Színes harisnyák forradalma | Felhő a nadrágban / Kosztolányi Dezső Színház

Tóth Anett |

Óvszerek, penészes, száraz kenyerek, cigaretta­csikkek és megannyi felkavart lélek gondolata marad csak a Kosztolányi Dezső Színház előadása után az üres előadóteremben. Nem fogják rózsa­színebben látni a világot a nézők, hiába ordibálnak, ugrálnak a színészek ennek érdekében – olykor felhő helyett kenyérrel a nadrágjukban. Illetve: harisnyájukban.

Vlagyimir Majakovszkijt 1909-ben még el is ítélték azért a verséért (A forradalom tíz üzenete), amit ma, a 21. században hat színész, színes harisnyában, aranyos ruhácskákban ordibál a szegedi teátrum színpadán. Most ők vágják a nézők arcába, amit annak idején Majakovszkij a polgártársaiéba. Komoly, abszurd, epés és mégis egyszerűen zseniális az a hardcore előadásmód, amivel 90 percen át rátelepednek a nézőkre. Ez a Felhő a nadrágban. Páros lábbal rúgják fenékbe a futurista verset, és játsszák el azt a ködöt, amit az emberek oly gyakran nem hessegetnek el maguk körül.

Bohóctréfa ez, mégis keserű a poén. Nem ér viccelni szép rózsaszín idillel, amelybe nagy nyugalommal ringatjuk magunkat. A gárda kigúnyolja Majakovszkij forradalmi üzeneteit. Zseniális görbe tükröt mutatnak tagadással és erőltetett gesztusokkal. Hiszen miért is ne lenne tökéletes minden ezen a világon. Kokan Mladenović rendezésében most hat színész prezentálta a tíz üzenettel, mi is zajlik körülöttünk. A darab egyébként néha kísértetiesen úgy fest, mintha Urbán András is asszisztált volna neki. Mindketten a szerbiai színház fenegyerekei, s korunk politikai, társadalmi és kulturális problémáit dolgozzák fel, igen sikeresen.

„Ti éheztek, emberek!” üvölti Béres Márta, Kiss Anikó, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Nagyabonyi Emese. Mi is az éhezés? Egész jól el lehet lenni száraz kenyérrel is, sőt. „A száraz kenyér arany, félretettük ezt még tavaly” éneklik helyénvalón, a rózsaszín ködben. Vajon ha az ember elhiszi, hogy nem szegény, akkor tud boldog lenni? A száraz kenyér is érhet aranyat, ha az ember azt akarja. Meg persze a kevés fizetés is lehet jó. Hülye, aki többet akar, mint ami van. Ilyenekkel viccelődnek, a hétköznapi élet kínjaival. Forradalom tör ki akkor is, amikor a munkások elutasítják, hogy rabok legyenek. Ugyan, ki rab Szerbiában? Nagyabonyi Emese tolmácsolja a szerb dolgozók aggályait egy Pampers-showban. Elvégre felháborító, hogy a tökéletes termelési folyamatot meg kell szakítani a gyárakban, hogy az ember kimenjen a mosdóba. Erre remek megoldás a Pampers védelem. Mintha nem is a 21. században lennénk, hanem valahol a nagyon-vadkapitalista 1900-as évek közepén, egy futószalag és Charlie Chaplin mellett. (V.ö.: Modern idők…)

A legtalálóbb talán ez: az írott törvények pedig csak a szegényekre vonatkoznak, és ti szegények vagytok, emberek! Az ifjú Rózsaszinovics szenvedései szolgálnak például a „pénz beszél” modellezésére. Avagy apuci mindent elintéz fiacskájának, még egy pocsolya-illuminált állapotban elkövetett halálos gázolást is. Semmi következmény, sőt: az elgázolt kislány a hibás. Szomorú, hogy igaz, és nem lepődik meg rajta egy néző sem.

Persze a szólásszabadságot – az meg miféle ostobaság? – sem kerülik meg. Na, meg művészi szabadságot sem. Végül is mit számít, ha a színésznő pucéran káromkodik a színpadon. Nem sokat, hacsak azt nem, hogy később játszhat rendes darabokban is. Bár akkor már mindegy lesz, elvégre mindenki látta már pucéran. A hangsúly azonban azon van, mi mindent kell megtennie egy színésznek, hogy megfeleljen. Akad itt önkritika bőven – igazából minden, ami kell. A produkció ügyesen játszik a matematikával is. A rendőrségi/katonai kiadásokat átszámítják: vajon néhány működésképtelen katonai repülő árán hány gyerek tanulhatna ösztöndíjjal, hány új óvodát vagy új színházat lehetne építeni. Kifordított valóság? Nem az.

Mi hát a darab tanulsága? Semmi. Le kell venni a rózsaszín szemüveget, ami az előadás során a nézők orrára biggyesztettek. Meg kell kérdőjelezni a dolgokat. Az előadás hatalmas űrt hagy a nézők gondolataiban, bár most végre pozitív értelemben. A hat szabadkai színész bebizonyította, hogy az irónia és a szatirikus cinizmus a mai napig hiteles tolmács.

Ugyanis forradalmat nemcsak az utcákon kiabálva vagy némán felvonulva lehet csinálni, hanem a színházból indítva is. Erős szatíra a darab, de nem csak Szabadkáról és Szerbiáról szól, és nem csak Szabadkán működik. A darab, az előadás: diagnózis és recept. Mindenhol érvényes, mindenhol érvényesül. Nem véletlenül nyert Közönségdíjat a 28. THEALTER-en.

A tíz forradalmi üzenet végére leereszt a rózsaszín óvszerléggömb, és nem marad más, csak a polgárok meg a gondolataik. Szabadság nélkül.

Fotók: Kosztolányi Dezső Színház

Felhő a nadrágban (Revü a politikai idiotizmusról)
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában
Rendező: Kokan Mladenović
Szereplők:
Béres Márta, Kiss Anikó, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese

Az orosz szöveget fordította: Eva Pavletić
Dramaturg: Góli Kornélia
Zeneszerző: Irena Popović Dragović
Díszlet: Marija Kalabić
Jelmez: Marina Sremac
Mozgás: Kiss Anikó