Írta: Forgács Marjetta A távoli Ausztrália eddig ismeretlen tájaira kalauzol el bennünket Gerald Murnane könyve. Nem Sydney-t, Melbourne-t, a szörfösök és üdülők tengerpartját ismerhetjük meg, sem kengurukat vagy koalákat. Az Európa méretű ország vadidegen, teljesen ismeretlen arca rajzolódik ki. Útikalauzunk, Murnane olyan ember, aki még a saját lakásából sem szeret kimozdulni, s retteg, ha három […]
2012. június 10. Vasárnap
Írta: M. Dalnoki Fanni A folytatásokkal mindig nehéz dolga van szerzőnek, olvasónak, kritikusnak egyaránt. Magasak az elvárások, főleg egy jó első rész után. Nem elég a történetet folytatni, az olvasó arra is kíváncsi, hogyan alakulnak, mivé válnak a szereplők, mi megy végbe bennük menet közben. Lássuk, sikerült-e megugrania Grimwoodnak ezeket az akadályokat! A történet, az […]
2012. június 9. Szombat
Írta: Szeifert Natália Túlzás nélkül mondhatom, hogy Csányi Vilmost gyerekkorom óta érdeklődéssel és örömmel hallgatom, olvasom, ezért legújabb könyvétől pontosan azt kaptam, amit vártam: humort és tudományt. Az etológia (ezen belül a humánetológia) tudománya – csúf neve ellenére – roppant izgalmas, tanulságos dolog. A vele való foglalkozás alapvetően ajánlott minden emberi lénynek. Azoknak, akik óvakodnak […]
2012. június 8. Péntek
Írta: Szeifert Natália Mi szükség van a festmények, műalkotások magyarázatára? Miért pazarolja valaki arra az idejét, hogy megpróbáljon megfejteni egy képet? ‒ kérdezheti az egyszerű szemlélő, akinek már az iskolában is bőven elege volt a Mire gondolt a költő típusú elemzésekből. Mire gondolt a festő? Miért úgy ábrázolta a dolgokat, ahogy; miért szerepeltetett a képein […]
2012. június 7. Csütörtök
Írta: Jeges-Varga Ferenc A fülszövegek előszeretettel használnak olyan sommás és túlzó kijelentéseket, amellyel az ajánlott könyv szerzőjének érdemeit kívánják kiemelni. Minden olyan megfogalmazás, amely egy szerzői életművet akar néhány szóba belesűríteni, hamisan cseng. A Karin Fossum második könyvének elolvasása után mégis hajlok arra, hogy a norvég írónő valóban a skandináv krimik királynője. Az északi bűnügyi […]
2012. június 5. Kedd
Írta: Paddington Az elmúlt évek egyik nemzetközi irodalmi szenzációját jelentette meg az Európa Könyvkiadó az idei Könyvfesztiválra, ám mindenféle reklám nélkül és egy tökéletesen észrevehetetlen borító mögé dugva. Jonathan Franzen méltán sikeres regénye, a Szabadság pillanatfelvétel a jelen, a szeptember 11. utáni kor amerikai társadalmáról. Jonathan Franzen teljesen ismeretlen a magyar olvasó számára, hiszen a […]
2012. június 3. Vasárnap
Írta: Rézangyal Elrontott kísérlet, maguktól mozgó tárgyak, lebegő diákok: furcsa dolgok történnek egy budapesti iskolában, és ami a legfurcsább, később senki sem emlékszik semmire. Mi több, az addig tanultakat is elfelejtik. Kitágul a világ és beszűkül az emberi elme? A dolog sokkal bonyolultabb. Vidra Gabriella könyvében négy hetedikes gyerek – Krisztián, Barna, Orsi és Zsófi […]
2012. június 2. Szombat
Írta: Czimmermann Mária Az Artus előadásai mindig különleges élményt jelentenek. Igazi összművészeti munkák ezek. A tánc, a mozgás, a videó, a prózai színház egyaránt jelen van bennük. A játszó helyszín egy régi gyárépület, amelyik részben még régi funkcióját látja el. Az udvar felőli rész az Artus Kortárs Művészeti Stúdióé. Az igen avítt épület épp csak […]
