»…talán a kifejezés« ǀ Beethoven: cselló–zongoraszonáták; Bartók Béla: 44 duó

D. Magyari Imre |

Van egy régi lemezalbumom, 1968-as bakelit/vinil, a rajta lévő felvétel még régebbi: Bartók Béla és Szigeti József washingtoni hangversenyének felvétele 1940 áprilisából. A műsorban Beethoven és Debussy egy-egy, Bartóknak két műve szerepel. És van két (pontosabban három) vadonatúj Hungaroton CD-m, az egyiken Beethoven összes cselló–zongoraszonátáját játssza a két hangszer fiatal és avatott ismerője, számos értékes díj birtokosa, Szabó Ildikó és Lajkó István, sőt három variációsorozatot is hallhatunk tőlük. A másikon Bartók 44 duóját adja elő Baráti Kristóf és felesége, Kondorosi Karolina – őket aligha kell bemutatni. A két kiadvány véletlenül került egymás mellé, de nem véletlen, hogy együtt írok róluk.

Bartóknak sokkal több köze van Beethovenhez, mint általában gondolnánk.

Bartók egyik monográfusa, Ujfalussy József egyenesen a magyar zeneszerző egyik legnagyobb „irányító mesterének” nevezi Beethovent – a másik Bach. Hajlamosak vagyunk az egyes korszakok között éles cezúrákat látni, talán azért is, mert az iskolában különböző tanévekben tanulunk róluk. Pedig a korszakokat és a nagy alkotókat láthatatlan, sőt olykor látható, erős vagy erőtlenebb szálak kötik össze. Például a hasonló szándékok.

Babits Mihály írja Az európai irodalom története bevezetésében, ahol az irodalom fogalmáról elmélkedik: „Az igazi cél talán a kifejezés…” Ezt ugyan rögtön meg is kérdőjelezi („Vagy talán nem is a kifejezés, csak a szépség?”), de ennél fontosabb, hogy a kifejezést vagy a szépséget mint célt Babits minden művészeti ágra kiterjeszti (és a különbségüket azonnal fel is oldja, azt írva róluk, hogy „szinte egyet jelentenek”).

Beethovent és Bartókot erős szálak kötötték össze. Úgy vélem, emberileg is, de kimutathatóan, idézetek formájában is. Nézzünk egy példát! A bécsi klasszikus a-moll vonósnégyese harmadik tételének külön címet adott: Meggyógyult ember szent hálaéneke az istenséghez, líd hangnemben. (Thomas Mann regényében, A varázshegyben olvashatunk róla, ahogy az opus 111-es zongoraszonátáról meg a Doktor Faustusban, ez utóbbiban ráadásul kettős fénytörésben, mert nem Mann beszél a műről, hanem Wendell Kretschmar, akinek szavait ráadásul az egész mű krónikása, Serenus Zeitblom idézi fel – Mann ugyanolyan teremtménye, mint a látványosan dadogó kaisersascherni orgonista…) Ezt a vonósnégyest, ezt a tételt idézi fel Bartók III. zongoraversenyének, egyik utolsó alkotásának, második tételében. „A géniusz megbékélése a világgal: így jellemzhetnők ezt a bensőséges harmóniától sugárzó versenyművet” – írja Újfalussy József.

És hogy mit akar egy mű kifejezni? Olykor talán csak annyit, főleg a zenei alkotások, hogy a szép minden látszat ellenére igenis jelen van a világban, hogy a látható káosz ellenére létezik a rend.

