Sokféle bőrbe bújva | A két Korea újraegyesítése / Katona József Színház

Bedő J. István |

Helyzetgyakorlatok, azazhogy inkább élet­hely­zetek füzére a Katona új bemutatója. Nézzük, nevetünk, borzongunk. Joël Pommerat nem is igen igyekszik darabbá formálni egyperceseit. Választott témája a szerelem, szeretet, a ra­gasz­kodás, és minden, ami ezeknek az érzel­mek­nek a partvidékén megtörténik – vagy meg­történhet.

És ami megtörténik, azt nemigen tesszük zsebre. Mert így vagy úgy, valamelyik jelenetben – vagy éppen a hátterében – magunkat látjuk. Mindig felbukkan valaki, aki a szomszédunk volt, a barátunk vagy az ismerősünk.

Egy asszony a pszichológusnál próbálja tisztázni, hogy épp ideje már elválni, mert a szerelem hiányzott a házasságukból. A helyzet annyira abszurd – hogy igaznak kell tekinteni.

A boldog esküvői előkészületet a menyasszony egyik nővére akasztja meg, mert most van az utolsó pillanat, amikor a vőlegény még visszakozhatna, hiszen – mint mondja – a férfi nem a menyasszonyt, hanem őt szereti. És lassan kibontakozik a lány téveszméjének alapja: a leendő férj valamikor csókolózott vele. És a botrány tovább dagad, mert hasonló élményekről beszámolhatna (be is számol) a másik nővér, de még a mamájuk is. Akkor most milyen súlyú egy kapcsolatban néhány korábbi csók? (Ha a családban esett meg az elmúlt húsz évben…) Nem is a skandalum az érdekes az összképletben. Hanem hogy mennyi elhallgatott történetkével lehet nekivágni egy házasságnak. Másfelől meg szabad-e vérmes reményeket táplálni ilyen csekély alapra építve.

A szerelem és az emlékezés fonákságai szinte minden jelenetben megcsillannak – a takarítónők akasztott embert találnak a raktárban. Egy kolléganő férje volt – áldott rossz ember. A betoppanó feleség sem volt angyal, de most, a válás után örömmel visszavárná a férjet – és csak ő távozik úgy a helyszínről, hogy nem tudja: ennek már nemigen maradt esélye…

Egy váratlanul felbukkanó régi szerető úgy el tudja vinni a mostani fiútól a nőt, mintha mi sem történt volna a közbeeső időben. A meleg szerelmesek között megroppantja a harmóniát, ha az egyik fölidézi, régen milyen ellenszenvesnek látta a párját.

És a szeretet tragédia is. Ha például a példás életű(nek hitt) tanár egyre vehemensebben védi a családokból hiányzó szeretetet – amit ő a cserkésztáborban szerető gondoskodásnak címkézve egy kisfiúval is gyakorolt, valószínűleg köztörvényes módon.

A másik tragédia, amikor szeretett gyermekünket elengedjük a háborúba, ahol meg fog halni. De engedjük, hadd legyen a nemzet hőse. (Ebben a jelenetben tűnik fel az előadás címében említett Korea, szinte csak mellékesen.)

Tragédia az is, amikor elvész az emlékezet. Minden emlék, minden érzés. A nem is nagyon idős asszony nem érti a szituációt, mit akar tőle egy ismeretlen. Ő a férj, és naponta látogatja az elborult elméjűek intézetében. És ha az asszony, a napi séta után szeretkezésre vágyik, megkapja. Aztán elfelejti, és másnap ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, ki ő és ki a férfi.