2012. június 1. Péntek
Írta: Takács Máté „Vén vénáján a láz, / szívós szájában a bláz, / Óz, a nagy varázsló / nadrágjában kotorász.” (Pajor Tamás) Egy kis, vékonyka könyvet tartok a kezemben. Borítóján baljós felhők, borult égbolt. Nagy, piros betűk, melyek szinte beégnek a retinámba: LÁZ. Áthúzva egy hőmérő higanyával, mely szintén piros, végig. Jó magas láz. Priznic. […]
2012. május 31. Csütörtök
Írta: Jeges-Varga Ferenc „Bele lehet bújni egyik napról a másikra, egyik éjszakáról a másikra egy új életbe?” – kérdezi a felnőttkor küszöbén álló Ildikó, a Galambok röppennek föl főszereplője. A vajdasági Kocsis család egy svájci faluban telepszik le, hogy új egzisztenciát teremtsen, de a hátrahagyott családnak sem akarnak hátat fordítani. Amikor azonban évekkel később csokoládébarna […]
2012. május 31. Csütörtök
Most ugrik a majom a vízbe! A június 7. és 16. között zajló XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) lesz az első olyan rendezvény Pécs város életében, amikor a belváros terein, valamint az idén megnyílott Zsolnay Kulturális Negyedben egyszerre kínálnak sokszínű kulturális programokat a látogatóknak. A Boltok utcájában könyvvásárt rendeznek, amelyen könyvesboltok, kiadók és antikváriumok […]
2012. május 30. Szerda
Írta: M. Dalnoki Fanni Ez a könyv olyan, mint a tenger: az ember tudja, hogy sós, mégis mindig meglepődik az ízén. Ismerős környezetben, ismerős alakok és díszletek között játszódik. Kellemes, otthonos érzés fogja el az olvasót Katarzyna Sowula novelláskötetétől. Apró életképekből építkezik, hétköznapi jelenetekkel indít, amelyek aztán kitágulnak, rálátást adnak egy egész életre. Általában egy […]
2012. május 30. Szerda
1 Húsz évvel ezelőtt, amikor megérkeztem a pusztákra, elhatároztam, hogy jól nyitva tartom a szemem. Éberen figyeltem, észreveszek-e bármi olyat a tájban, ami arról árulkodik, hogy valamilyen bonyolult jelentés rejtőzik a látszat mögött. Utazásom a pusztákon át jóval kevésbé volt fáradságos, mint azt később leírtam. Még csak azt sem állíthatom, hogy volt egy bizonyos óra, […]
2012. május 30. Szerda
Távol az óceán partjaitól, valahol Ausztrália végtelen síkságainak mélyén létezik egy különös tartomány, melyet mindenki csak úgy emleget: a Puszták. Lakói az egykori felfedezők utódai: mesésen gazdag földbirtokosok, akik a világtól elzárt udvarházaikban egyre csak a délibábos horizontot kémlelik látszat és valóság, idő és időtlenség kapcsolatán filozofálva. De vajon megtalálhatják-e valaha, ami után kutatnak? Gerald […]
2012. május 30. Szerda
Prológus | Konstantinápoly, 1408. Tömjénillat töltötte be a levegőt az Hagia Szophiában, a világ legnagyobb és leghíresebb katedrálisában. Hatalmas kupolája alatt kisfiúk hintettek rózsaszirmokat az ezeréves márványmozaikra, amelyet még az éj leszállta előtt fel kell majd súrolni, hogy eltűnjön róla a szenny. V. Palaiologosz Jánosnak – Isten földi helytartójának, a Kelet-római Birodalom baszileioszának – csoszogó […]
2012. május 30. Szerda
Velence, 1408. Velencében, a titkok és rejtélyek városában semmi nem az, aminek látszik, és senki nem az, akinek mutatja magát. Bűbáj és ármány, árulás és vesztegetés – bármilyen eszköz bevethető a győzelemért. Különösen akkor, amikor a bizánci és a német-római császár is szemet vet a szépséges Lady Giulietta di Millionira. Az sem akadály, hogy a […]
2012. június 11. Hétfő
0