Sem vakmerő, sem gyáva | Pauli–Schärer: Hű, de bátor!

Posted on 2011. november 6. vasárnap Szerző:

0


Írta: Zemen Annamária

Hű, de bátor! - illusztráció a könyvből

Nem szokás egy mesekönyv kapcsán filozófiai fejtegetésbe bonyolódni. Most mégis kivételt kell tenni, mert a gyermeki környezetben komoly kérdéseken gondolkodhat el a mesét olvasó felnőtt is. Négy jó barát a négy szereplő: a kisegér, a csiga, a béka és a veréb. Mindegyikük azt szeretné bebizonyítani, hogy ő a legkülönb. Ezért versenyre hívják ki egymást, mindegyikük vállalja, hogy olyan cselekedetet visz véghez, amelyhez nagy bátorság kell.

Ám azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ami az egyiknek a legnagyobb bátorságot igénylő tett, az a másik szemében semmiség. És ebben lakozik a rövid mese lényege: a bátorság relatív fogalom, és mindenki saját magához viszonyítva ismeri meg saját merészségét, hősiességét.
Ezt a lélekhangulatot többféleképpen is megközelíthetjük:
– bátornak nevezhetjük azt, aki a fenyegető veszélyektől nem ijed meg, hanem képes velük szembeszállni,
– de bátor az is, aki bizonyos helyzetekben helyesen fel tudja mérni saját esélyét, és ezzel élni is tud,
– a bátorság jelenti bizalmat önmagunk iránt,
– és jelenti azt is, hogy félelmünket legyőzve neki merünk vágni az ismeretlennek.

Nem arról van szó, hogy nem érzünk félelmet
, hanem szembe merünk szállni ezzel az érzéssel. És végül a vakmerőséggel sem szabad összetéveszteni. A vakmerő ember a veszélyt magáért a veszélyért keresi, érezni akarja az izgalom feszültségét, míg a bátor valamilyen cél érdekében próbál szembenézni ezzel a veszéllyel. Az igazi bátrak elfogadják félelmeiket, de nem hagyják, hogy a félelem eluralkodjék rajtuk. Viszont akiből hiányzik ez a képesség, szinte megkönnyebbülnek, amikor sikerült elkerülniük a félelmetes helyzeteket.

A Hű, de bátor szereplői éppen arra szeretnék megtanítani gyermekeinket, hogy ne a könnyebbik utat válasszák. A könyv a kicsik számára is érthető módon mutatja be, mennyire viszonylagos a bátorság fogalma. Hiszen a béka számára természetes, hogy átússza a tavat levegővétel nélkül. Na de a kisegérnek? De talán a béka is rájön kis barátja vállalásának hősiességére, amikor neki azt kell vállalnia, hogy egy álló napig nem eszik legyet és szúnyogot, kizárólag tavirózsát. Neki ez a legnagyobb tett. És miért bátor a csiga, ha kibújik a házából, és teljesen védtelenül körbejárja? Hiszen a veréb, amióta csak kikelt a tojásból, oda soha nem tért vissza! Hogy a veréb mire vállalkozott, maradjon meglepetés.

A könyv a gyermekek nyelvén, barátságos állatfigurákkal, játékosan fogalmazza meg az üzenetet: nem vagyunk egyformák, ezért helyes tiszteletben tartani a másikat, és értékelni erőfeszítéseit. Ugyanakkor arra is tanít, hogy ne próbáljuk elkerülni a félelemkeltő helyzeteket. Éppen ellenkezőleg: merjünk szembenézni velük. A félelem vállalásával és leküzdésével tudjuk erősíteni lelkünket és egyéniségünket. Akár úgy, ahogy a könyvben olvasható, vagyis különböző próbatételek elé állítjuk magunkat.

De mire szolgál mindez? A válasz egyszerű: ha bátrak vagyunk, életünk teljesebb lesz, felelősségteljesebb és gazdagabb. A bátorsággal tudjuk felfedezni magunkban a tehetséget, tudjuk követni és megvalósítani álmainkat, elérni kitűzött céljainkat. Életünk tudatos lesz, és a passzív reagálás helyett irányítani tudjuk sorsunkat, boldogabbak leszünk.
Lorenz Pauli - Kathrin Schärer: Hű, de bátor!Természetesen a könyv, amely nagyszerű illusztrációival is felhívja magára a figyelmet, inkább csak elülteti a gyermekek fejében a gondolatcsírát, amiről majd mi felnőttek, szülők beszélgethetünk velük, s elmagyarázhatjuk nekik, hogy miért jó bátorrá lenni.

Ambrose Redmoon gondolatával ajánlom ezt a könyvet a kicsik és nagyok figyelmébe: „A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él.”

A könyv fülszövege

Scolar Kiadó, 2011