Azt hiszem, ennyit mondanak Beethoven csellóra és zongorára írt szonátái is, amiből egyébként nincs sok, összesen öt, de végigkísérik alkotójuk életét (ötvenhét évét!), írt ilyet közel a harminchoz, a negyvenhez és az ötvenhez, s amelyek a műfaj első igazi darabjai. Szépek, csak úgy, és ott van bennük a rend, a kiküzdött és fenntartott rend: az 1815-ben keletkezettek „a késői Beethovenre jellemző egyedi hang és kísérletező kedv csodái” – írja róluk a kísérőfüzet most is értő és érzékeny szerzője, Gyenge Enikő. Ami, persze, felébresztette az értetlenkedést. Az Allgemeine Musikalische Zeitung általa idézett szerzője még egész visszafogott: „Ez a két szonáta minden bizonnyal a legszokatlanabb és legfurcsább dolgok közé tartozik, amelyeket hosszú ideje a pianofortéra írtak, nemcsak ebben a műfajban, hanem általában is. Itt minden más, teljesen más, mint amit egyáltalán elvárnánk…” Szabolcsi Bence Beethovenjében egyenesen arról olvashatunk, hogy „A hallgatóság … máris játszhatatlannak minősítette az utolsó gordonkaszonátákat, rossznak és kontárnak a zárófúgát.”
Csoda-e, ha a szinte kezdettől radikálisan fogalmazó Bartóknak zajos elutasítás jutott (és jut ma is, szerintem) osztályrészéül azok részéről, akik akkor már Beethoven muzsikájából éteri harmóniákat hallottak ki? (Vagy úgy csináltak. Az igazi a magyar nóta maradt. Mondom én, prímások leszármazottja.)

Bartók Bélának több olyan műve is akad, ami nem csupán zene, amelyet a szó legjobb értelmében vett tanító szándék határoz meg. „A népzene menedékén kívül – írja monográfiájában Ujfalussy József – a gyermek világa volt még az az otthonos kör, ahová a megirtózott zeneszerző … az egyszerű és tiszta igazságért fordulhatott.” A 44 duó nyolc darabjának 1932-es bemutatója kapcsán Bartók ezt írta új alkotásáról: „…ugyanolyan céllal készült, mint annak idején a »Gyermekeknek« c. sorozat: had’ jussanak a tanulók a tanulás első néhány évében olyan előadási művekhez, amelyekben a népi zene keresetlen egyszerűsége annak dallambeli és ritmusbeli különösségével együtt megvan.” Kettő kivételével ugyanis a duók parasztdallamokra, népzenére, méghozzá a magyaron kívül arab, román, rutén, szerb, szlovák, gyakran néptáncokhoz, népszokásokhoz kapcsolódó népzenére épülnek.

Egy fiatal német zenetanár, Erich Doflein kérte fel Bartókot – ő eredetileg épp a Gyermekeknek néhány darabjának átírására gondolt mindössze, de Bartók egy negyvennégy darabból álló vadonatúj sorozatot vetett papírra 1931-ben. A fokozatosan nehezedő darabokat Baráti Kristóf és Kondorosi Karolina Bartók szellemében egyedi sorrendben játssza el, a legutolsóval, az Erdélyi tánccal kezdve.

Nagy kérdés, hogy Bartók mit értett népen, s mit értsünk rajta ma, és hogy egyáltalán használhatjuk-e még ezt a szót. Hogy a népek testvérré válása – amiről az 1923-as Táncszvit óta annyiszor beszélt a zene nyelvén, s ami ott szól a duók dallamkavalkádjában is – még kicsit várat magára, az elég egyértelmű. Nem más ez egyébként, mint amiről a tizenkilencedik századi mogorva zseni is álmodott: igen, a IX. szimfóniára, az Örömódára gondolok. Egy-testvér lesz minden ember… Hát ebben már nem reménykedünk. A szimfónia 1824-es májusi bemutatója után két nappal egy vacsorán maga Beethoven is szóváltásba keveredett a legjobb barátaival, köztük Anton Schindler hegedűssel (későbbi életrajzírójával), akit azzal vádolt, hogy csalt a belépőkkel… Egyelőre tehát ennyit a testvériesülésről.

Van szépség, és van rend, kétségkívül. De hogy a művészet (na, jó, meg a természet) nélkül tudnánk-e róluk?…

Hungaroton, Budapest, 2023

Az albumok elérhetők
a digitális zenemegosztók kínálatában

HCD 32870-71 Ildikó Szabó, István Lajkó
Beethoven: Complete Works For Cello And Piano

HCD 32869 Kristóf Baráti, Karolina Kondorosi
Béla Bartók: 44 Duos

– – – –
Szabolcsi Bence: Beethoven.
Művész és műalkotás két korszak határán
Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1970

Ujfalussy József: Bartók Béla
Gondolat Kiadó, Budapest, 1976