Örökölt sorsok | Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Posted on 2019. augusztus 13. kedd Szerző:

0


Lengyel Szilvia |

Könyv régen volt rám ekkora hatással. A napok múltak, és még mindig foglalkoztatott. Az olvasó nem tud kilépni a regényből, utána pedig már másképp látja a világot. Az erőszakot. A szeretet. És megdöbben azon, hogy a kettő lehet akár egy és ugyanaz.

A történet két szálon fut, de hamar kiderül, hogy egy család több generációjáról mesél. Azonban csak fokozatosan tárul elénk, hogy ezek a sorsok miként fonódnak össze, hogyan terhelik a következő nemzedéket is a korábbiak traumái. A kiindulási pont egy fiatal testvérpár szüleinek elvesztése, intézetbe kerülése, majd sodródásuk. Később megismerjük leszármazottaikat is, meg a tulajdonképpeni főszereplőt, az unokát.

Az Apád előtt ne vetkőzz letaglózó mű. Oly sok érzelmet zúdít az olvasóra, hogy jó lenne lassabban olvasni. De az olvasó képtelen visszavenni a sebességből, és egyszer csak azon kapja magát, hogy már a végére is ért. Aztán pedig gondolkodik, akár napokig. Péterfy-Novák Éva eddig sosem látott szemszögből mutatja meg, hogy szeretet és gyűlölet mennyire közel áll egymáshoz – keveredésük pedig lehet tény, de akkor borzalmas. Pláne egy gyerek, a kiszolgáltatott gyermek fejében, aki még csak most tanulja az érzéseket. A rossz minták rosszul rögzülnek, később pedig generációkat zavarnak össze és tesznek tönkre lelkileg.

Nem tudom, hogy korábban hazai szerző hozzá mert volna nyúlni e témához. Nemcsak mert maga a családon belüli erőszak tabu, de az író által bemutatott oldalai még inkább azok. Aki nem élt át abúzust, akinek családjában, környezetében nem fordult elő molesztálás, az szerencsés, és képtelen erre a látásmódra. Én is ilyen szerencsés vagyok, és meg sem fordult a fejemben, hogy valahol meg lehet érteni a bántalmazót. Hogy ő maga is bántalmazott volt, sokat kellett eltűrnie, és hiába tiltakozik ellene, most mégis továbbadja.

Péterfy-Novák Éva az egyik legbátrabb magyar író. A felkavaró Egyasszony után most megint beszakadt könyve alatt az asztal. Ismét mellbevágó a tartalom, habár amit elmond, nagyon más. (És nem feledkezhetünk meg, hogy a két dráma között jelent meg az egészen más hangütésű, sőt a szerző humorát is megcsillantó novellás kötet, A rózsaszín ruha.)

Erre a könyvre fel kell készülni. Írója is évekig kutatott a témában, és többször megrettent a valóságtól, abba akarta hagyni. Az olvasónak kívülállóként, szenvtelenül kell megközelítenie, és még így is mélybe rántja. Valószínűleg sokkal többen élik át a zaklatást, mint ahány eset napvilágra került. Nem beszél róla, aki átélte, hallgat, aki megtette. Szégyen, félelem, tudatlanság van mögötte? Egy gyermek még azt sem tudja, mi történt vele.

A dicséretesen jó borító előrevetíti a mű hangulatát: nyomasztó és félelmetes. A sziluettként ábrázolt, arctalan, magányos kislány szavak nélkül beszél az elhallgatásról.

Aki még nem olvasott Péterfy-Novák Éva könyveiből, lehetőleg csak lelkének megerősítése után fogjon bele. Viszont sejthető, hogy utána rajongója lesz. Ennek táplálására ajánlani merem követését a közösségi oldalon – a világnak megmutatott élete is felér egy novelláskötettel. Ami pedig az Apád előtt… további sorsát illeti: jövőre lehet úgy is szavazni, hogy ez a könyv kapja a Libri 2019-es irodalmi díját.

Péterfy-Novák Éva

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2019
212 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes webshop ár a bookline.hu-n 2974 Ft,
e-könyv változat 2290 Ft
ISBN 978 963 310 8680

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Miskolc, 1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretet nélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?
Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.
Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?