A trilógia utolsó kötete Hui életének utolsó szakaszát meséli el. A Kétszer született című, első kötetben gyermekkorát ismertük meg, amikor a földműves családjának eszes gyermekét iskolába küldik, ahol gyorsan összebarátkozik a helyi kormányzó fiával. Tehetségével azonban irigységet kelt egyik iskolatársában, aki ezért súlyosan megsebesíti. Hui megjárja a Halottak Birodalmát, s onnan visszatérve különös képességek birtokába jut, melyekkel képes más irányba terelni Egyiptom történetét.
A második kötetben (A Látó) látó és gyógyító lesz. A fáraó busásan honorálja szolgálatait, Hui komoly vagyonra és nagy befolyással tesz szert. Az istenektől ajándékba kapott képességének azonban nagy az ára: soha nem ismerheti meg a szerelmet, élete örök magányban telik, csak szemlélője lehet mások boldogságának. A Látó mindennapjai a betegek gyógyításával telnek, ám egyszer a fáraó azt követeli Huitól, hogy fejtsen meg egy fiára, Thotmeszre vonatkozó álmot, amely azt mutatja meg, ki lesz a Hórusz Trón örököse. Hui csak vonakodva engedelmeskedik, és hamarosan rádöbben, a fáraó és fia azt várja tőle, hogy álomfejtésével Amon tisztelete helyett a napisten, Ré elsőbbségének kultuszát támogassa. A Látó ezzel belesodródik a palotán belüli hatalmi harcokba. Hui attól félve, hogy elveszti anyagi biztonságát, azt mondja, amit elvárnak tőle. De az igazság elhallgatásával veszélyezteti Egyiptom jövőjét. Az istenek azonban szeretik Huit, gondoskodnak róla, és adnak neki még egy lehetőséget a megigazulásra.
Hui – a Kétszer Született – élete alkonyán teljesíti küldetését: megtalálja és megfejti Thot Könyve utolsó tekercseinek jelentését.
Fordító: Czibik Márta
Pauline Gedge: A fáraó embere
Gabo Könyvkiadó, 2011
538 oldal
ISBN 978 963 689 5211











Posted on 2012.08.31. Szerző: olvassbele
0