Browsing All posts tagged under »slam_poetry«

Az élőbeszéd rögzítése | Slam.Pont 1.

július 21, 2014 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Ha egy kicsit is érdeklődsz a szöveg alapú kultúra iránt, nem kerülheted el a találkozást a slam poetry­vel. Például meg akarsz inni a barátaiddal egy pohár sört – de ilyenkor nyáron a rozé fröccs is igen jól esik –, a bárban jó eséllyel látod, amint egy srác vagy egy lány zenére, ritmusra, […]

Simon Márton versei | Részletek a két kötetből

június 6, 2014 Írta:

0

Kínai A kirakatban lévő asztalhoz ültünk végül. Üres egyébként ez az egész. Az étel ehető, de inkább csak beszélünk, így hárman: mi ketten meg a tulaj, aki tőlünk nem messze járkál, és egy érthetetlen nyelven hadar a mobiljába. A falon tükrök kirakva, körben, mintha öröm lenne magunkat nézni; és nem történik semmi, ha kérdik, majd […]

Pucér szívek lenyomatai | Simon Márton versei

június 6, 2014 Írta:

0

Jeges Varga Ferenc | Simon Márton a honlapján „5 bekezdéses bemutatkozásában” költőnek és slammernek nevezi önmagát. Az eltérő stílusok (műfajok) közötti konfliktust generálók szerint tehát látszólag két egymással össze nem egyezhető dolgot művel. Esetében mégis jól megfér a szövegelés és a szövegvetés. A verseibe nem enged semmiféle politikumot, a slam poetry segítségével közli mindazt, amit […]

Focivébé előtt: irány Pécs! | Programok és OFF-programok a XIV. POSzT-on

június 3, 2014 Írta:

0

JVF | Június közepétől az egész földkerekség egy hónapon át minden bizonnyal Brazíliára figyel majd, ahol öt kontinens harminckét nemzeti tizenegye küzd meg a világbajnoki trófeáért. A nyitómérkőzés kezdősípját közvetlenül megelőző héten azonban Pécsre érdemes ellátogatnia mindazoknak, akik a focin kívül a sokszínű kulturális programokat is szeretik. Június 4. és 14. között ugyanis tizennegyedik alkalommal […]

Egy csokor vers | A Költészet napjára, 2014

április 11, 2014 Írta:

0

Április 11-én, 13.00-kor József Attila szülőháza elé érkezik Balatonszárszóról az a jármű, amely a pesti dugókban idegeskedő sofőröket próbálja megnyugtatni a versek erejével. (Mai napi hír) Mi ezekkel nyugtatunk vagy zaklatunk… Mirtse Zsuzsa: Ad honorem B. B. Ezeket a verseket virágos jókedvemben írtam Balassi Bálint tiszteletére, ki a jó bor, a szép nők és egyéb […]

Pion István: Atlasz bírja (részletek)

április 2, 2014 Írta:

0

Siránkozó látod-e esteledik és nincs már sem szögesdrót sem tölgykerités sem semmi sem sem minden sincs csak az van amit itt hagytál én de azt is inkább vitted volna magaddal föld alá ég fölé mindegy hová csak el mert kifordultam önmagamból a beleim vannak kint a bőröm bent s láthatnád ahogy dobog a szívem egyenletesen […]

Múltsoroló | Pion István: Atlasz bírja

április 2, 2014 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Érdemes-e ma kiadni verseskötetet, ha nem Ady, Kosz­tolányi, József Attila vagy a többi ismert magyar költő nevével ajánlják elolvasásra? A poroszos iskola­rendszer belénk nevelte, hogy a nagy klassziku­sokról mindig elismerő fejbólintással emlékezzünk meg, de igazán elő­ször a nyugatosokat értettük meg. A twitter és a közös­ségi portálok korában felnövő generációknak azonban már Babits, […]