Viga Vendel: Könnyű zápor

Legyen így, mert másképp nem lehet.
Kórház, műtét, egyebek,
már nem tudtam rólad,
összevesztünk 2010 nyarán
vagy talán őszén. Látod,
erre sem emlékszem. Már
nem írtunk íméleket, és egészen,
minden megfagyott.
Ahol most vagy, nagyon
hideg lehet.

Itt tél van, nincs hó,
ragyog a nap az égen,
te nem sétálhatsz
a napsütésben, nem ihatsz sört.
Nem szívtál cigarettát, talán
csak ritkán. Hogy odafönt,
odalent mi az még, ami hitvány,
tudja a fene. Illetve én tudom.
Talán a járdátlan oldal szünetjele.

Az Apacukában sört ittunk,
gyanakvó és tartózkodó voltál.
Én jól berúgtam, ott felejtettem
a sálam, majd visszamentem érte,
kiabáltam. Te már seholse voltál,
mint ahogy most se vagy.
Megérte?
Pedig látod, itt a földön
majdnem mindent szabad,
kivéve rossz verset írni.
Most röhögnél rajtam, és
mondanád, lófaszt, mondanád,
azt nem szabad.

Látod, már én sem tudok inni, elfolyik
az epém, és a fájdalom néha
még feltámad a gyomortájamon,
de már apad, szikkad.
És hátrahagy. Az almafák is
kivirágzanak, ha nem is lehet így
írni, s ha mondani sem szabad.
Legyen neked könnyű.
Itt nincs zápor. Szakad.

 

 

_