Még vele is jobb, mint egyedül | Richard Baer komédiája: Hitted volna?

Posted on 2013. október 15. kedd Szerző:

0


Hernádi Judit

Hernádi Judit

Bedő J. István

Jogos lenne a kérdés, minden férfi megbolondul-e ötven fölött, hatvan körül. Hiszen a férfiak kapuzárási pánikjáról tanulmányok tömegét írták, magyarázták azt már ezerféleképpen. Az egyik fő ok egyszerű: jobbára csak akkor jönnek rá, hogy mennyi nő maradt ki az életükből. Vagy a ki nem maradtak száma túl alacsony…

Másfelől meg mégiscsak folytatni kell valahogy az előző életet, valamiféle társsal, aki a közelben zsörtölődik vagy szuszog, mert egyedül minden túlságosan féloldalas. Richard Baer darabjában rengetegen ismerhetnek magukra, akiknek már ezüstösödik vagy ritkul a haja… A történet New Yorkban játszódik, de éppolyan tipikus lehet a világ sok részén, ahol házasok, özvegyek, elváltak, továbbá nagyvárosok és vidékek vannak. Meg hát ilyenfajta mentalitás. Milyenfajta is?

Herman három éve veszítette el a feleségét, Miriamot. Christine egy éve írhatja az életrajzába, hogy családi állapota özvegy. De mióta mindketten magányosak, nem is találkoznak, holott előzőleg évtizedekig összejártak. Az asszony végre felszámolni készül a nagyvárosi életet, hogy Floridában vesse meg a lábát a barátnőjénél. A költöztetők már a csomagolás vége felé járnak, amikor Herman toppan be. Pillanatok alatt elnyeri az ellenszenvünket: feledékeny, kicsinyes, válogatós, vádaskodó – és amint megtudjuk, hogy Christine férjéhez, Moe-hoz három évtizedes barátság kötötte, ám egyre érthetetlenebb, hogy miért… Mármint hogy Moe hogyan bírta ki ezt a szarrágót… Akinek a szőnyegei meg a könyvelője jelölik ki gondolkodása határait. És hogyan bírta ki a néhai Miriam? Biztosan volt valami megnyerő tulajdonsága még hajdan volt ifjúságukban, ami az idők során rigolyává nemesült…

Naná, hogy Hernádi Juditnak és Kern Andrásnak van kitalálva a móka – Kern már szinte bennszülött New York-i (neurotikus), Hernádi pedig kapásból tudja kezelni az ilyen lökött, Herman-féle alakokat.

Kern – mint az Orlai produkciókba invitált színészek nagyon sokszor – a nagy mulattatás lehetőségét kapta meg. Hermanje elviselhetetlen, ronda rámenős, telve kicsinyes dilikkel (a Cola Light nem lehet jeges, lehet langyos, DE egyáltalán nem lehet a konkurens Diet Pepsi!) Herman önsajnálata attól nevetséges, hogy drámainak igyekszik beállítani. Nagyzol a hódításait illetően is, amíg le nem bukik. És bármikor képes a legalkalmatlanabb pillanatban a legrosszabb mondatot mondani. Áhhh…

Két magányos...

Két magányos…

Azt a tényt, hogy az idősek szerelme a fiataloknak nem mulatságos, hanem nevetséges, jól ismerjük a Macskajáték kezdő soraiból. Richard Baer egyensúlyoz az irónia és a nevetségesség között, és nem véti el a lépést. Herman „leánykérése” szinte logikus folytatása annak, hogy azt megelőzően csaknem kizárólag cseszegeti Christine-t. (Persze ha a nő előbb unja meg és dobja ki, nincs darab…) Mert azt akarja, hogy ez a hosszú barátságféle együttéléssé váljon. (Kern bizonyára emlékezhet még egy csaknem negyedszázaddal ezelőtti, szintén rendhagyó „leánykérésére”, mikor Richárdként Anna hercegnőt nyerte el, de ez a mostani sem kevésbé kunsztos…) Hernádi az átváltozásban nagy. Fúria lesz, amikor Herman hatvanötnek mondja, miközben még ötvennel kezdődik az életkora. Besavanyodott vagy legalábbis avasodó özvegyből egy estére azonban ki tudja lendíteni egy táncos vacsora, egy váratlan csók – meg egy váratlan ajánlat –, és máris érett, vonzó negyvenes, akinek jár még virágos rét (nem pedig a hasonló biológiai korú barátnő unalmas villája a napos, ám dögunalmas Floridában). Hitted volna?

Ficzere Béla, Hernádi Judit, Jeges Krisztián

Ficzere Béla, Hernádi Judit, Jeges Krisztián

A történetbe a költözködési csomagolás perceiben lépünk, és ez dobozolás mintha túl is mutatna önmagán – „elég volt abból, ami van, változtassunk meg mindent”. Ehhez asszisztál a két költöztető. A gyakorlott – a költöző lelkét is pátyolgató –, tapasztalt és higgadt Ralph (Ficzere Béla) etikából is leckét ad az „ifjútörök durrbele” Chucknak (Jeges Krisztián), aki nehezen érti meg, hogy nem szabad engedni semmilyen korrumpálási kísérletnek. (Érdekes, ezek a szállítók ezt pontosan tudják…) Amúgy szinte mindig rosszkor toppannak be, így párocska előttük is folyton zavarban van. Ralph és Chuck szövege kevés, de a jelenlétük hangsúlyos és poénos.

Verebes István rendezése éppen annyit enged meg színész-barátainak, hogy kedvükre lubickolhassanak a komédiában, mégse csússzon el az előadás az üres bohózat felé. Mira János szellemesen üres díszletlakása a szükséges és elégséges számú ajtóval lehetővé teszi, hogy mindenki elég rosszkor toppanjon be, Tordai Hajnal jelmezei közül emlékezetes Kern felöltője, amivel a Columbóéra (és Kabos Gyulára) hajazó kabátviselést tud előadni. Hernádi az éttermi vacsorához olyan szexepilesen öltözött, hogy már ez önmagában megelőlegezi a hálószobai befejezést, Chuck elefántra méretezett overálja pedig egyszerűen lenyűgöző…

Fotók: Takács Attila

Richard Baer: Hitted volna? Belvárosi Színház – Orlai produkció
Fordította: Zöldi Gergely
Rendező: Verebes István

Szereplők:
Christine – Hernádi Judit
Herman – Kern András
Ralph – Ficzere Béla
Chuck – Jeges Krisztián

Díszlet – Mira János
Jelmez – Tordai Hajnal

Belvárosi Színház (1075 Budapest, Dohány u. 1/a)
További előadások (általában 20:00): 2013. október 24. (csütörtök), 26. (szombat), november 11. (hétfő), 22. (péntek 17:00 órakor is!), 25. (hétfő), december 1. (vasárnap, 14:30!)