A Nap lánya – Északi népek meséi (részlet – mese a könyvből)

Posted on 2011. november 24. csütörtök Szerző:

0


A Nap lányaTyer-okis, a Virágok völgye  –  Tofalár mese

Egy nemzetségben élt a férj meg a felesége. A férfi vadászni járt, hazahozta a zsákmányt, az asszony addig szemmel tartotta a szarvasokat, ruhát, csumtakarót [sátortakarót] varrt. Sok gyerekük született, de mind meghalt.

Egyszer, amikor a férj vadászaton volt, az asszony gyereket szült. Egy szép fiút. Arca olyan volt, mint a telihold, szeme, mint parányi csillag, úgy ragyogott. Az anya sós vízben fürdette meg az újszülöttet, hogy a bőre erős és egészséges legyen, aztán egy nyírkéreg bölcsőbe tette. Lepényt sütött, és várta az urát a vadászatról.
Telt az idő, de embere csak nem jött meg. Napok mentek, hetek, hónapok múltak, de férje csak nem tért haza. Az asszony egyedül élt a fiával, rá hárult minden munka. Gyermekének az Ulugen nevet adta.

Múlt az idő, a fiú apa nélkül nőtt fel. Segített az anyjának a házimunkákban. Egyszer íjat hajlított magának egy fiatal nyírfából, nyilakat készített, s arra kérte az anyját, hogy engedje el vadászni, szerencsét próbálni, apját felkutatni.

Fájt az anyjának az elválás, de nem volt mit tenni – egy fiúgyermeknek mindent meg kell tanulnia.

Ment, mendegélt a tajgán a fiatal Ulugen, vaddal táplálkozott, fák tövében éjszakázott, hegyi patakban tisztálkodott.

Egyik éjszaka iszonyú rikoltozásra ébredt. Megijedt a fiatal vadász, megfeszítette az íját, és várt. Valahonnan fentről szörnyű hahotázást hallott. Felnézett a cirbolyafenyő tetejére, és meglátott egy baglyot.

Ő volt hát, aki kiáltozásával felébresztette, aki kinevette!

Megharagudott a vadász, célba vette a baglyot, de az megszólalt:

– Elég a mérgelődésből, Ulugen testvérem. Inkább jusson eszedbe, hova és miért indultál, én majd segítek neked. Ezután nappal alszunk, éjszaka haladnunk tovább, hogy felkutassuk az apádat. Mert életben van, csak elvarázsolta egy gonosz boszorkány. Meg kell őt menteni!

Három éjen át repült a bagoly, Ulugen pedig a nyomában lépdelt. Nappal a fa odvában pihent a madár, Ulugen pedig a fa alatt hált. Negyedik éjszaka azt mondta a bagoly:

– Elérkeztünk a boszorkány birodalmába, az elvarázsolt helyre. Vigyázz, téged is elvarázsolhat. Álmot bocsát rád, de te ne aludj el, különben véged van, és az apádat sem találod meg! Rakd tele a zsebeidet éles kövekkel meg hegyes ágakkal, és amint kerülget az álom, ülj rá a kövekre meg a szúrós ágakra. Aztán majd magad is rájössz, mit kell tenned. A közeledben leszek, s amikor kell, jelt adok.

Ulugen szeme majd leragadt az álmosságtól. Leheveredett a fűbe, szerette volna kényelembe helyezni magát, de eszébe jutottak a bagoly intő szavai. Kiszedte zsebeiből az ágakat meg a köveket, és maga alá rakta mindet.

Énekelt, dalolt egy láthatatlan lány, csengők csilingeltek és dobocskák dobogtak. Ulugen feje le-lenyaklott az álmosságtól. Jobbra-balra dőlt, végül elnyúlt a fűben. De felébresztették a kövek meg az ágak.

– Ki dalol itt?! Ki zavarja meg énekével az álmomat?!
– Én vagyok az – csilingeli egy hangocska.
– Ki vagy? Mutasd magad!
– Most nem mutatkozhatom előtted. Majd pitymallatkor üdvözölhetsz engem.
– Hogyan találok rád?
– Látod azt az aranysárga csíkot a fűben? Ha azt követed hajnalban, meg fogsz látni.

