varga Ferenc

A harminckét éves Sybilla akár hálát is adhatott volna a sorsnak azért, hogy tehetős szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Szép jövő állt előtte, lehetőség karrierre, vagyonra. Csak éppen a szeretetet nem kínálták neki tálcán. A Forsenström család sarjának gyermekkora nélkülözte a boldogságot.
Elfoglalt, közömbös apa, zsarnok anya, aki a külvilág felé azt sugallja: kislánya minden szempontból különleges, egy „nem akárki”. A gyermeket a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye szerinti magatartásformára kötelezi. És ahányszor Sybilla nem képes megfelelni a szülői elvárásoknak, az anya napokig tartó, könyörtelen lelki terrorral hajtja végre a rá kirótt büntetést.

Törvényszerű, hogy eljön a pillanat, amikor a lánynak nyíltan szembe kell fordulnia a szüleivel. Amikor már nem képes elviselni az alattomos megaláztatások újabb és újabb hullámát. Ám Sybillának a lázadással sincs szerencséje. Száműzik, elmebetegnek nyilvánítják, intézetbe zárják. Így hát nincs más választása: megszökik, köddé válik. Nem szerepel egyetlen nyilvántartásban sem. Mintha nem is létezett volna. Árnyékká változott, a társadalom statisztikailag kimutathatatlan tagja lett.

Alapvető igényeit természetesen neki is ki kell elégítenie. Annak érdekében, hogy élelemhez és szálláshoz jusson, Sybilla felhasznál minden túlélési praktikát, amit egy fiatal, csinos nő a jó ízlés határain belül csak bevethet. Kedvenc trükkje, hogy bajba került hölgy szerepét játssza el, és ráveszi a férfinem jómódú tagjait, hogy fizessék ki szállodai szobáját és a vacsoráját.

Csakhogy egyszer megint rosszkor van rossz helyen. Partnerét brutális kegyetlenséggel meggyilkolják. Nem kell sokat várni arra, hogy a szálloda személyzetének vallomása alapján eljusson hozzá a rendőrség. Nem is lehetne ideálisabb gyanúsított egy elmegyógyintézetből szökött betegnél. A gyilkos pedig hálát mormolhat a Mindenhatónak, megköszönve az ő ravasz sorsvetésének különös játékát.

Karin Alvtegen, aki a könyv fülszövege szerint a „pszichokrimi svéd mestere”, nagy hangsúlyt fektet a főhősnő hányattatott sorsának minél alaposabb megrajzolására. Ám kicsit túl sokat foglalkozik a fátumszerű balszerencse taglalásával. A kitaszított ezért olyan, mintha nem is krimit olvasnánk, hanem traumák sorozatát elszenvedő ember megrázó tragédiáját.

Alvtegen regénye tulajdonképpen alibi krimi. A szerzőnek sokkal inkább célja a társadalom árnyoldalainak megmutatása, mint a bűneset megoldása. És fontosabb annál az egyéni tragédia ábrázolása is. Persze az aznapi fekhelyért vagy a pár falatért folytatott küzdelem lehet legalább annyira izgalmas, mint a gyilkos utáni hajsza. A szerző ezt párhuzamos történetvezetési technikával kínálja olvasójának. A szerencsétlen módon gyanúba keveredett nő kétségbeesett bujkálását jelen időben megtöri, hogy felfedje az elfelejteni vágyott múltat.

A főszereplő a végén természetesen nem kerülheti el, hogy a gyilkos nyomába ne eredjen. Végtére is detektívtörténetet tartunk a kezünkben. Rajta kívül pedig más nem oldhatja meg az ügyet. Meg is lesz hamar az elkövető, akinek a karakterét azonban a szerző kissé felületesen rajzolta meg. Még marad egy apró, bár meglehetősen kiszámítható csavar is a történetben. De mindez inkább csak azért történik, hogy a műfaj kötelező kellékei a helyükre kerüljenek.

Túlságosan is heppiendesre sikeredett a befejezés, és ettől veszni látszik a történet hitele. Pedig a skandináv krimik ereje éppen abban mutatkozik meg, hogy vállaltan komor képet festenek a jólétinek címkézett társadalom mélyén lapuló mocsokról. Innen nézve pedig felvállalhatatlan az efféle „minden jó, ha a vége jó” lezárás. Persze azért így is jól lehet szórakozni a történeten. Az már más kérdés, hogy gyorsan el is felejtjük az egészet.

Olvass bele: Részlet a könyvből

A könyv fülszövege

Karin Alvtegen: A kitaszított

Animus Kiadó, 2011