Leértékelt életek | Tatia Rosenthal: 9.99 $

Írta: Gáspár-Singer Anna

Huszonkét év után, hagyományteremtő céllal Budapesten ismét megrendezték a Zsidó Filmfesztivált (ZSIFI), köszönhetően a JDC, a Judafest, a Bálint Ház, valamint a Kino és a Cirko-Gejzír szervező munkájának. A témájukban, illetve műfajukban egyaránt eltérő filmeket a közönség november 22. és 25. között láthatta.

Nagyvárosi lét rövidre vágva, festett szilikon bábokkal. A számos dokumentum, rövid- és játékfilm mellett – szerepelt egy 2008-as, ausztrál–izraeli koprodukcióban készült animációs film is, a műfajban egyedüliként. A rendező, Tatia Rosenthal korábban több animációs filmet is készített. Az izraeli Etgar Keret novelláin alapuló, most bemutatott film előkészületei során ennek ellenére sem volt biztos abban, hogy ismét az animáció eszközeivel kívánja megjeleníteni a 9.99 $ történetét, melynek stílusa – bevallottan – Robert Altman Rövidre vágva című alkotására hajaz.

A fiatal, munkanélküli Dave Pack apjával és bátyjával egy Sidney belvárosában álló házban él, ami egyben a film legfontosabb helyszíne is. Az ott lakók élete, illetve történeteik egészen rendkívüli módon fonódnak össze. Etgar Keret novellái, és az abban megjelenő figurák ugyanis nem kimondottan a zsidó lét, vagy a zsidó identitás problémakörét boncolgatják, sokkal inkább általános egzisztenciális kérdéseket – sajátos, egyszerre hétköznapi és drámai szituációkba ágyazottan. A rendező – az animációban alkalmazott stop motion technika segítségével – az egymásba simuló élettöredékeket mindvégig változatlan távolságból, egy kívülálló nézőpontjából szemléli. Így annak ellenére, hogy ezek a történetek jórészt a hétköznapi valóság szürreális lenyomatai, egyszersmind el is rugaszkodunk tőlük.

A főszereplő Dave éppen munkát keres, s eközben egy magazinban életrecepteket kínáló könyv hirdetésére lesz figyelmes: 9,99 dollárért kétségeinkre kész válaszokat, és az életben jól alkalmazható megoldásokat kaphatunk. A könyv tartalma azonban leginkább nem, vagy legfeljebb néhány befejezetlen párbeszédből ismerhető meg: mert hogy Dave felismerésére senki sem kíváncsi. Ahogyan egymásra vagy egymás történetére sem. A boldogságkeresést mindenki másképp képzeli. Lehetünk-e önmagunk? Kitűnhetünk-e a tömegből, vagy végérvényesen meg kell felelnünk mások elvárásainak? Ha az élet egyetlen értelme a szerelem, meddig mehetünk el önmagunk feladásában?

A film – ezek összefüggésében – finom iróniával kezeli a fogyasztói társadalom – egyszerre öt érzékszervre ható – termékeit; a reklámokat, a képeket, a szlogeneket. A kiábrándító kliséket, melyek kikerülhetetlenül behálózzák a mindennapokat, s melyek tökéletesen rímelnek e szürreális világ morális szemléletére is: „Ha minden este megiszol egy pohár tejet, kapsz ötven centet, amit bedobhatsz a malacperselybe. Így megtanulod, hogy semmi sincs ingyen, és nem lesz belőled bűnöző” – tanítja apja a magányos kisfiúnak, Jacknek, aki azért, hogy egyetlen barátját, a cserépmalacot megóvja apjától és a kalapácstól, éjszakára a parkba viszi. Ebben a világban a kommunikáció már régen halott, legfeljebb obszcén vagy semmitmondó kifejezésekre, reklámszövegekre, vagy épp telefonos közvélemény-kutatásra korlátozódik. Az apának kétszeresen is traumát okozó őrangyal egy másoktól cigarettára és kávéra pénzt lejmoló hajléktalan képében jelenik meg, aki – szárnyai ellenére – repülni mégsem tud. A szerelmes Lenny – a boldogság reményében – először szőr, majd csontok nélküli húsmasszává, az idős és özvegy, hívő Sweller pedig gyilkossá válik. Dave és apja, Jim végül egy hirdetésben elhangzó ígéret („ússzon úgy, mint egy delfin”) révén találnak újra egymásra.

A 9. 99 $ vizualitásában filmszerű, dramaturgiailag jól felépített, drámai, a figurák tekintetében egyenletesen megformált, egyedi animáció. Erőssége részben a képek és szimbólumok finom átvezetésében, illetve kép és hang, fotó és festmény, illusztráció és a bábok összhangjában rejlik. Tatia Rosenthal – a kezdeti kétségek ellenére – mégis az animáció mellett döntött. Szerencsére.