Ekkor váratlanul megszólalt a bagoly. Ulugen meghallván a madár hangját, megértette, hogy itt az ideje elcsípni a boszorkányt. Felugrott, és elindult a füvön az aranysárga csíkhoz. Nyugtalanul csilingeltek a csengettyűk.

Ulugen odament a sárga csíkocskához, és akkor látta, hogy az valójában egy szép, aranyosan csillogó női öv. Elkapta az egyik végét, és húzta maga felé. Tüstént előtte termett egy kimondhatatlanul szép lány, színarany ruhában. A legény ránézett, s még azt is elfelejtette, miért jött ide.

Ismét megszólalt a bagoly.
– Miért nem vártad meg a napfelkeltét?! Miért nem hallgattál rám? – dorgálta meg a lány.
– Azért, mert ilyenkor nincs bűverőd. Éjszaka nem tudsz elvarázsolni. Nem félek tőled! Áruld el, hol van az apám!

A lány csendesen elmosolyodott. Ulugen nem tudta levenni róla a szemét.

Ekkor megint megszólalt a bagoly. Ulugen észbe kapott.

– Mondd meg, hol van az apám! Különben széttépem a varázsövedet, és elveszted az erődet!
– Itt van az apád, de elvesztette a szeme világát. Pirkadatkor pillantott meg engem. Aki pedig napkeltekor néz rám, megvakul a szépségemtől. Add vissza a varázsövemet, és idevezetem az apádat.
– Nem, először látnom kell az apámat, aztán majd meglátjuk, visszaadom-e az övedet.

Csengtek-bongtak a csengettyűk-bongattyúk. Kinyílt egy piros virág, hajladozott, elhullatta szirmait, és Ulugen előtt máris ott állt egy vadász, aki nagyon hasonlított rá. Elámult a legény.
– Nem látlak, boszorkány. Hadd érintselek meg, attól erőre kapok! – mondta a vak.
– Eljött érted a fiad. Szabadon engedlek, de te vak maradsz – válaszolta a boszorka.
Megörült a vadász, peregtek szeméből a könnyek.

Újból kiáltozni kezdett a bagoly. Ulugen körülnézett: körös-körül temérdek virág! Nem véletlenül nevezik a tofalárok ezt a helyet Tyer-okisnak, azaz a Virágok völgyének. Akkor értette meg, hogy ez a sok-sok virág mind egy-egy vadász.

– Nem – mondta Ulugen –, ez kevés! Minden foglyodat engedd szabadon! Hogy egyetlen ilyen virágszál se maradjon!

Feldühödött a boszorkány, de nem volt mit tennie. Minden virág kinyílt, hajladozott, lehullatta szirmait. A virágszárak elkezdtek növekedni, és Ulugen előtt hamarosan hetvenhét vak vadász állt.

Megint hallatszott a bagoly hangja, és Ulugen rögtön tudta, mi a dolga. Megragadta a csillogó övet, elégette, a hamuját pedig összegyűjtötte egy fatálkában. Odament az apjához, és a hamuval megdörzsölte a szemét. A vadász visszanyerte a látását. Életében először látta a fiát! A nyakába ugrott, megölelte, könnyei végigcsorogtak az arcán.

Ulugen a többi vadász szemét is megdörzsölte egy kis hamuval, ők is visszanyerték a látásukat. Mindannyian örvendeztek, nem győztek hálálkodni Ulugennek.

A legény a szépséges leányt nézte. Ült a fűben, és patakzott a szeméből a könny.

– Miért sírsz? Nem vagy többé gonosz boszorkány, csupán egy közönséges lány. Gyere velünk! Elveszlek feleségül.

Ulugen az apjával és a lánnyal tért haza a szálláshelyre. Anyja igen megörült nekik. Lakodalmat csaptak nyomban, és sokáig éltek boldogan.

[A *panyica* = női felsőruha, a *pimü* = szarvasbőrből készült, hosszú, lágyékig érő szőrmecsizma. – szerk.]

Bővebben a könyvről: Északi varázslat

Adatok: A könyv fülszövege

A Nap lánya – Északi népek meséi

Móra Kiadó, 2010