Az istenektől Nixonig | Matthew Boyden: Az opera kézikönyve

Posted on 2012. április 1. vasárnap Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Az opera kézikönyve - borítóNem akármilyen élmény szótárat, lexikont vagy enciklopédiát olvasni – nem is szokás. Pedig érdekes lehet. Talán éppen azért, mert nem egyvégtében olvasásra találták ki. Matthew Boyden kötete, Az opera kézikönyve legelőször is azzal lep meg, hogy semmi máshoz nem fogható alapossággal nyújt mindent egyszerre.

Szemezgetni készültem belőle, de nem hagyta magát. Egyik szócikke vitt a másikhoz, és mire észrevettem, úgy szörfölgettem benne, mint a neten szokás.

Először is zenetörténelmet mesél el, mármint magának az operának a történetét, szépen szakaszolt, áttekinthető idő- és stílusrendben. Aztán a zeneszerzők élete történetét, a kortárs művészek, kritikusok (kritikák) őrájuk gyakorolt hatását, sőt jó- és rosszkedvük telét/nyarát.

Boyden vállalja, hogy nem sorolja fel minden komponista minden egyes ismert vagy elveszett művét, inkább csak a bemutatottak, a jellemzőek vagy a felvételen hozzáférhetők kerültek a kötetbe. A darabok tömör ismertetőjét a mű bemutatásának és utóéletének – színesen elmesélt – története követi. (Ez volt a pillanat, amikor egy korai Orfeusz történetről vitt a lendület egy későbbire, majd egy modernre. Az ismerős kedvencekről itt megtudott részletek felpiszkálták a kíváncsiságomat.)

A tárgyilagos elbeszélést érzelmektől fűtött lemezminősítés váltja fel: bőségesen dicsér, de csípősen bírál is („vizenyős nyitóária”, „elkedvetlenítően lagymatag Luna gróf”) – pedig a legjobbnak ítélt felvételeket a piacon létező sok százból válogatta. Ezektől a zsörtölődésektől nagyon emberivé válik a hatalmas mű.

Ahogyan a komoly, fenséges, istenekről és mitológiai hősökről írt művektől eljutunk az operahős Nixonig (!), vagy az ős-Koldusopera csatornatöltelékeitől a bécsi fogházig – igen hosszú az ív. És míg a nálunk megjelent összefoglaló művek nagyon módjával csipegettek a szűkös 20. századi kínálatból – hazai bemutatók híján talán nem is nagyon lett volna értelme szólni róluk –, e mostani válogatás a kortárs, különösen a második világháború utáni művekből nagyon nagy merítést mutat be. Ebből az is kiderül, hogy a hanglemezkiadás nemcsak az elmúlt négyszáz éve zenéjének megőrzésében vesz részt, hanem az új operahang népszerűsítésében is részt vállal.

Az angolszász és német szerzők túltengenek a kötet második felében, a kiadó azonban – az egyetlen helyes utat választva – hazai szakemberek cikkeivel egészítette ki magyar operaszerzőkről, művészekről. Hiszen Bartók, Kodály, Ránki vagy Szokolay munkássága, énekeseink említése nélkül nem lenne teljes a kép a magyar nyelvű olvasónak.

Boyden egy kínai zeneszerző, Tan Dun 1995-ös, időutazásos művével zárja az először 2002-ben megjelent enciklopédiáját. Vagyis a körülményekhez képest teljesen naprakész. Ugyan melyik operarajongó merne habozás nélkül bólogatni, hogy ismeri Tan Dunt? (Nem tartom kizártnak, hogy a következő átdolgozott kiadásba, már a Koestlerről szóló Sári József-opusz, az idén bemutatandó Napfogyatkozás is belekerül.)

Joggal vetődik fel a kérdés a könyv kapcsán, hol kell, hol lehet meghúzni az opera határait. És vajon ha a picinyke opera (=operett) belefért – Johann Strauss Denevérje és Bernstein Candide-ja –, akkor vajon a rockopera ide tartozik-e vagy sem. És vajon hiányzik-e éppen ebből a kézikönyvből – vagy másé lenne már a feladat.

Matthew Boyden kilenc társszerzővel (és számolatlan, köszönettel megtisztelt művész, angyal, huligán és öregdiák segítségével) készült műve olyan esemény, mint amikor piacra került Diderot Enciklopédiája. Egyszerre lexikon, adattár, élet(ek) regény(e) – és egy műfaj regénye.

Aki még csak tapogatózik az operák világában, utat és magyarázatot keres, megtalálja benne. Aki már operakedvelő – pláne zenegyűjtő –, nagyszerű eligazítást talál arról is, melyik felvétel és miért érdemes a birtoklásra, újrahallgatásra.

Nem szívesen válok meg régebbi kiadású szakkönyvektől (nem is fogok) – de legalább fél folyóméternyi meglévőt (ahogy a könyvtárosok mérik a tudományt) helyettesíthet Az opera kézikönyve. Elképesztő mű, beleszerettem.

Adatok: A könyv fülszövege

Matthew Boyden: Az opera kézikönyve

Park Könyvkiadó, 2009

About these ads