Lebegés, szédülés nélkül | Paul Auster: Mr. Vertigo

Posted on 2020. május 19. kedd Szerző:

0


Nagy Ágnes |

Egy könyvnek, ami úgy kezdődik, „Tizenkét éves voltam, amikor először jártam vízen” nem lehet ellenállni. El kell olvasnom. Most pedig, hogy megvolt, röviden annyit: megérte! És nem csak azért, mert gyengéd rajongást érzek a szerző, Paul Auster iránt.

Egyszer volt, hol nem volt, azaz 1924-ben, hogy pontosak legyünk, Kansasban egy kártyán nyert mindentől távoli tanyán él együtt Yehudi, a magyar rabbik leszármazottja, mint a díszes „család” feje, egy indián asszony, Ülő Bika unokahúga, egy penge elméjű angolkóros árva fekete fiú Aesop, no és főhősünk, a nagypofájú kis csavargó Walt, akit a Yehudi mester a St. Louis-i csatornából halászott ki kilencévesen és megígérte neki, hogy megtanítja repülni. Austerről pontosan tudjuk, hogy nagy mesélő, de ez a felütés azért mindent visz.

Walt életútja az első menekülési kísérletektől a beavatás rettenetes lépcsőfokain át, a fáradhatatlan gyakorláson keresztül – csupa belső utazás. Ezzel párhuzamosan látjuk, követjük Amerika nagykorúvá válását. A repülés mint a művész lét metaforája érhető tetten ebben az áthallásokkal szőtt különös mesében, amely főhősének briliáns karrierjét rajzolja fel egyszerű, ám roppant szórakoztató stílusban. (Szász Imre hajlékony-könnyed fordítása.) Az első elválás a földtől, a gravitáció legyőzése, amely a mester lehetséges elvesztése, a felismert magányosság zsigeri féleleméből, fájdalomból táplálkozik, olyan erővel vonja bele az embert ebbe a történetbe, hogy elfogy a kívülálló mosoly. Ott és akkor már elhiszünk minden szót Austernek. Hát hogyne tudhatnánk elemelkedni a földtől, ha képesek vagyunk magunk mögött hagyni egy részünket. Ki-ki mást és mást hagy maga mögött, és nyer meg egy új képességet. Én magam több mint ötven éve az irracionális gyermekkori félelem és magányosság érzése által előhívott szenvedélyes olvasást nyertem, majd az írás felszabadító, elröpítő élményét.

Becsuktam a szemem, széttártam a karom és elrepültem a felnőttkorig és onnan is tovább. Így aztán a szédítő felemelkedésig a sikereken át együtt lélegezhettem Walttal a kalandokban, tragédiákban, örömökben, és a mesteréhez fűződő mély kapcsolatában.

A tőzsdekrach és a főhős karrierjének bedőlése egyszerre rántják földre a mesét. A pubertás kor hozta változások fájdalmas véget vetnek a repülésnek, de a szárnyalásért nem érdemes megválni a férfias élet teljességének ígéretétől. A tragikus végső búcsú a mestertől, a szinte mozis élménnyé tett fordulat még közel sem a lezárás. Innen kell nulláról új életet építeni a végtelen lehetőségek végtelen országában. A történet második szakasza azonban lényegesen elnagyoltabb, és az olvasónak is kevesebb azonosulási pontot kínál.

Az első részben mellbevágó és cizellált például a Ku-Klux-Klan beúszása Walt élettörténetébe, viszont a Mr. Vertigo névre keresztelt csillogó szórakozóhely tulajdonosaként császárrá avanzsált Walt, meg az őt felkaroló maffia kapcsolata, a szereplők arca kevéssé megrajzolt, inkább vázlatos. Persze erről a csúcsról is lehet mélybe zuhanni. Lehet elhúzni a világháború poklába közlegényként.

A túlélés élménye és mámora sem tart örökké, mert ezzel sincsen vége a regénynek. A sokadik újrakezdés ezúttal keserédes romantikába fordul. Egy hirtelen ötlettől vezérelve az életút ismét Kansasba kanyarodik, ahol egykor Oz meséje kezdődött – és bizonyára nem véletlenül Walteré is. Újra a régi ház a helyszín, benne megtalálja régi kedves asszonyt. Walt végül mosodás lesz, gondoskodó, jó ember, aki vénségére lejegyzi emlékeit, s elmereng a nagy kérdésen, a művészlét titkán.

Az utolsó mondatok feloldják az olvasó hiányérzetét, Auster mintegy keretet ad meséjének: „A lelkem mélyén nem hiszem, hogy csak a különleges tehetség képes felemelkedni a földről és lebegni a levegőben. Mindnyájunkban megvan ez a képesség – minden férfiban, nőben, gyerekben –, és elég szívós munkával és koncentrációval minden emberi lény meg tudja ismételni azokat a mutatványokat, amelyeket én, mint Walt, a Csodagyerek sikeresen előadtam. Az embernek meg kell tanulnia, hogy megszűnjön önmaga lenni. Itt kezdődik az egész, és minden ebből következik. Hagyni kell, hogy elpárologjunk. Hagyni kell az izmaikat elernyedni, addig kell lélegezni, amíg nem érezzük, hogy árad ki belőlünk a lélek, aztán becsukni a szemünket. Így kell csinálni. A testeden belüli üresség könnyebbé válik, mint körülötted a levegő. Lassacskán a semminél is kevesebbet kezdesz nyomni. Becsukod a szemedet, széttárod a karodat, hagyod, hogy elpárologjál. És aztán apránként felemelkedsz a földről. Így.” – összegzi befejezésül Walter Rawley.

Paul Auster

Paul Auster pikareszk regénye kecsesen lebeg az „egyszer volt, hol nem volt” és a realizmus egyszerűsége között. A Mr. Vertigo története szellemes, hétköznapi nyelvezettel mégis hívogatóan játékos metaforákkal csábít olvasásra.

Paul Auster: Mr. Vertigo
21. Század Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3368 Ft,
e-könyv változat 1867 Ft
ISBN 978 615 5915543