Nem is soroltam föl minden epizódot – hiszen a morzsákból mindenképpen összeáll a kép. Akármilyen is a szeretet/szerelem – mindig konfliktusokkal jár. Nem jár viszont azzal a színre állítás. Máté Gábor pompás időzítésű játékot diktált. A sokféleségből adódóan minden színész több szerepben és alakban tűnik föl. Fullajtár Andreát legázolt és átvert menyasszonyként a szemünk előtt trancsírozza fel lelkileg a téveseszmés húg/nővér (Ónodi Eszter kétszeresen is lehengerlő…)

Szirtes Ági szürke örömanyát ad (az esküvő előtt-jelenetben), aki az egykori csóknak még az emlékére is kivirágzik egy pár pillanatra. Alzheimeres feleségként (ld. előbb) pedig megborzongat, ahogyan szembesül saját nulla-memóriájával.

Az említett Ónodi Eszternek két hatalmas szkeccs is adódik, vérmes nőtestvér, aki magának követeli a leendő sógort (szegény, bár ez mindkettőjükről elmondható…), a másik pedig egy vadul abszurd szituáció: az esti programról hazaérkező házaspár a bébiszitteren (Fullajtár itt is zseniális) kéri számon, hova lettek a gyerekek. Az őrületes sokk kimenetele olyan, mint egy Rejtő-mondat: ép ésszel nem lehet elképzelni sem, mi lesz a vége.

Borbély Alexandra is két olyan figurát hoz, amitől megáll a kés az ember hátában: az egyik egy derék prosti. Másfél évtizede menetrendszerű törzsvendége egy pap, aki most megtalálta az igaz szerelmet, és anyagi végelszámolást készül végrehajtani. Borbély másik véglete pedig a romantikus hippi-liba, aki egy tényleges söpredéknek készül gyereket szülni, minden józan érv ellenére – mert hiszen szerelmes.

Nagy Ervin egyként meggyőző, sármőr vőlegényként és sármőr meleg fiúkaként, Ötvös András istenien elviselhetetlen párja ez utóbbi kapcsolatban. Egy másik esetben meg a tökéletes prosti (Rezes Judit vastag színekkel felrakott csajszija) mellett Ötvös tökéletes balfácán, aki nem tud a nagy üzletnek (ingyen dugi) ellenállni. Pedig tudhatná: „nincs ingyen ebéd, mindenért fizetni kell”.

Keresztes Tamás fejbeverő, akár búcsúzkodó pap, akár a pedofíliáját hisztérikusan mentegető és szőnyeg alá gyömöszölő tanár alakjában.

Kulka Jánost azért hagytam a végére, mert ő kapja a legtöbb figurát. Semmit nem értő örömapaként az esküvői jelenetben alig tűnik fel – mégis szerencsétlenkedő téblábolásától lesz hiteles a képtelen szituáció. Hideg fejű apaként küldi meghalni a fiát. (Aki látta a Holt költők társaságát: az öngyilkosságig jutó fiú apja volt ilyen kíméletlen.) Markába szorítja szívünket, amint alzheimeres feleségét látogatja, megtörve, meggyötörve – csak éppen az ő emlékezete még őrzi a hajdani lányt, szeretőt, fiatalasszonyt…

Az egész színjátékot két szuper ráadás hatja, járja át.  Az egyik egy Modugno-dal (La Lontananza/A távollét), ami elő- és háttérzeneként, dúdolva, fütyülve, harmonikázva (Sáry László), tánckísérettel hangzik el – de mindent fölülmúl, amikor Kulka (két jelenet között) giccs-zakóban, giccsmosollyal, giccshangon kezdi bűvölni a nézőt. Voltaképpen megmutatja a – szintén szerelemről szóló – dal talmi fényét, valójában silányságát. Nem történik semmi igazán színészi, sőt Kulka ellene játszik – ez maga a csúcs.

A másik: tömérdek táncos mozgás vagy effektív tánc – Bodor Johanna tervezte a történet dramaturgiáját is aláhúzó mozgásokat.

Nincs fő- és nincs mellékszereplő. Mindenkinek jut főszerep is, kis szerep is. Pommerat elégedetten dőlne hátra: Máté Gábor talán még többet hozott ki a két Koreából, mint amennyi benne volt.

Fotók: Dömölky Dániel

Szereposztás, további képek és részletek