Aki és ami a dalok mögött van | Saly Noémi: A tangókirály

Írta: Cserhalmi Imre

Mindig jó olvasni Saly Noémi írásait. Nála a tartalmasság sohasem nehézkesség, és a kellemesség mindig szellemesség (is). Ennek a könyvének 16 oldalát teszi ki a jegyzetanyag, 9 oldalát a nevek, 4 oldalát a képek jegyzéke, 78 (!) oldalas a diszkográfia, a Kalmár Pál éneklését rögzítő lemezek jegyzéke (ez utóbbit dr. Bajnai Klára készítette) – és mégsem érezzük, hogy lényegében művelődéstörténeti (zenetörténeti?, művészettörténeti?) munkát tartunk a kezünkben. Pedig azt!

A könyv gyerekkorától a haláláig végigkíséri hőse regényes életét, európai méretű sikerekben és megpróbáltatásokban, mondhatnám mennyben és pokolban, de azt sem érezhetjük, hogy regényt tartunk a kezünkben. Nem is azt! Hanem valami sajátos elegyét tudománynak, művészetszeretetnek, kutatói fáradhatatlanságnak, életigenlésnek, amit – noha ez nem éppen műfaji meghatározás – leginkább valami derű tart egyben és egységben. Valami, ami tulajdonképpen nem nagyon szavakban érhető tetten, mégis ott van, benne van. Mint az a mosoly, amit ha nem látunk is, megérezni és érteni vélünk.

Kalmár Pál élete valóban színesen fordulatos, eseményekben gazdag volt, ez a tény azonban önmagában nem lenne elegendő, hogy regényesnek is lássuk. Mindenki élete kész regény – szoktuk joggal mondani, de csak ha regénnyé is írják. Saly Noémi tollán (és témaszeretete révén) három ok miatt válhatott ez a gazdag anyag önmagát mindvégig olvastatóvá. Egyrészt azért, mert hatalmas méretű, mélységű ismeretei vannak a korról, amelyben Kalmár Pál élt (1900–1988), amelynek szülötte, s a maga művészetében egyszersmind meghatározó alakja volt. A könyv tehát úgy zenetörténeti, hogy tudatosan kortörténeti is. Másrészt azért, mert Kalmár Pál sajátos, különleges életútját nem egyoldalúan, nem az esetleg vonzó extremitások felszínességével, hanem személyisége igen sok vonásának felmutatásával ábrázolja. E nagyformátumú portré rengeteg története, személyessége sohasem fordul intimitásba, picit se mozdul el a bulvár felé. Harmadrészt azért, mert Saly, ha szemérmesen is, de tanít. Nem énekelni, nem muzsikát szeretni, nem történelmet tanulmányozni, többet és többre ennél.

A tangókirály a tehetsége, az embersége, a kora szükségleteinek felismerése és alázatos, de mindig igényes szolgálata révén Londontól Ukrajnáig szinte mindenkivel találkozott, aki akkoriban számított. Látóköréből Bartók és Bárdos Lajos éppen úgy nem esett ki, mint Cziffra György zongoraművész, vagy a kor olyan neves újságírója, mint Ritter Aladár. Énekelt operaénekesekkel, a világhírű magyar cigányzenekarokkal, a kor legjobb könnyűzeneszerzői és szövegírói írtak neki dalokat, a rádiók, a lemezkiadók kedvence volt. És az érem további oldalai: főhadnagyként szolgált a háborúban, és sztahanovista lakatosságig vitte a békében. Mindenhol megbízhatóan, odaadóan állt helyt. Józan ítélőképessége és tisztességes hazafisága okán semmilyen aktuális hatalomnak sem tartozhatott a kedvencei közé…

Hogyne lenne érdekes és olvasmányos egy olyan könyv, amelynek szerzője a források közt olyanokat jelölhet meg, mint Szép Ernő, Kellér Andor és Dezső, Galsai Pongrác, Huszka Jenőné, a folklorista-zeneszerző Volly István, Molnár Gál Péter, a rádiós Tertinszky Edit, Hermann Ottó, Márai Sándor, sőt – igen – a Google is. Hogyne lenne érdekes, ha mellékleteként ráadásul Kalmár Pál tíz dalát kapja cd-n az olvasó.

Nincsenek Saly írásában (csupán idézetként) elragadtatott, bombaszerű jelzők és rajongói hangok – ezek többnyire az amatőr tollforgatókat jellemzik –, de amit kimond végül, nevezetesen, hogy Kalmár Pál a 20. század magyar dalénekese volt a maga műfajában, azt az esetleges kétségeket kizáróan ábrázolja is, bizonyítja is.

Végül: a napokban találkoztam a most 82 éves Tabányi Mihállyal, aki Albertirsán (ennek a kisvárosnak is díszpolgára), egy baráti rendezvényen harmonikázott: igaz, már nem állva, hanem ülve, de a régi Hohner tangóharmonikáján. Őt a harmonikakirálynak nevezték s nevezik, csakúgy, ahogyan Kalmárt tangókirálynak. Megkérdeztem, emlékszik-e azokra az időkre, amikor az EMKE Grillben, Budapest legendás – persze már bankká rombolt – kávéházában Kalmár Pált kísérte. Nagyon jól emlékezett! Az ember arra gondol, mit művelnének egy koncerten együtt, ha ezt ma is tehetnék. Meg arra, hogy mire vihették volna, ha az ő fénykorukban már létezik a televízió. Meg arra, hogy – amint a régi sláger szövege mondja – minden elmúlik egyszer.

Meg arra, hogy azért teljesen semmi sem múlik el: bennünk él emlékként, példaként, örömként, meg sok olyasmiben, ami szavakkal nem is nagyon megfogalmazható. Nos, ez utóbbiakról is tud beszélni ez a könyv.

Saly Noémi: A tangókirály. Kalmár Pál regényes élete
29s Műhely, 2012

»Saly Noémi: A tangókirály – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg