A világhírű középkorkutató, Jacques Le Goff könyve a szélesebb közönség számára is érthető és élvezetes módon mutatja be a középkori képzeletvilág néhány jellegzetes elemét. A rövid, lényegre törő fejezetekből megtudhatjuk, hogyan vált legendás hőssé Artúr király, Nagy Károly, Roland vagy a Cid, miként nyert jelképes értelmet egy-egy olyan jellegzetes középkori épület, mint a katedrális, a […]
november 30, 2012 Szerző:olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni Käbi Laretei észt származású zongoraművésznő Ingmar Bergman felesége volt. Szerelmük nagyjából tíz évig, barátságuk a rendező haláláig tartott. A Hová tűnt az a nagy szerelem? című vékonyka kötet az 1957-es megismerkedéstől a művészpáros közös gyermekének születéséig, 1962-ig tudósít kettejük kapcsolatáról levelek és naplótöredékek formájában. Ha két olyan művész szereti egymást, akik […]
augusztus 13, 2012 Szerző:olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni A diktatúrában finomodik az ember humora – mondta egyszer valaki –, míg a demokrácia kiöl valamennyit belőle. Nincsenek kis összekacsintások előadó és közönség között, nincs szükség finomságra, mert nincsenek keretek, amik korlátozzák a mozgást, egyszersmind serkentik a kreativitást. Nem kell álcázni semmit. Nincs szükség arra, hogy a humorista kis rejtekajtókat helyezzen […]
augusztus 12, 2012 Szerző:olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni Végy egy beszívott Garfieldot. Most kényeztesd el, de jó alaposan, ahogyan egy szobacicát csak lehet, majd heréld ki. Ezek után nézess vele egy csomó Tarantino-filmet. Hagyd benne összeérni az élményeket. A végén megkapod Alfit, a vérmacskát, aki valójában az isten. (De nagyon vigyázz, hogy más macskák ezt meg ne tudják, mert […]
július 17, 2012 Szerző:olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni Hogy mi történik az emberrel halála után, valószínűleg azóta foglalkoztat minket, amióta van halál. Kis túlzással: amióta az első ember látta, hogyan falja fel a társát a kardfogú tigris. Az elképzelés aztán területenként, népenként változott, módosult, kiegészült, sötétebb vagy éppen árnyaltabb lett. Egyes népeknél, például a suméreknél, a halálon túli lét […]
június 23, 2012 Szerző:olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni Az első dolog, ami megjegyzésre érdemes a könyvvel kapcsolatban, hogy egy rózsaszín hajú nő írta. Laini Taylor férjével és kislányával él Oregon államban, nagyon boldog velük, és rózsaszín a haja. Az ilyesmi felkelti az ember érdeklődését. Minden dicséretet, amit a könyvről szólt, némi szkepticizmussal fogadtam. A történet főhőse egy 17 éves […]
június 10, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: M. Dalnoki Fanni A folytatásokkal mindig nehéz dolga van szerzőnek, olvasónak, kritikusnak egyaránt. Magasak az elvárások, főleg egy jó első rész után. Nem elég a történetet folytatni, az olvasó arra is kíváncsi, hogyan alakulnak, mivé válnak a szereplők, mi megy végbe bennük menet közben. Lássuk, sikerült-e megugrania Grimwoodnak ezeket az akadályokat! A történet, az […]
május 30, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: M. Dalnoki Fanni Ez a könyv olyan, mint a tenger: az ember tudja, hogy sós, mégis mindig meglepődik az ízén. Ismerős környezetben, ismerős alakok és díszletek között játszódik. Kellemes, otthonos érzés fogja el az olvasót Katarzyna Sowula novelláskötetétől. Apró életképekből építkezik, hétköznapi jelenetekkel indít, amelyek aztán kitágulnak, rálátást adnak egy egész életre. Általában egy […]
május 28, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: M. Dalnoki Fanni A bölcs ember félelme a hasonlóan terjedelmes A szél neve folytatása. Az ember nem gondolná, hogy érdemes lehet valamiről egy olyan trilógiát írni, aminek csak az első két kötete egyenként 900 oldal. Pedig lehet, csak valahogyan meg kell változtatni a nézőpontot. A korábbi kötet kapcsán már szó volt róla, hogy ez […]
május 19, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: M. Dalnoki Fanni Az irodalom olyan, mint egy komolyabb családi ebéd. Egy ilyen étkezés legalább három fogásból áll: szinte biztosan van húsleves egy csomó tésztával, hússal meg zöldséggel, aztán esélyes a rántott sertésszelet vagy pörkölt, esetleg valamilyen egyéb állat, mártásban. És persze ott a desszert, talán torta vagy más sütemény. Ezek súlyos dolgok. Rájuk […]
április 15, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: M. Dalnoki Fanni Ha egy történelmi témájú könyv nem regény és nem Umberto Eco írta, akkor az ember hajlamos lehet feltételezni, hogy száraz és unalmas. Valamint hogy nagy valószínűséggel idős professzor a szerzője. Esetünkben semmi nem stimmel. Az író: csinos, kétgyermekes anyuka, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, kivételesen szórakoztató és érdekes kötelező egyetemi […]
április 1, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: Dalnoki Fanni Aki valaha életében olvasott már klasszikus fantasyt, látott már harcos-varázslós filmet, az találkozott már a Kocsmával vagy a Fogadóval, ahonnan elindul a történet. Ide térnek be a hősök, hogy – többnyire verekedésbe keveredve – tovább lendítsék az eseményeket. Ebben az intézményben a Kocsmáros (vagy Fogadós) folyton a pultot, esetleg a poharait törölgeti, […]
március 24, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: Dalnoki Fanni Az olvasó és a könyv közti kapcsolat alakulása pontosan olyan, mint egy átlagos románc kezdete: törékeny, érzékeny, és csak finoman lehet adagolni benne a dolgokat. Ahogy egy vaskos hazugság vagy elszólás veszélyezteti a bimbózó szerelmet, úgy hat egy kapitális helyesírási hiba az olvasóra. Ráadásul mindjárt a hátszövegben, vastag betűvel szedve mutogatja magát. […]
Február 21, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: Dalnoki Fanni A tündérek mostanában legalább annyira népszerűek, mint a vámpírok. Őket választotta a Második Atlantisz című könyve főhőséül Lilian H. AgiVega, az ismert fanfiction szerző is, aki nemcsak egy regény, hanem rögtön egy trilógia megírására vállalkozott. A könyv szerint a tündérek Atlantiszról menekültek Írországba, amikor a sziget a tenger fenekére süllyedt. Az öregek […]
Január 12, 2012 Szerző:olvassbele.com
Írta: Dalnoki Fanni Egész nyáron át tartó, világkörüli út után Agatha Raisin hazaérkezik Cotswoldsba. Az elvált reklámfélisten – mint a korábbi opuszokból tudjuk – pazar, ám magányos londoni életet hagyott hátra a kisvárosban töltendő békés nyugdíjas évekért. És most döbbenten tapasztalja, hogy szomszédjába költözött egy nála fiatalabb, karcsúbb, csinosabb és nyájasabb nő. Mrs. Mary Fortune […]
december 6, 2012 Szerző:olvassbele
0