Hatéves volt, és hatévesen kellett meghalnia. Reszketett a félelemtől, a szemét nem tudta levenni a bogárról. Nézte a napraforgómezőként elterülő plafont, de csak őt látta, a bogarat, amely csupán akkora volt, mint egy napraforgómag. A bogár hegyes lábait szőr borította, csápjai vékonyak voltak, mint a szempilla. Mozdulatlan teste akár egy rajz, egy fekete folt a […]
július 2, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Hakan Günday regénye, a Kevés a legvalószerűtlenebb szerelmi történet, amit valaha is olvastam. Önmagában már az is mesebeli túlzás, hogy a főszereplő lányt és fiút ugyanúgy hívják, nevüket csak egy ékezet különbözteti meg (Derdâ-Derda). Koruk is azonos, éretlen kiskamaszok. Egymásra találásuknak körülményei szinte elképzelhetetlenek. A Kevés hősei szélsőséges helyzetbe születnek bele, életük […]
július 2, 2014 Írta: olvassbele
0